Levelet kaptam a Télapótól az egészségpénztártól, hogy kétségek merültek fel kilétemmel kapcsolatban, úgyhogy fáradjak be személyes azonosításra, mert nem hiszik el, hogy én vagyok az. Na jó, valami hülye törvényi előírás miatt kell személyesen elvégezni ezt a hercehurcát, de kérdem én, eddig arc nélkül marha jó volt nekik a pénzem, most mireföl kell ugrálni? Először persze csak a pesti központba lehetett volna befáradni, vagy egy meg nem nevezendő bank békéscsabai kirendeltségébe, de Bödöcs Tibor szavaival élve az ilyen helyeken a csigalassú ügyintézés miatt úgy repül az idő, mint egy ólomszárnyú betonbagoly és lévén ők is munkaidőben dolgoznak, már hónapok óta halogatom a személyes találkozást. Na de most, észlelvén a kedves ügyfelek alacsony megjelenési határrátáját, kiterjesztették a pofavizit lehetőségét a helyi nagyobb postákra is, amik bizony már kinyitnak reggel hétkor bizonyos napokon, úgyhogy huhúúúúúúúúúúúú hétfőre már be is ütemeztük Kingával (banki kollegina, szintén ügyfél, akiről eddig nagyon kevés említés esett ezen a blogon) a látogatást. Kinga beelőzött 5 perccel, úgyhogy rá hárult, hogy kiderítse, milyen gombot kell nyomogatni a sorszámhúzó gépen, ha el akarjuk intézni ügyesbajos dolgunkat, de ahogy azt már ti is sejthetitek ez ennyire nem volt egyszerű. Naivan a biztonsági őrrel (tudjátok, ők válnak először síkidommá a padlón egy fegyveres rablás esetén, vagy már annyira öreg, hogy egy idegbecsípődés miatt a derekában már fel sem tud állni a bejárat melletti székről, szal nem jelent potenciális veszélyt) kezdte a vallatást, mivel az alkalmazottak taktikusan egymást közt vihorásznak és úgy tesznek, mint aki retkesül mást csinál, nehogy már megszólítsa valaki őket, de a biztonsági őr tanácstalan volt, mint egy kisközség. Na akkor jött a következő legközelebb álló ember, aki nemhogy erről az eljárásról, de még arról sem hallott, hogy léteznek egészségpénztárak, gondolta biztos C-vitaminnal lehet fizetni ilyen helyeken, vagy egy doboz széntablettával. Na akkor nagy nehezen valakinek bevillant, hogy mintha kaptak volna egy leírást ilyen esetekre (gondolom a nemlétező panaszkönyv mellett tartották), amit ki is csaptak az asztalra...maradjunk annyiban, hogy nem kifejezetten volt még megtörve sehol a kötés, kb annyit forgatták, mint én a kötelező olvasmányok rendezői változatát (ami nem a rövidített 10 oldalas) középiskolában. Gondoltuk a nehezén túl vagyunk, de beindult a brainstorming, meg a furcsán egymásra nézés. Hozzátartozik a sztorihoz, hogy a kedves ügyfeleknek egy kitöltött adatlappal kellett megjelenni, amin alig volt üres hely, amit helyben kellett pótolni (és ezek mellé még egyértelmű feliratok is fel voltak tüntetve, hogy mindenki hibátlanul tudja beírni az adatokat), de azért nekiálltak a kitöltési útmutatónak, hogy na akkor most tessék mondani, vajon mire gondolhattak a keltezés esetében azzal, hogy település? Két perc alatt kisakkozták, hogy oda az ügyfél lakhelye kell ugye. Finoman jeleztem, hogy női megérzés alapján a keltezéshez szerintem annak a helynek a neve kell, ahol éppen beírják ezt az adatot és segítek, ez nem a postahivatal lesz. Rögtön kiszúrták, hogy én vagyok az agy, ha már szép nem vagyok, úgyhogy innentől itták a szavaimat. A személyes adminisztrálás lényege ugye abban állna szerintem, hogy megnézik, hogy ugyan az a szerencsétlen van-e a személyiben, aki a plasztikkártyát áttolta a pulton. Szerinted megnézték? Aki ismer, az tudja, hogy összesen kétféle igazolványkép arcom van: az egyik, amikor beültetnek a hintába és rávesznek, hogy ne vágjak olyan komoly arcot, mosolyogjak egy kicsit. Ennek az a vége, hogy úgy nézek ki, mint egy homokos, szellemi fogyatékos. Hál istennek jövőre lejár a személyim, végre lecserélhetem ezt a képet a második arcomra, ami ki nem találjátok, úgy van, a véresen komoly kinézet, ami alapján ugyan bármikor visszaállíthatják a statáriális kivégzéseket esetemben, de még mindig jobb, mint ha a meleg büszkeség parádén választanának meg tiszteletbeli klubtagnak. A lényeg, hogy igazából a buzis fej nyomokban sem hasonlít rám, de ez jól láthatóan nem okozott fennakadást, hiszen látták, hogy a táskámból vettem ki a papírokat. Meg sem nézték, hogy nincs-e a környéken egy nagyon hasonló, még ki sem hűlt holttest, akitől elvehetettem a tatyóját és orvul másnak kiadva magam végzem a regisztrációt, csak hogy lapostévét nyerjek (merthogy azt lehet nyerni, ha még nem említettem volna). A másik beugratós kérdésük az volt, hogy a telefonszámom, meg az e-mail címem is ugyan az, ami be van írva? (annak azért örültem, hogy tudták ez egyik személyes okiratomban sincs feltüntetve) Gondolták, azt mondom, hogy nem? Bólintottam, nyugtázták, ennek kurva sok értelme van így. Na akkor már csak az ügyintéző kódja kellett, meg egy aláírás, látjuk a fényt az alagút végén. Kitöltve mind a 7 üresen lévő sor (sorrendben: keltezés, kód, aláírás, ügyfél aláírás és a visszaigazoló, levágandó szelvényen a keltezés-kód-aláírás kombó), nem egy összetett sudoku, lássuk be, felemeli a tollat a kitöltés végén, hogy akkor köszönjük szépen, itt a papír. Mondom azt nektek kell feladni hülye, nekem csak a kis fecni kell az aljáról, ami igazolja ezt a 10 perc tortúrát itt az Alkonyzónában. Ja tényleg, milyen kis buta vagyok, hahahahahaha, még reggel van. El sem merem képzelni ezek mit művelhetnek délután! Csak remélni tudom, hogy nem az iratmegsemmisítőben kötött ki a papírom, kicsit erős lenne még egyszer lejátszani ezt a kört.