Most nem azért, mert én csináltam, de nagyon jól sikerült a pizzatészta a pénteki kártyaesten. Nem állítom, hogy az első adagot nem dobtam ki a kukába, mert még egy nyugdíjas otthon délutáni csendespihenőjén is több esély volt egy pszichedelikus neonpartyra, mint abban a tésztában a megkelés lehetőségének, de ugye én erre már előre számítottam, így volt minden alapanyagból 3 adagnyi, sicher, ami biztos. Mint kiderült, valószínűleg a tej lett egy leheletnyit melegebb, mint ami a szakácskönyvek szerint indokolt, így a kis élesztőgombák, hónuk alatt egy hőmérővel, egy halk sikoly kíséretében öngyilkosok lettek és a szagukon kívül más jelét nem adták annak, hogy a tésztában vannak. Erre persze két óra kelesztés után derült csak fény, amikor fel mertem emelni a takarót a tálról, szembesülve vele, hogy egy millimétert nem emelkedett a kiinduló állapothoz képest, így lévén 30 perc múlva érkeztek a vendégek, gyorsan összerongyoltam még egy adagot, ügyelve rá, hogy a tej most éppen csak ne hideg legyen, hátha jobb lesz a végeredmény. Hála az égnek volt itthon elég nasi, így az újabb kelesztési időt nagy nehezen sikerült kibekkelni egyéb káros anyagok bevitelével, hogy aztán mindenki kiélhesse a 2. osztályban hagyott énjét és olyan alakú és vastagságú pizzát gyúrjon magának a legkülönfélébb feltétekkel, amilyet csak akar és még csak a pizzafutár savanyú pofáját sem kellett végignézni a végén, amikor kiderül, hogy csak 60 Ft borravalót fog kapni. Nem meglepő módon senki (azaz SENKI) nem volt képes megenni az egész adagot, pedig azért voltak itt olyanok, akik tudnak sokat enni, de a felénél már így is csak sóhajtozás volt, hogy aztán a 75%-nál feladják a küzdelmet és kezdjenek egy újat a kajakómával és a tömény hányingerrel.

Csak, hogy be ne dikózzon mindeni, Russék biztosították az este szórakoztató részét. Róluk azt kell tudni, hogy a világ legkevésbé ismert kártyajátékainak végtelen tárházával rendelkeznek, de meglepő módon mindegyik képes a hagyományos játékokat hátrakötött kézzel kenterbe verni, mert sokkal több kreativitás szorult beléjük és ráadásul kiválóan alkalmasak arra is, hogy temporálisan megutáld a körülötted ülőket. Csótánypókereztünk, ami hál istennek nem a vietnámi flip-flop papuccsal történő, a falak repedéseiből előmászó ízeltlábúak kilapításából és négy egyforma összegyűjtéséből állt. Na jó a második része helytálló, de az eleje egy kissé más, de misem írja le jobban a játék genyó mivoltát annál jobban, mint hogy a játéknak csak vesztese van, győztese nincs. Van egy pakli kártya 8 különböző állattal (varangy, patkány, pók, skorpió, légy, denevér, poloska, csótány), ami véletlenszerűen, némi keverés után egyenlően ki van osztva a szopórollerre felkéredzkedett emberek - most hívjuk őket játékosoknak - között, hogy aztán egymást átb@szva megpróbálják elérni azt, hogy egyvalakinek összegyűljön 4 egyforma dög. Egy tetszőleges lapot lecsapsz arccal lefele az asztalra és állítasz róla valamit, hogy mit is ábrázol: namost a másiknak ki kell találnia, hogy hantázol, vagy igazat mondtál, de akár azt is teheti, hogy megnézni a lapot és tovább passzolja egy másik játékosnak a lehetőséget, vagy megerősítve az eredeti állítást, vagy kever egy kicsit a szalámin, homlokegyenest mást állítva. Ha tökös vagy és bevállalod, hogy válaszolsz, akkor sikeres tipp esetén a másik "nyeri meg" a lapot és teszi le maga elé az asztalra, de ha benézted a testbeszédet és rosszul válaszolsz, akkor a lap a tied és te indíthatod útjára a következő hantajáratot. Amikor már előtted van 3 egyforma egy állatból, akkor gyorsan a többiek állandó célpontjává válsz és hamis logikai levezetés következtében nagyon hamar véget is ér a játék, mivel kigyűjtöd a negyedik, a vereséghez szükséges kis szemétládát. A jó, hogy csak kétféle logikai ösvény van, a helyes és amelyiket végül követed, de még ha valahogy ki is ügyeskeded az állatok egyenletes elosztását, akkor is veszítesz, ha a kezedből elfogynak a lapok, szóval előbb utóbb vége a dalnak. Állítólag nagyon sok stratégiát lehet belevinni a játékba, de nem sikerült kidolgoznom, mivel folyamatosan azon küzdöttem, hogy ne nálam legyen meg a négyes kollekció elsőnek, de kétszer nem sikerült ez a bravúr és abban sem vagyok teljesen biztos, hogy 3 körnél többet játszottunk volna (lehet, hogy 4 volt). Nem a szívem csücske a játék, még van hova fejlődni, de nagy potenciál rejlik annak lehetőségében, hogy a melletted ücsörgővel titkos szövetségre lépve, észrevétlen jelzésekkel kikészítjük az asztal túloldalán ülőket. Élek a gyanúperrel, hogy velünk pont ezt csinálták meg, de attól még mókás játék volt...kivéve akkor...akkor éppen mindenkit utáltam.