Szóval Nóriék kidobtak minket a Flekken nevű helyen, mivel a) olcsó, b) olcsó c) jó a kaja. Egyetlen apró információt felejtett csak el közölni velünk: FÉL ADAGOT KÉRJETEK, mert embertelenül nagy adagot adnak és nem kérdeznek vissza, mint Pesten a Vikingben, hogy biztos jól meggondoltad-e a dolgot!!! Mi meg nagy naívan elkezdtük lapozgatni az étlapot és rögtön szemet szúrt, hogy valóban olcsó a hely és feltételeztük, hogy valószínű az adagok az árakhoz vannak igazítva, szóval mandínerből kérjük ki a lehető legnagyobbnak hangzó kaját és talán nem kell még rátolni egy hambit valahol, hogy éhen ne maradjunk. Már az gyanús lehetett volna, hogy vártunk közel fél órát a tápra, de láttunk már ilyet máshol is, hogy szarnak az éhes vendégre. De nem…ennyi kellett ahhoz, hogy elkészítsék azt az irgalmatlan adag, púpozott, kemencében megsütött kalóriabombát, ami elsőre meglátva egy kissé zavarba hozott mindkettőnket. De hát ugye férfiból vagyunk és egy férfi nem tud eleget enni. 45-50 perc heroikus küzdelem után már gyakorlatilag húsosat izzadtunk, de csak elfogyott valahogy. A probléma ott kezdődött, hogy meg is kellett volna mozdulni, visszavánszorogni a hotelbe, belehalni a feldolgozandó kajamennyiségbe, aztán feltámadni, mert este megint közös program van. Maradjunk annyiban, hogy nem volt felhőtlen a mosolyunk. És ha mindez nem is lenne elég (tudom éssel nem kezdünk mondatot) nem ám gráfelméleti alapokon a Vogel-Korda módszer segítségével kidolgozott lehető legrövidebb útnak vágtunk neki az útnak, neeeeeeeem. Jó turista módjára megint nekiálltunk várost nézni, mert hogy ugye vannak még helyek amerre nem jártunk. Természetesen csak lépcsőn és/vagy erős emelkedőn volt megközelíthető minden, így igen gyakran meg kellett állni és nem feltétlen a tájban való gyönyörködés végett (fogalmazzunk úgy, hogy volt egy roppant fontos hívásunk a természet részéről, de inkább várakozóra tettük). Ahhoz képest, hogy rövid távon vissza akartunk érni és mosdóközelben lenni, az esetleges balesetek elkerülése végett, csaptunk megint egy akkora karikát, mint ide Lacháza (vagy oda…Pécstől is messze van).

A dzsámi, aki nem Gianni

A pécsi városfal, amit végül nem is olyan sok hezitálás és előny-hátrány latolgatás után végülis nem másztunk meg

Mint zseniális történelemszakos rögtön megállapítottam, hogy ez egy 56-os emlékmű...kár, hogy rá van írva, hogy 1941-45.

Hogy miért nincs a vonatnak bástyája? Mert a vonat nem vár...ellenben Pécsen vannak bástyák és a képen láthatóba be is jutottunk...

...ezen a marha meredek lépcsőn

Az előtérben vagy divatfotózás volt, vagy pedofil szoftpornó fényképsorozat készült...ilyen távolságból nehéz megmondani, de a kiscsaj a fehér cuccban fix, hogy nem volt még 16 sem.

A köcsög galambok nem hagyták érvényesülni Russt a tájképek sorozat kiteljesítésében...ellenben ezen a képen tényleg olyan, mintha dőlne a torony

Nagy nehezen csak visszaértünk, tiszteletünket tettük a nagy fehér porcelánisten előtt, döglöttünk egy kiadósat, hogy újult erővel vessük magunkat az éjszakába Pécs forgatagában.

Folyt. köv.