Vasárnap elmaradtam a szokásos összefoglalóval, de éppen ezerrel nyaraltam egy viszonylag internetmentes helyen, szóval majd most behozom a lemaradást.
Az elmúlt négy napot a rendszertelen zsíros étel evés, temérdek sörivás és az ezekhez társuló semmittevés szentháromságban töltöttem, néha megszakítva jégkrémzabálással és tóparton fetrengéssel. Komoly kétségbeeséssel tértem haza, attól félve, hogy fél év kemény munkáját így sikerül keresztbe húznom fél hét leforgása alatt, de hál istennek mindössze 1 kilót sikerült felszednem magamra, amit pikk-pakk eltűntetek újra. Pénteken letettem a lantot a melóban (nagyon úgy tűnt, hogy soha nem fogok a végére érni) és felvettem a nehéztalpú cipőmet, mivel a nyaraló kulcsa nálam volt és gyanúsan én indultam el legkésőbb a társaságból, így ha nem akartam a feldühödött tömeg áldozatává válni rögtön a nulladik napon, minimalizálnom kellett az üres várakozással töltött perceiket. A forgalom nem volt vészes (nem úgy, mint a külső hőmérséklet), a GPS kivételesen működött és egy téridő kaput találva alig 2 óra alatt le is értem. Sejthetitek, csak a tücskök fogadtak, meg egy baromi ronda esőfelhő, de ezen annyira már nem akadunk fent, tudvalevő, ha mi lemegyünk Szalókra egyből beköszönt a monszunidő (idén amúgy kivételesen apokaliptikusan meleg volt végig, hurrá!). Körbetelexeztem, hogy na akkor én itt volnék, de hol van mindenki más? Russék még másfél órára a szolnoki Tescoban nyomultak, csak hogy legyen mit enni-inni aznap este, Editék meg még kb 45 perc múlva futottak be, úgyhogy jövőre nem fogom elkapkodni ezt a mielőbb érjek le dolgot (teszem hozzá jó volt száguldozni a sebességhatárokat szigorúan betartva a Jazzal lerombolni). A főzőcske részt szépen beosztottuk, minden nap más fiú főzött és senki nem halt meg a másik főztjétől, sőt világbajnok kaják készültek idén is, mind gázon, mind szabad tűzön, hogy a parázsról ne is beszéljek. Ott az volt a leglátványosabb, amikor az olajjal teli grilltálcák spontán lángra kaptak, aminek a diófa annyira azért nem örült, de a mi piromán hajlamainkat teljes mértékben kielégítette, bár kissé leamortizáltuk a grillrácsot, talán egy 25 éves fa markolatot sikerült ezzel hamuvá égetnünk. Szaknyelven ezt hívják amortizációnak. Amikor éppen nem tömtük magunkat, vagy ciccentettünk fel egy sört, akkor a világ legidegesítőbb játékát játszottuk, amit szerintem család- és barátellenes emberek tervezetek, mert 5 perc játék után szívből gyűlölsz mindenkit magad körül, kivéve persze, ha te vezetsz, de hál istennek ilyen soha nem fordult elő velem, majdnem mindig seggutolsó lettem. A pokolba vezető út neve Phase 10 (óvakodjatok tőle), a játékszabályok nagy vonalakban: lapok 1-től 12-ig, jokerek és kimarad kártyák. Minden körben meghatározott kombinációkat kell gyűjteni (kb römi jelleggel húzol, eldobsz lapokat), egyre durvábbakat és ránézésre kivitelezhetetleneket, ja és persze meg kell szabadulnod az összes kézben lévő laptól. Ha ez megvan a többiek megszívták, mert minden, ami a kezükben ragad az büntetőpont. Az esetek 99%-ban egy lap hiányzik a szint abszolválásához szükséges kombinációdhoz, amikor valaki kimegy, te meg a temérdek jokerrel innentől már nem az élet császára vagy, hanem egy 120 büntetőpontos agyérgörcs. Alapvetően csak 10 szint van, de Russék álnok módon a netről megszerezték a következő 10 szintet, ami során gyakorlatilag kiakad a szopatásmutató és ha ezt még megfejeljük azzal, hogy este 10-kor feszülünk neki, amikor már amúgy is fáradtabb mindenki, elképzelhetitek milyen jó hangulatban mentünk aludni.
A szabad strand idén is fizetős volt, túl sok fejlesztést nem sikerült eszközölni az elmúlt évhez képest, gyér fű, sok kövér ember, árnyék nyomokban, térbetonköves tófenék, tápláló zsíralapú étkezdesor. Ami új volt az egy nagyon komoly hányattató vidámparki cucc, aminek a puszta látványától rosszul van az ember, nemhogy még benne ülve. A kintlévők ugyan azok minden évben: az anyuka, aki a melletted lévő fa tövében hugyoztatja a gyereket (akinek az arcára kiül, hogy nem elég, hogy az anyám fogja a kukimat, de ráadásul olyan bénán, hogy a saját lábamra pisálok), az idióta szülők, akik elbújnak a saját gyerekeik elől és ezen jól mulatnak, miközben azok idegösszeomlást kapnak, hogy elvesztek anyáék (na ezek a szülők fognak később erőszakos halált halni), a kövérek, akik azt hiszek csinosak/erősek, azok, akik csak üvöltözve tudnak beszélni, mintha egy komplett siketnéma intézet jött volna ki napozni, az agyonflitterezett dizájnbikinis csaj és a kopasz vállalkozó (tudjátok alfahím és bétakurva), na meg persze a helyi arcok, akiket onnan lehet megismerni, hogy utcai ruhában napoznak. A vízben megy a pancsi, lehet banánozni (nem a tóban gyümölcs zabálásra gondolok), meg ejtőernyővel menőzni, vagy csak simán a halakat ijesztgetni, esetleg kivárhatod a sort az óriás csigacsúszdánál, aminek csak az alakja csiga, a sebességről és a sikamlósságról gondoskodik az előtted lecsúszó ember hányása, az árkádsoron meg ugyanazok a játékgépek fogadnak, amiket még az utolsó Lenin szobor ledöntésekor állítottak oda. De tudjátok mit?! Nem is kell ennél nagyobb hacacáré, pont ezért szeretünk odajárni, mert csendes, kikapcsolódhatsz, nem csörög 5 percenként a mobilod (néha azért mert nincs térerő) és nincs minden tele köcsög németekkel, mint a Balcsin...és nekem ennyi pont elég is. Jövőre ugyanott, ugyanakkor!
