Mindenki megtalálta már álmai házát az apródon? Nem akarok hangulatgyilkos lenni, de teljesen felesleges válogatni a hirdetések között, ugyanis én fogok nyerni és ugyan ez a helyzet a lottóval is, mindenki tekintse magát nettó befizetőnek, de cserébe adok belőle minden kedves ismerősömnek, ha tényleg nyerek. Különben is sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy valakibe villám csap, mint, hogy nyer a lottón, úgyhogy inkább menjen mindenki haza és féljen!

Szóval szombaton nőnap, az év második olyan napja a Valentin nap után, amikor a virágárusok gennyesre keresik magukat, a boltok polcairól meg végre elfogynak a két hónapja lejárt csokikülönlegességek, amelyek így már főleg ízükben különlegesek, de ki ne örülne egy ajándék tisztító kúrának. A héten kis kézművesszakkört indítottam, mert csokit, meg virágot minden bumburnyák tud venni (elnézést mindenkitől a megnevezésért, akik ezen a két szálon mozognak évek óta), nekem meg legendás a kézügyességem MINDEN témakörben (nyugodtan szabadjára engedheti mindenki a képzelőerejét). Mint tudjuk el nem ismert gitárművész vagyok, a bűvésztrükkjeim jobbak, mint Copperfieldé, egyszer majdnem megtanultam zongorázni, rendkívül gyorsan tudok vakon gépelni (természetesen teljesen értelmetlen krikszkraksz szövegeket, de így legalább nincs mivel összehasonlítani, tehát nincs melléütés sem) és akkor a korhatáros dolgokról még nem is szóltam (és nem is fogok, erre ott vannak a szerencsés kiválasztottak, majd ők áradoznak). Amúgy is egy óvónő fia volnék, úgyhogy két kartonkorongból és egy gombolyag fonalból bármikor olyan pomponhalat (vagy MacGyver napokon atombombát, ha a helyzet úgy kívánja) csinálok hátrakötött kézzel, hogy megszólal...kár, hogy a halak amúgy sem dumálnak sokat, vagy legalábbis elég nagyothallóban próbálják leképezni a gondolataikat.

A házi barkácsolás első és legfontosabb szabálya (legalábbis nálam), hogy semmi olyat nem szabad használni, amivel mondjuk át tudjuk fúrni a kezünket és/vagy menetet vágni a combunka, ezt hagyjuk meg azoknak, akik értenek is ahhoz, amit csinálnak. Komoly ön- és közveszély tárgyát képezem, ha nem az alsóban használt lekerekített végű olló kerül a kezembe, de például az univerzális ragasztónál is villámgyorsan kiderül, hogy csak azt a két anyagot nem ragasztja egymáshoz, amit én akarok, ellenben a kezemet a ruhámhoz, fejemhez, az ujjakat egymáshoz, extrém esetben valami nagyon gyúlékonyhoz pillanatok alatt odaköt és rendszerint ekkor tenyerelek bele egy olyan katalizátor anyagba, ami az egész világon csak azzal az egyféle ragasztóval lép reakcióba, vidám perceket szerezve ezzel a nézőknek egy kisköltségvetésű tűzijáték keretében (jó hosszú mondat lett, mindezt egy levegővel). A különféle oldószerek ellenben kellemes delíriumot idéznek elő, úgyhogy még ha esetleg ki is gyulladna rajtam valami, ki nem szarja le ugyebár, én éppen a képzeletbeli sárkánnyal sakkozok a szivárvány tövében. Azért merem remélni nem sürgősségi party lesz a végén belőle, hanem mindenki számára értékelhető ajándékok (amikért rosszabb esetben szó szerint a véremet adom), amik ha jól sikerülnek, egytől egyig felkerülnek a blogra a hétvégén, csak hogy mindenki gyönyörködhessen bennük.