Úri jó módom úgy hozta, hogy már zsinórban a második hétvégén is kerti partyn veszek részt, ami nem a Kincses Kalendárium kertészeti különkiadásának közönség találkozója, hanem zsíros, egészségtelen kaják főzése és eltüntetése témakör. Munkahelyen kívüli munkatársi (és akinek volt közeli hozzátartozója, párja, esetleg egy egész sora, vagy flush-se, hogy teljes legyen a képzavar, bemutatásra került) összejövetel volt marhapörkölt evésnek álcázva, nem számoltam, de asszem ezerféle süteménnyel, savanyúságokkal, dinnyével (bár ebben én nem voltam érdekelt, nem értem a dinnye evőket, ennyi erővel cukros vizet is ihatnának, végeredményben ugyan az, akkor meg már egy doboz hideg sör) meg a 90-es évek teljes zenei felhozatalával. Elegánsan negyed órát késtünk, de ekkor a válságstáb már bent volt a városban, mivel pirospaprika nélkül álltak neki pörköltet főzni, ami az utolsó 10 percben derült ki, amikor borították volna bele az őrleményt. Kellemetlen, mint a Mount Everest tetején, amikor egymásra néznek, hogy na akkor tűzd ki a zászlót! Azt hittem nálad van...Itt hál istennek, mivel még csak szombat volt hamar áthidalásra került a probléma, miközben a hús is kenhetőre főtt meg. A következő krízist a köret hiánya jelentette, mivel mindenki a marhára volt ráfeszülve, a génkezelt krumpli meg még nem volt annyira intelligens, hogy feltegye magát a tűzre főni, így hosszú percekig újra csak a kajával szemeztünk, mire meg lett a krumpli, és neki lehetett állni a tészta főzésnek. Eldobható műanyag tányérokból zabáltunk, amit ugyan nem kell elmosni, cserébe a kiszedett kaja hólyagosra égette a tenyeredet mandínerből, így rögtön a saját adagodat a fűbe borítottad (esetleg a járdára). Én persze hófehérben jelentem meg (már nem kell sötét cuccokat hordanom, hogy slankítson, de így visszagondolva valóban meggondolatlan lépés volt ez a részemről), de soha nem látott kézügyességgel végig makulátlanul tiszta maradtam...volna, ha nem Barbi mellett foglalok helyet, aki nulladik lépésben 30 centi magasról a tányérjába ejtett egy kovászos uborkát, ami éppen annyi szaftot szorított ki a nemtom milyen törvénynek megfelelően, ami már rosszul mutatott a fehér trikómon (továbbra is kitartok mellette, hogy a Barbi mellett ülésben volt a hiba, nem az öltözködésemben). Sebaj, mindenki jóllakott óvodásra ette magát, a krumpli fele még vastagon megvolt, mire megjött a tészta, amiből ha jól számolom egy falat nem fogyott. A házigazdák amúgy sem esznek tésztát, mi meg maximum a zsebünkbe tudtunk volna tömni egy keveset, mert konkrétan nekem, ha kinyitom a számat, még éppen látszódott volna a kaja vége a torkomban.
Levezetésképpen ma pókerezni mentem (végül csak sikerült megelőzni a lagzimat, de csak éppen, a következőre gondolom megint egy VB-nyit kell várni), volt egy fölös ezresem, amiért nem volt kár, de csodák csodájára (még a krónikákban is valami heroikus hőskölteményként fog bekerülni) én nyertem...és még csak nem is csaltam. Az elején persze szokás szerint kiváló lapokat kaptam, kezdtem magam megint nettó befizetőnek érzeni, aztán két neccesebb all in után eléggé felerősödtem ahhoz, hogy kicsit merészebben kezdjek játszani. Sejthetitek, nem egy Esőember szinten mozgok, annyit tudok, hogy 52 lap van a pakliban és ebből legalább négy ász (én meg alig látom őket), de messzemenő kombinatorikai és valószínűségszámítási egyenleteket nem tolok bele és különben is lekötötte a figyelmemet, hogy keksz mindig legyen előttem, mert ilyenkor ér összezabálni minden szart. Nagyjából kimerül a taktika nálam abban, hogy ha hasonló színű és/vagy értékű lapok vannak a kezemben, akkor toljuk be a potba a dellát, azt majd lesz valami, az én szememből maximum kötőhártya-gyulladást tudnak kiolvasni, nem blöffölést. Ez a titkos fegyverem...meg néha a lábszag, de az inkább csak könnyeket csal az ember szemébe, mint a Marley meg én c. film és különben is csak a jó embereknek büdös a lába, úgyhogy le lehet szisszenni a témáról!
