Kezdenek kifújni a vésztartalékaim, minden életerőmet elszívja az agyatlan zombik inváziója, akiket egyes kultúrákban munkatársaknak hívnak (na nem a közvetlenek, hanem a telefonvonalak és e-mailek másik végén ülő agyporszívókra gondolok). Hiszem, hogy létezik olyan munkahely, ahol öröm együtt dolgozni a másikkal, mert szakmailag legalább annyira felkészült, mint te magad és, ha vannak is hiányosságai, azokat ellensúlyozni tudja egyéb, HASZNOS ismereteivel, így kölcsönösen segítitek egymás munkáját. Tudom, hogy macerásabb lesz megtalálni ezt a helyet, mint Atlantiszt (de még mindig egyszerűbb, mint mondjuk a munkakedvemet, emlékeim szerint egy tök kietlen helyen ástam el évekkel ezelőtt), de én akkor is be fogok oda kerülni és örök élet meg egy napig fogok nap, mint nap örömmel befáradni reggelente (legalábbis a munkanapokon, mert hétvégén biztos gyanút keltenék a biztonsági őrökben, akik így testüregekre kiterjedő motozást tartanának hobbiból). A lottó még mindig nem ütött be, szóval kizárásos alapon a világ legjobb munkahelyének kell következnie a kívánságlistámon. Félisteni alak: pipa; rendezettebb fogsor: pipa; átállok kontaktlencsére: pipa; tej, kenyér, felvágott: pipa; új élet, új környezet, új meló: under process, a mostani meg nem pipa, hanem szopás, bár ha jobban belegondolok ezek szinonimák.

64,5 kg-ra sikerült lefogynom, amihez szerintem egyre több köze van a stresszes életvitelemnek (pedig itthon maga vagyok egy jógaoktató DVD haladóknak, annyira nem pörgök semmin az égegyadta világon), az egyetlen pozitívum, hogy most így engedélyeztem magamnak fél kiló fagyi orális feldolgozását, mert megérdemlem és különben sem látszik meg rajtam, holnap úgyis megint edzés, ma meg már lekocogtam a fejadagom és a sérvem fenntartásáért is mindent megtettem a súlyzók között szerencsétlenkedve. Mivel a ruháim még mindig nem készültek el (magukat nem varrják meg, a szabó meg jól láthatóan nem foglalkozik velük), így továbbra is csak az átalakított ingeimet tudom variálni (van hogy egyszerre kettőt veszek fel és ezt csak alsótestre), a stílusom (már ha egyáltalán van ilyen) kibontakoztatására lassan meg kell várni a következő tavaszt, mert télen a leheletvékony sportzakókat úgysem tudom hordani, vagy legalábbis félek tőle, hogy a gyémántkeménységűre fagyott mellbimbóim komoly károkat okoznának az anyagban. Na nem mintha reggelente már nem lenne így is takony-orralá-odafagyós idő, van vagy 6 fok (ez nagyjából csak sör alkoholfokban értékelhető), délután meg persze már olyan fülledtség van megint, hogy a kompromisszumok eredményeként vagy reggel van pingvintalálkozó a mellkasodon, vagy délután hurcibálsz magaddal egy akkor már teljesen felesleges thermo-kardigánt, ami kézben fogva is megizzasztja a tenyeredet, így legalább lesz értelme kimosni...és most befejezem a fagyimat, mert kezd felolvadni és az összekevert mötyinél nincs lehangolóbb. Esetleg a munkahely.