Az elmúlt napokban az emberi hülyeséget sikerült indokolatlanul nagy közelségből tanulmányoznom. Kezdődött akkor, amikor befáradtam a legközelebbi Vodafone-ba, hogy befizessem a telefonszámlámat. Bejött a nem kifejezetten értelmiségi, középkorú hölgy, akinek valami baja volt a telefonnal, de sajnos az első két mondatról lemaradtam, csak a harmadik, égbe kiáltó baromságnál kapcsolódtam be érdeklődve a magas oktánszámú eszmecserébe. A kiscsaj megkérdezte, hogy milyen készülékről van szó, kártyafüggetlen-e. Válasz (kapaszkodjatok): igen, a kártya kivehető belőle, tehát független a készüléktől. Láttam szerencsétlenen, hogy nem az első hülyével beszél már magasra ívelő karrierje folyamán, de ez még őt is egy mély gyomrosként érte, de megpróbált javítani a helyzeten és fenntartani a komoly, nem elröhögős hozzáállást. Miután megtárgyalták, hogy mit is jelent a fogalom, ugrottak a következő kérdésre, hogy milyen SIM kártya van benne (normál, micro, macro, mittomén milyen van még), de lakonikus egyszerűséggel, "az a hagyományos lapos" válasz érkezett, gondolom már van csonka pentadodekaéder alakú is, csak nagyon messze lehagyott már engem a modern technika, már-már őskövületnek számítok a sokéves mobilommal. 10 percig ment a kiscsaj agyára a kérdez felelek során, mire kinyögte, hogy igazából nála van a készülék, meg lehet nézni. Nem mentem oda, hogy együttérzően megfogjam a vállát, idegenekkel nagyon ritkán csinálok ilyet, de mélyen empatikus arcot vágtam.
A másik állat a melóban volt (bizony, itt is vannak, úgy tűnik a Jóisten egyenletesen oszlatta el őket), ha nem látom a két szememmel, hogy van ilyen, költői túlzásnak, barokkos elemekkel kiszínezett fantazmagóriának tudtam volna be, mint az egyszeri horgász évről évre növekvő hihetetlen fogását. Egy darab formanyomtatványra mindössze két mezőt kellett volna helyesen kitölteni, egy aktuális dátummal és egy összeggel. Jól sejtitek, egyiket sem sikerült eltalálnia, amire nyugodt hanglejtéssel (már, ha írásban létezik ilyen, mondjuk tekintsük a végig kisbetűt, annak, de nevezhetjük Nemecsek komplexusnak is) felhívtuk a figyelmét és javítást kértünk. A dátumban sikerült 2014-es évet feltüntetnie, de visszakérdezett, hogy ezzel mégis mi a baj. Elgondolkodtam, hogy vagy én rekedtem egy időcsapdába, vagy neki van időgépe, de végül arra jutottam, hogy csak simán hülye, vagy le se szarja a munkáját, esetleg szerepet játszik (akkor le a kalappal előtte, mert egy másodpercre sem zökken ki a figurából). Nagy nehezen realizált, hogy pikk-pakk elröppent egy év időközben és nagy boldogan küldte a javítást. Úgy van, az összeg még mindig szar volt, úgyhogy a felváltott agyvérzések miatt forgóban válaszoltunk neki, hogy kezdjen egy kicsit koncentrálni, régen külön táborok is voltak erre, pattanjon az időgépébe és iratkozzon be a summer campbe 1942 körül. A végére úgy nézett ki a papír, mintha egy 3 éves először próbálta volna ki, hogy a zsírkrétával a vonalak között tud-e maradni színezéskor, de kiderül, hogy nem. Most amúgy is kevesebben vagyunk, mert beindultak a nyári szabik, szal pont nem hiányzik ez a zsibbasztás, van így is elég bajunk...és akkor ez még egy szofisztikáltabb nap volt.
