Tegnap volt pont egy éve, hogy új csákányra cseréltem a régi bányászfelszerelést, és kezdtem meg fényesnek legkevésbé sem mondható fővárosi pályafutásomat. Hogy elrepült egy év, az emésztőgödör mellett peregnek a hónapok, észre sem veszi az ember, mert az állapotokat tekintve tényleg mintha egy csendélet közepén ragadt volna, legjobb esetben is csak egyhelyben toporgunk, mint fosógalambok jégesőben, maximum a hátteret húzzák, mint az R.E.M. Shiny happy people című klipjében. Jó háziemberhez méltón (az olyan, mint a háziasszony, csak férfi) sütöttem némi süteményt a kollégáknak, mert csak illik megünnepelni, hogy mindannyian ugyanabban a fostengerben próbálunk 100 méteren új rekordot felállítani, ráadásul így legalább mindenki strandalakjának lőnek és nem csak nekem kell majd kibírni egy levegővel a medence partján, ha valahogy ki akarok nézni (abba az anomáliába estem, hogy a mellkastól felfele, meg a comboktól lefele minden rendben van, de a kettő között elég szélsőséges állapotok uralkodnak ősz óta és még nagyon nem sikerült rászánnom magam valami radikális életmód változtatásra). Mivel még nem vagyok teljesen egy szinten Frank Júliával, így biztonsági okokból inkább a boltban vettem leveles tésztát (ha más nem, legalább a sütemény egy része biztosan legyen ehető) és csak a töltelékkel kellett figurázni egy kicsit. Végtelen kreativitásom végett úgy gondoltam, hogy kiváló ötlet lesz pudingot főzni és konzerv barackot belekockázni, de másfél kör próba után kiderült, hogy kihűlést követően a vaníliás csigák főleg igazi csigákra emlékeztetnek állagukban, mert a töltetlék bizony csúfosan eláztat mindent, alakra pedig elég bizarrul festett az összes kis puhatestű, úgyhogy ezeket inkább megtartottam házi felhasználásra. Mintha a francia étteremben közölné a pincér, hogy a csiga sajnos elfogyott, de mekkora mázli, hogy éppen meg van fázva, úgyhogy akár ki is szívhatják az orrát, végeredményben majdnem ugyan az. Sürgősen át kellett térni a B-tervre, ami a végtelenül ötletes fahéjas csiga volt, de az is félsikerrel végződött. Ha túl kevés tölteléket raktam bele, akkor inkább csiga volt, mint fahéjas, csak az enyhe utóíz emlékeztetett a recept szerinti elnevezésre, ha meg túltöltöttem a rendszert, akkor diszkréten kisült belőle a cukor jelentős része, kellemes, éghető réteget képezve ezzel  a sütőpapíron, szóval perceken belül albioni köd alakult ki a lakásban. Tény, hogy így egy kellemes ropogós réteget is kaptak a csigák, de a második kör után már nehezen találtam el a sütőig, szóval inkább maradtam a biztonsági megoldásnál. Még így is rekordsebességgel fogyott el másnap minden, hiszen nincs is finomabb az ingyen sütinél, gondolom nem maguktól másztak el a csigák, legalábbis nem találtam a tányéroktól spirálisan távolodó nyálkacsíkokat, szóval csakis ember okozta pusztítás eredményezhetett üres tányérokat. Ha meg valakinek nem tetszik, süthet jobbat.