Végre látok! Na nem mintha megvakultam volna, ahogy egy közepes színvonalú brazil szappanoperában illik (ami nem a habparty arisztokratikus változata) és gonosz ikertestvérem sincs, de megjöttek a kontaktlencsék, úgyhogy a szemüveg a tokban pihen. Aki alapvetően jól lát, az el sem tudja képzelni, hogy 17 év után milyen az, hogy mindent élesen látok anélkül, hogy állandóan a szemüveget kellene tologatni az orromon, aminek a során az ujjammal összemázgálom, hogy aztán az akármilyen törlőronggyal egyenletesen átláthatatlanra dörzsöljem. Ettől persze állandóan a szemüveget akarom feltolni az orromon és egy kicsit meg is ijedek, amikor nem találom a helyén (szokatlan még, hogy látok és nincs rajtam okuláré, ami nem összekeverendő a kuláréval, az lássuk be elég undi lenne), de aztán gyorsan összerakom a darabkákat. Ugyan szundizni így nem tudok, ha el akarom kerülni, hogy a retinámra száradjon a lencse, de a látótávolságom megnőtt az eddigi 50-60 centiről méterekre, messziről kiszúrom, ha valaki el akar ütni, így még bőven van időm lepörgetni életem filmjét előtte (állandóan csak a korhatáros részeket nézem újra), észreveszem a kutyaszart az út szélén (bár gyanúsan az én cipőm mintája van beleszáradva egy napja) és nem mellesleg nem hunyorgok, mint egy rosszalló tekintetű koreai. Végre vehetek magamnak napszemüveget és nem kell öt centire hajolni a tükörhöz, ha meg akarom nézni hogy áll (mármint a napszemcsi...jajmár, állandóan baromságokra gondoltok), sőt el tudom olvasni, hogy hova megy a busz és nem kell megalázóan a lökhárító elé állva betűzni, vagy egy kedves nyugdíjast megkérdezni, aki immár szentül meg lenne győződve a mai fiatalság retardáltságáról, hisz még olvasni sem tudnak.
Készül a kollekció is a hosszú hétvégén, kedden elvittem az összes (szó szerint) ingemet a szabóhoz, hogy ugyan vegyen már vissza mindegyikből másfél méretet, úgyhogy most egy rongyom sincs, amit magamra ölthetnék...persze képletesen, azért nem egy szál faszban írogatok most sem. Azóta vettem egy új koptatott farmert is, két faszányos cipőt, amiből az egyik már véresre is törte a lábamat, megigazítottam a sérómat is (teljesen el volt csúszva a parókám), de a Chuck Norris szakáll továbbra is érintetlen, már csak pörgőrúgni kell megtanulnom és tuti össze fognak keverni minket. A mai majálist kihagyom, olyan vagyok, mint a mosott szar, nem is tudom mikor voltam ennyire kimerülve utoljára. Meg hát ugye óránként van egy menetrend szerinti felhőszakadás, a mosott szar mellé pont nem hiányzik egy szarrá ázott állapot, ha tovább hígulok, fos egy hangulatban leszek, az fix. Egy nagyon masszív semmittevés van betervezve a hét hátralévő részére, végre lesz időm olvasni, ráhasalok az állásportálokra, hátha mégsem az én számaim lesznek a befutók a hétvégén, talán nagynehezen befejezem az első albumra kerülő dalt (élek a gyanúperrel, hogy a fa alá nem kerül platinalemez idén sem, hiszen már május van, mire összetákoltam egy örökzöldnek még távolról sem nevezhető nótát, de majd mindenki leszarja, így a megfelelő trágyázásnak hála bármi lehet). Filmekben is le vagyok maradva, de a futás sem lesz elhanyagolva (már-már hiányzik is ha nem döcögök naponta...úgy szégyellem magam), sőt igazából vagy a szintidőt fogom tovább javítani, vagy a távot növelni, mert ugye már tudok gyönyörködni a táj szépségében menet közben is (nem olyan menet, borzasztóak vagytok!). Jövő héttől ismét visszatérek az uszodába is, ha végre eltakarodik az Árpád fürdős banda, sőt ha végre elmúlik az ősz ezzel a random esős idővel, akkor a cangát is előkapom a garázsból...lassan több km van bennem, mint amennyit az autóba teszek...undorító!
