Ahhoz képest, hogy edzésadagot kellene növelnem, ezen a héten még egy kumma métert nem futottam, még a busz után sem, mert pont jött minden, vagy majd jön a következő. Az úgy történt, hogy a kétcsillagos Lehel hűtőben már masszívabb jégtáblák ütötték fel a fejüket, mint amik a jegesmedvék talpa alól tűnik el egy tetszőleges környezetvédelmi reklámban, úgyhogy energia takarékossági okokból elérkezettnek láttam az időt, hogy leolvasszam. Mivel a hűtő per pillanat kong az ürességtől, lévén nagyjából másfél hete volt az utolsó nagy bevásárlás a hosszú hétvége miatt, így ideális körülmények álltak össze, kivéve persze, hogy a fagyasztó 3/4-e tele volt, de olyan úgyse lesz soha, hogy pont nincs benne semmi, mivel akkor már éhen pusztulva fekszek a konyhakövön, tehát a legkevésbé sem érdekel, hogy jeges a felület. Távoli emlékeimben úgy élt, hogy felforralt vízzel teli edényeket kell behelyezni, amitől jól megolvad a sarkvidéki jégpáncél, már ha előtte kihúzza az ember a falból a készüléket. Mivel éppen nem volt 40 fok a szobahőmérséklet, így nagy lelkesedéssel kipakoltam azt a minimális készletet, amit tároltam, bízva benne, hogy nem lesz perceken belül dögszag és harapható légyfelhő, de másfél óra után azért már kezdett egy kicsit megroggyanni az addig fagyos légkör, úgyhogy rövidre kellett zárni a leolvasztós programot, különben egy héten keresztül ehettem volna darált húsos csirkemellet, csak, hogy ne vesszen semmi kárba. Úgy ahogy sikerült a célt elérni, de legalábbis már van rés a fagyasztó teteje és a hűtő teteje között és nagyjából 50 liter vizet sikerült egy nagyon pici konyharuhával kitörölnöm, szóval egész biztosan kevesebb lett a jégtakaró, reméljük az áramszámlán is meg fog látszani, ha mégsem, akkor elkezdek gyanakodni, hogy a szomszédok is az én órámra vannak kötve.
Arról meg persze végképp nem én tehetek, hogy a mai nap annyira lefárasztóra sikerült, hogy kénytelen voltam töredezettség-mentesítő sörözésbe fojtani a nap végét (nem én találtam ki, Russ hívott és már múlt héten lekoptattam, mert sok volt a dolgom, szóval most már menni kellett, mese nincs, hisz Andersen már nagyon régóta kipurcant), ami ezidáig eltartott, sötétben meg ugye főleg csak aludni tudok nagy magabiztossággal, így a mai futásnak is reszeltek. Ha már lúd legyen kövér alapon még elfogyasztottam némi szilárd tápanyagot hazaérve (valaminek fel kell szívnia az alkoholt, annyira nem bírom továbbra sem a szeszt) és tejkaramellát is csak azért vittem a szervezetbe, mert a sós szendvicsek igényelték az édességet, más meg nagyon nincs itthon, Nutellát mégsem kellene este kilenckor enni. De holnap most már egész biztos megyek futni, meg tornázni, ha azon múlik dolgozni sem megyek be (igazából de, most csak a pia beszél belőlem, azért vagyok ennyire nagymenő), de így legalább eldőlt, hogy a hét hátrelévő részében minden nap rá kell vennem magam a testmozgásra, ha tartani akarom a korábbi célkitűzést. Lássuk be, életem végéig marha nehéz lenne egy levegővel, behúzott hassal és kidüllesztett mellkassal kibírni.
