Mutatom, ilyen közel voltam, hogy végre leforgassam a vlog első adásának anyagát. Aztán onnantól, hogy kigyulladt a webkamera visszajelző fénye, olyan lámpaláz lett rajtam úrrá, mint az IKEA világítástechnikai osztályán 70%-os leárazáskor. Gondoltam majd milyen egyszerű lesz, élőben is mennyire el tudok poénkodni (na nem mintha a felvételen halott lennék és nem kell beszólni sem, hogy nem is vicces, amit mondok), de még gyakorolnom kell a reflektorok kereszttüzében standupolást, szép fokozatosan, egyelőre csak hosszan nézek az égőkbe, hogy szokjam a megvilágítást (el vagyok kápráztatva magamtól, egyéb sztárallűröket még nem vettem magamra), aztán pedig próbálok egy kicsit természetesebben viselkedni, mint egy pedofil az óvoda előtt, aki állítja, hogy a fiát várja. A következő hétvégén nekizuhanok megint a felvételnek (most otthon leszek, szal elhagyom a stúdiót és kistérségét), így ha minden jól megy, jövő keddhez egy hétre már ti is élvezhetitek a végeredményt...vagy nem, ha megint összeszarom magam.
A fülhallgatóm a napokban átlépte a nyugdíjkorhatárt, legalábbis az egyik fülére elég nagyothalló lett. Agyba dugós felszerelésem van, hogy kizárjam a külvilágot, ha éppen Slipknot üvölt a fülembe, meg így nagyobb az esélye, hogy elüt egy csinos, egyedülálló, kőgazdag csaj a sportkocsijával, ha hallanám, hogy közeledik, még szétnéznék, mielőtt lelépek a járdáról. Az lett feltűnő, hogy hallom a körülöttem lévő embereket a villamoson, de nagyon hamar elvetettem, hogy Superman képességekre tettem szert: nem volt piros terítő a hátamon, ugyan olyan rosszul láttam, mint előtte, nemhogy lézert lőjek a szemeimmel és az alsógatyám is a megszokott helyen a komód felső fiókjában, a felsőgatya alatt volt. Ugyan a mellemen egy nagy G betű virított, de ez inkább a Green Bay Packers iránti rajongásom bizonyítéka és nem egy kezdetleges szuperhős jelmez része...mondjuk lehetnék én a Gulipánember esetleg Guitar hero. Beletelt vagy 20 percbe, mire leesett, hogy az egyik füles jóval halkabban szól, mint a másik, pedig az volt az első dolgom, hogy felváltva belehallgattam mindkettőbe, de ugye szólt, csak összehasonlítva az egyik a mellkasbehorpasztós mélybasszussal, a másik meg egy tavaszi szellőben elengedett nindzsapingvin könnyedségével épp csak életjelet adott, de pont egy lightosabb szám ment, így első blikkre (de inkább hallásra) nem volt semmi szokatlan. Mielőtt költségekbe vertem volna magam, gyorsan leteszteltem egy másik fülessel (nem bagoly és nem is a szamár a Micimackóból, de még csak nem is a rejtvényújság), hogy ugye nem a telefonomban van a hiba, mert akkor biztos elvisz egy agyvérzés, de hál istennek azzal tökéletesen működött, szal délután befáradhattam a legközelebbi műszaki áruházba, hogy megvegyem az utánpótlást. Közvetlen ezután átcaplathattam egy kissé távolabb eső létesítménybe, mivel csupa noname szart árultak az első létesítményben, nekem meg ugye számít a minőség (meg a mennyiség is, de itt most ez nem releváns), bevált csapaton ne változtass, vettem egy pont ugyan olyat, ami most van, csak ez remélhetőleg működik rendesen.
Holnap pedig munka után irány a Balkán, jó lesz végre vidéki állatok szarát szagolni, tök egysíkú a pesti csak kutyaszar program, kell némi változatosság és különben is, ügyelnem kell rá, hogy nehogy nagyon lefogyjak, így most egy kis házi koszttal megint feltornázom magam arra a szintre, hogy elég motivált legyek a jövőbeli testedzésekre.
