Holnap X-Faktor előválogatást tartunk, meló után Barbiéknál (aki nem Ken barátnője, hanem Tomié...szegény Ken a szakítás óta teljesen szétesett) karaoke-party lesz a kolleginákkal, pizzával és remélhetőleg felszabadultra részegült résztvevőkkel (a gátlásokkal együtt a textilt is nyugodtan le lehet dobni teljesen kulturált keretek között persze, hangulatfokozó gyanánt, mert ha jól számolom én leszek az egyetlen szingli, úgyhogy nem célcsoport a társaság). Persze most még mindenki vetít, hogy ő nem fog énekelni, mert a hangja nem találkozik közönségigényekkel, de hát ugye így semmi értelme pont ilyen bulit szervezni, ennyi erővel gruppenszexet is tervezhettünk volna (bár tegyük hozzá már két csajnál is biztosan zavarba lennék, de ez ne tántorítson el senkit, ettől még várom biszexuális beütésű lányok jelentkezését, valahogy csak leküzdeném lányos zavaromat), csak megígérjük, hogy végig ruhában leszünk és nem nyúlunk egymáshoz. Mióta ma hazajöttem folyamatosan nótázok (ha mázlim van holnapra elmegy az a kevés hangom is, ami nincs), utoljára asszem a diplomaosztó bulin voltam "nagyközönség" előtt mikrofon közelben. A régi szép idők, amikor még Atlas néven konferáltak fel, mert a szerencsétlen nem tudta elolvasni, hogy Athos, amikor azt hittük, hogy el tudjuk énekelni a Beatlestől a Yesterdayt, a Eurithmicstől a Sweet dreamst, vagy a Queentől a We are the championst, aztán a szar is belénk fagyott, amikor realizáltuk, hogy sejtésünk sincs a szövegről, a dallamról és úgy általában semmiről, így a dalok címét a majdnem jó helyen jó hangosan énekeltük, a köztes részeket pedig eldörmögtük, főleg mássalhangzók használatával (én csak részeg szláv stílusnak hívom). Nem is értem hogy nem dobáltak meg minket, biztos valamelyest kiegyensúlyoztuk a teljesítményünket egy-egy véletlenül tűrhetőre sikerült produkcióval, meg hát ugye már akkor is veszélyesen jóképűek voltunk (ebbe a tudatba ringatom magam, lássuk be jobb, mintha azt feltételezném, hogy szefosoknak néztek minket és csak szánalomból vagy éppen megkönnyebbülésből tapsoltak a végén, hogy legyen egy jó napunk). Mindig csak az első próbálkozás stresszes, de nem is veszélyes mennyiségű alkohol sokat tud dobni az önbizalmon, de nagyon könnyen be lehet vinni valakit az erdőbe, ha nagyon Marty McFlyosra veszi a figurát és a nyuszizásra azonnal vérszemet kap és alig lehet onnantól kicsavarni a mikrofont a kezéből. Remélem a csajok hamar felveszik a fordulatszámot, elég kínos lenne csendben ücsörögni végig. Én mindenesetre mindent megteszek, igyekszem minél szörnyűbben énekelni (és még csak erőlködnöm sem kell, aki már hallott élőben, annak csak annyit, hogy azóta semmit nem fejlődtem és nem azért mert innen nincs hova, aki meg nem az jön eggyel, mert egy komoly traumát spóroltam meg neki...szívesen!), bízom benne, hogy hamar megunják és átveszik a stafétabotot. Ha más nem legalább ettünk egy pizzát, meg ittunk egy keveset (én ugye főleg alkoholmentes sört, mert vezetni kell, úgyhogy építek a nekivetkőzős alternatívára) és elmondhatjuk, hogy legalább már odáig eljutottunk, hogy már majdnem énekeltünk. Ez már így is mérföldekkel jobb, mint, amit eddig sikerült összehozni, legközelebb már tuti együtt hányunk konfettiset szilveszter éjjel.