Hősünk reggel elhatározta, hogy ma nem eszik édességet, nagyon szélsőséges esetben csak egy pár szem cseresznyét engedélyez magának. 30 perccel később, miután megküzdött egy gyümölcsös joghurttal újra megfogadta, hogy ma már nem eszik több édességet. Hiába, a memória kopása az őszülő halántékhoz hasonlóan már együtt jár a korral, még egy pár év és ha mást nem is, azt fel tudja mutatni, hogy túlélte Jézust. Délutánig minden rendben is ment, ám ekkor kelepcébe csalták egy tábla cappucinos csoki képében (kedd lévén még csak csokit adunk körbe, nem marihuánás cigit, közismertebb nevén: trombitát, hernyót, rakétát, stb.), amit mint tudjuk nem illik visszautasítani, szal onnantól kezdve le van szarva az elhatározás, a cseresznye úgyis eláll még egy darabig a hűtőben. Büntiből az enyhén szitáló eső ellenére is kimentem futni (milyen régen is esett már, ideje nincs a placcnak felszáradni) és még kondi nap is van, szal lelkem hótiszta, semmi kertikistelek lelkiismeret furdalás, mindent megtettem, hogy a felesleges kalóriáktól megszabaduljak, ami mégis a szervezetben maradt az megérdemli, mert kitartóan kapaszkodott.
Tegnap vasalós maratont tartottam, már alapból is nehéz lefutni 42 kilométert, nemhogy egy vasalóval a kezemben. Na jó, igazából csak felhalmoztam két mosásnyi ruhát vasalásra, aminek már kénytelen voltam nekiesni, mert az utcakész ruhák között ujjatlan trikók voltak csak nagyjából és bár iszonyat jól festek benne, de a melóban szerintem kinéznének benne, ennyi erővel strandpapucsban, zsinórtangában és NDK necctrikóban is beállíthatnék (bár kérdés, hogy a belépőkártyám hova tenném), hálós bézbólsatyakkal a fejemen, mint egy vérbeli kamionsofőr. Gondoltam majd idővel összehaverkodunk a vasalóval, de a megfelelő technika hiányában inkább csak egymás idegeire megyünk, mert az utolsó "simítással" egy emberes gyűrődést sikerül belevasalnom az anyagba, szal kezdhetem elölről a hadműveletet. Pedig vízzel is spriccelem a textilt, hogy könnyebb legyen a ráncokat eltüntetni, de vagy egy nagyobb vízfolt marad utána, vagy nonfiguratív szabásmintát helyezek fel egy könnyed mozdulattal, miközben élek a gyanúperrel, hogy a vízpermet egy része a nem túl messze elhelyezkedő hosszabbító nagyon szoros mikrokörnyezetében ér földet, ami az álmoskönyvek szerint sem egészséges, nemhogy egy háztartási balesetekre szakosodott, sokat látott biztonsági szakértő szerint, de egyelőre nem égett le semmi és az aljzat sem villog stroboszkóp szerűen. Vagy csak arra vár, hogy elaludjak és sunyiban kapjon lángra a mellette ácsorgó IKEA fenyőfa szekrény, ami gyakorlatilag szimbióta-szerűen össze van nőve a galériával, amin alszok, szal nagyon hamar mattot adnék magamnak a menekülés útvonalakat tekintve, vagy igazából már annyira zárlatos, hogy nincs is benne áram, a TV, meg a hűtő, ami bele van dugva meg igazából napelemes, esetleg állandó kóboráram alatt működnek. Mindenesetre fél szemem az elosztón, csak arra kell figyelnem, hogy nehogy Matolcsy tekintetem legyen a végére, bár akkor aktívan tudnék egyszerre két különböző dologra figyelni a szemeimmel, de jobb a békesség, elég testi fogyatékosságom van már így is, nem kell 19-re lapot húzni.
