Most, hogy az időjárás már nyomokban tavaszt tartalmaz, elkezdtünk készülni a genfi autókiállításra. Na nem mintha mennénk rá, de ideje volt lecserélni a téli gumikat a szekéren, plusz emlékeim szerint egy fekete autót vettem, úgyhogy akármennyire is színtévesztő vagyok, annyit sikerült leszűrnöm, hogy indokolatlanul vastag koszréteg van már rajta és csak a beltér emlékeztet az eredeti színre (kár, hogy annak meg szürkének kellene lennie, de ebbe most ne is menjünk bele). Tegnap reggel még naivan bekocsikáztam a megyeszékhelyre, hogy jó társaságban elfogyasszak némi gofrit (mert megérdemlem), meg egy jó teát a szikrázó napsütésben, mire hazaértem meg ki volt csapva az összes nyári, könnyűfém felnis papucs az udvarra, szóval éreztem, hogy lehetőségem nyílik ledolgozni a betermelt kalóriákat. Mátéval már vérprofik vagyunk kerékcserében, tavaly már odáig jutottunk, hogy észrevettük, hogy az előző tulaj felírta a felnikre, hogy melyik kerék hova való, szóval már találgatni sem kellett. 30 percen belül simán végeztünk, pedig kerékkulccsal, manuális emelővel és nyers férfi erővel dolgozunk (jövőre az lesz a nehezítés, hogy mi emeljük meg a kocsit, aztán meg a fogunkkal csavarjuk ki a csavarokat) és ma simán ki tudtam kelni az ágyból, nem fájtak a csavarhúzó izmaim. El is mentünk egy hosszabb próbakörre, ami nagyjából arra jó, hogy sík ideg vagyok végig, hogy biztos meghúztam-e rendesen az összes csavart és tuti, hogy a következő balos kanyarban, kis ívben látom majd távolodni a jobb elsőt, miközben már kaszkadőröket megszégyenítő precizitással nyomunk egy vízszintes 180 fokos fordulatot. Ugyan nem volt semmi gond, de kétszer szentül meg voltam róla győződve, hogy a kerék nincs a helyén, de hazaérve mindent ott találtam, ahol legutóbb hagytam. Tervben volt a kocsimosás is, de olyan soká értünk haza, hogy arra jutottam, álljon neki az, akinek Imre az anyja, szóval a másnapra beharangozott  esős időre való tekintettel, azt a könnyelmű fogadalmat tettem, hogyha ma jó idő lesz, akkor nekifeszülök a második fázisnak. Le kellene szoknom, ezekről a jó időhöz kötött fogadalmakról, mert eddig mindig verőfényes napsütés volt, úgyhogy csak, hogy legyen kivétel, megfogadom, hogyha holnap is ilyen idő lesz, akkor nyerek a lottón. Gondolom esni fog.

Gondolkodtam rajta, hogy középen hagyok egy széles sárcsíkot az autó teljes hosszában, úgy már majdnem sportcsíknak tűnne és csak az embléma árulná el, hogy nem egy Shelby GT500-ról van szó, de végül arra jutottam, hogy ha már lúd legyen kövér, mossuk le az egészet. Egy teljes ősz és tél minden dzsuváját képzeljétek el, már vonalzóval is könnyedén mérni lehetett volna a koszvastagságot, de az autósampon, a forró víz, meg a lelkesítő zene a fülemben csodákra képes. Áttöröltem a felniket is, felpolíroztam az egész fényezést, úgyhogy gyorsan be is álltam a garázsba, letakartam, innentől kezdve nem használhatja senki, csak csodálni lehet, de azt is csak messziről, fényképről. Ahogy sejtem rögtön a következő használatnál soha nem látott felhőszakadás lesz, szembe meg csak sarat szállító, többtonnás kamionok jönnek majd.