A hét tanulsága: ami árammal működik, nemcsak, hogy el tud romlani, de pont akkor fog, amikor neked fáj a legjobban. Tegnap végtelen lelkesedéssel...na jó, ez így erős túlzás, szóval nagy nehezen felkeltem hajnali 5-kor, mert megint futónap volt. Mifelénk a kerítésben nem azért van áram, hogy a nem napon barnultakat kint tartsuk, hanem mert annyira burzsuj a lakóközösség, hogy nem kilincsezzük össze a kezünket, automatikusan nyílik, hidraulikus karokkal a bejárat, már ha eltalálod a kódot, vagy van kulcstartód, ami azonosít, hogy itt laksz. Az persze más kérdés, hogyha homok kerül a gépezetbe, akkor bizony se ki, se be, mert bizony annyira nem vagy erős, mint a hidraulika, szóval célszerű nem cifrafosással kint ácsorogni az utcán, mert akkor kiestél és egyben ugrott a kedvenc gatyád is, mert persze, hogy az van rajtad. Szóval fütyörészve (megint túlzok, alig tudtam nyitva tartani a szemem) lefáradtam a bejárathoz 5:15-kor, hogy nekizuhanjak a kapunak a napi fejadagnak, de a nyitógomb megnyomása után jelzésértékkel megmozdult a kapu és mintegy 10 centi mozgás után, a lelkesedés hiányára való tekintettel abba is hagyta az aktivitást. Jó szakemberhez mérten még hatszor megnyomtam a gombot, hátha történik valami, sőt még a nagy valószínűséggel ipari áramot vezető kábeleket is megigazítottam (szemüveg nélkül nem láttam mit is piszkálok), de mint a gyenge sávszélesség melletti skype beszélgetés során, itt is csak a kimeredt képet láttam továbbra is. Visszakocogtam mosdóba, mert egyrészt rámjött, másrészt gondoltam csak szégyenlős a rendszer és majd magában megoldja, de nem. Hajnali ötkor a házmestert sem zavarja az ember ilyesmivel, mert egy szívlapáttal jó hangulatban agyon talál verni, másrészt meg úgy értékeltem, hogy a fejem sem fért ki a résen, úgyhogy nem is próbáltam semmilyen módon kipréselni magam, a youtube így is tele van az élet császáraival, nem kell 19-re még nekem is lapot húznom. Szóval a reggeli futásom kétszer 20 méter oda-vissza sétából állt a kapuig, meg vissza, úgyhogy kénytelen voltam estére ütemezni a testedzést. Csak azért nem az év legmelegebb napja volt, mert az ma volt, de a Városligetbe ugye sötétedés után csak a vese- és májdonorok mennek önként, de ha meg túl világos van, akkor meghalsz a melegben. Több hobbit járkált már így is a városban napközben, Mordor lángoló hegyét keresve, ami estére sem igazán normalizálódott. De ugyebár kifogást marha könnyű találni, mese nincs, futni kell, majd ez lesz a síromra írva, ha egyszer elvisz a hőguta. Már az első kör után kialakultak a standard vattapamacsok a számban, hogy aztán egy fél körrel később felváltsa egy olyan érzés, mintha egész nap egy mágikus hengert szopogattam volna (nem, ez nem az a mágikus henger, nem kéne annyi pornót nézni...ez a TV shopos rózsaszín bizbasz, ami mindenről leszedi a kutyaszőrt, hogy aztán a legközelebbi használatnál mindent összekutyaszőrözzön). Az ajaknyalogatás se nem volt erotikus kisugárzású, se nem volt sok haszna, mert elpocsékoltad azt a kevés nedvességet, ami a szádon belül volt, hogy aztán a menetszél 2 másodperc alatt cserepesre fújja a benedvesített ajkaidat, így egy végtelen ciklusba kerülve, egyre több lépést téve a totális kiszáradás felé. Szégyenszemre csak 4 körre volt energiám a szokásos 5 helyett, de legalább életben maradtam. Meg is szóltak egyből, hogy ellazsálom az edzést, na de majd holnap reggel...már, ha kinyílik a kapu.