Na ez a hét sem az a tipikus Norbi update kategóriába esett. A kidolgozott stratégia inverz változatát sikerült lehoznom 4 nap alatt, ami azért nem kis teljesítmény, hiszen nagyon oda kell figyelni, hogy mindent homlokegyenest ellentétesen csináljon az ember. Annyi program sűrűsödött össze erre a hétre, hogy szerda után nagyjából még egy törött hintaló is többet mozgott napi rendszerességgel, mint én és intenzitásban a nyugdíjas otthonok kisvasútja (tudjátok, amikor házimamuszban csoszognak a folyosón szép libasorban az ebédre) is timelapse-nak tűnik mellettem. A legkomolyabb testmozgás a sörös korsó számhoz emelése magas ismétlésszámmal és a 36 fokban méregtelenítő izzadás volt, ami összességében nem is lett volna rossz, de tekintve a rendszertelen és nagy mennyiségű étel bevitelét, élek a gyanúperrel, hogy nem fogják ajánlani a háziorvosok (még az az egy hülye sem, aki mindig kilóg a 10-es szórásból) kímélő kúraként. Mert hát ugye a csütörtöki szabadulásunkat meg kellett ünnepelni némi sörrel, de mivel aznap délben ettem utoljára, mire hazaértem éjfélkor, már kopogtak a szemeim, a hangzavartól meg ugye nem lehet aludni, szal éjfélkor még ráfojtottam a rendszerre két emberesebb méretű virslit, zsömlével, mustárral, ahogy kell. Pénteken persze kihagytam a reggelit és délben is csak módjával dőzsöltem, mert este meg névnapi vacsira voltam hivatalos, ahol megint rommá zabáltuk magunkat, úgy, hogy a 6 főre kitalált tálat nem voltunk képesek heten elpusztítani (pedig senki nem esett az udvariasan csak egy fél kanál rizst szedek, meg egy kis salátát kategóriába), gyakorlatilag a fele a tálakon maradt, aki akkor lépett be, biztos nézett, hogy ezek nem ettek még semmit, akkor meg mire ez a nagy sóhajtozás. Persze desszertet is kellett enni, megkockáztatva a búvárkaja jelenséget, de nem otthon voltunk, szóval halálos nyugalommal össze lehetett hányni bármit, ha úgy alakult volna, szóval még bevittünk a szervezetbe egy hónapnyi etióp menza teljes kalóriamennyiségét és jól sejtitek, már ez is messze 18:00 órán túl volt, amikor már ugye maximum kaviárt lehetne enni, de az meg pont nem volt. Szombaton megint úgy keltem fel, mint aki mentem megpusztul és még ráadásul be is kellett menni dolgozni, ami tekintve azt a nettó 90 percet, amit ténylegesen is munkával töltöttem, a nap jelentős részének elpocsékolása volt csak. Délután összebandáztunk Russal a régi főiskolai törzshelyünkön, ahol a hamburgerek mérete a régi volt, épp csak az árszínvonalon emeltek egy csöppet, csak azért, mert 50 centinként lapostévé volt a vadiúj fabetétekkel ékesített falon, gyakorlatilag annyira digitális volt a háttér, hogy csak egy marék deadalonnal lehetett csak bemenni az étterembe. Aztán a rengeteg zsíros ételre kellett valami könnyítő, így átslattyogtunk egy sörözőbe, ahol közepes langyos, magas alkoholfokú seritalt juttattunk a  szervezetbe, majd jéghideg, csapolt cidert, ami nem az az agyoncukrozott almalé, amit a boltban árulnak, hanem kellemes, kesernyés, talán még almát is tartalmazó cucc volt. Zárásképpen pedig átfáradtunk biliárdozni, ahol néhány fatális véletlen folytán kialakult "az év lökése" helyzettől eltekintve, továbbra is megerősítést nyert, hogy inkább fejben vagyunk nagyon erősek, mint a magyar fociválogatott, de ezt tudjuk be annak, hogy már csak egy kólát, illetve egy ice-teat tudtunk a szervezetbe erőltetni és az alkohol hiányában már a játék sem ment annyira gördülékenyen, mint általában. Ma reggel azért majdnem elmentem futni, de annyira fáradt voltam és annyira egynapos ez a hétvége, hogy inkább még szundiztam 30 percet, aztán nekiálltam főzőcskézni, mert nem volt elég, hogy alapból 30 fok van, nekem még meg kellett gyújtani mind a három gázrózsát és még ráküldtem a villanysütőt is, nesze neked méregtelenítő izzadás. Na majd holnaptól újra minden visszatér a régi kerékvágásba, különben lassan be tudok fogni egy egész telefonkönyvet a hasredőim közé.