Ma a bányában ofisöl vidámság és felhőtlen örömködés nap volt. Jól sejtitek, itt csapda lesz. Attól, hogy mindenki egy fogkrémreklámba képzelte magát, vagy legalábbis túl szorosra volt kötve a copfjuk és nem bírták abbahagyni a vigyorgást, mi még reggeltől estig megállás nélkül dolgoztunk. Jellemzően soha nem tudunk részt venni semmilyen programon, mert akkor csúnyán beomlik a tárna és kapunk a fejünkre miután nagy nehezen kiássuk magunkat a romok alól önerőből. Pedig nem találjátok ki mennyi program volt: a SOK az kevés, ne vicceljetek, hát rengeteg! Kezdődött azzal, hogy a budiban a tükröket telerajzolták (a takarítónők legnagyobb örömére valami ultrakopásálló vegyi anyaggal) mindenféle kalapokkal, meg bajszokkal (a női WC-ben nem volt arcszőrzet, Conchita Wurstok kizárva), hogy milyen vicces lesz, ha meglátod magad. Ezzel csak az volt a gond, hogy rohadtul nem egy emberi fej léptékarányába skiccelték fel a cuccot, így gyakorlatilag csak a kalap karimája kitakarta az egész fejedet, én meg konkrétan elsőre azt hittem, hogy valami undi van az arcomon és csak akkor nyugodtam meg, amikor közelebb hajolva a kosz nem mozdult el. Reggel mindenki kapott egy szélforgót, ami  egyetlen dolgot nem tudott: forogni. Ha megpróbáltad manuálisan megpörgetni akkor alkotóelemeire esett szét, szal ez minden bizonnyal csak ilyen sztripbáros mindent a szemnek, semmit a kéznek projekt lehetett. Miután "nagy nehezen" alábbhagyott az infantilis örömködésem, jöttek a napi programfelelősök, hogy felvázolják miből is lehet csemegézni majd: volt happy-box (majdnem mindenben benne volt a boldog vagy a nevet szó valamilyen emberek által beszélt nyelven), ami nem egy doboz rajta egy lyukkal mielőtt baromságokra gondolnátok, hanem névtelen üzeneteket lehetett benne hagyni bárkinek és a jószolgálati postások kézbesítették az illetőnek ezt. Jelentkezzen, aki érti ennek a lényegét, mert nekem halvány lila segédfogalmam sincs. Minek üzengessek névtelenül, ha oda tudok menni, oszt megmondani neki, vagy ha nagyon újhullámos vagyok, akkor átlövöm twitteren. Remélem azért volt néhány troll, aki kihasználta a névtelenséget és kreatív üzeneteket lőtt számára teljesen ismeretlen embereknek! Reggel befele menet láttam egy berendezett területet, gondoltam hozd be az ovis gyerekedet napra való játszósarok lesz, mert néhány építőkocka, tejesdoboz méretű kartondobozok voltak "igényesen" elrendezve, de nagyon hamar kiderült, hogy ez bizony a minigolf pálya. Az tuti, hogy nem itt fogom tökéletesíteni a helyes csípőtartást és a tankönyv szerinti lendítést, de még azon sem kell nagyon hezitálni, hogy az 5-ös vagy a 6-os mahagónifa nyelű ütőt használjam, lévén csak egy műanyag volt. Nagy szívfájdalmam, hogy a csillámtetoválásra sem tudtam eljutni, pedig minden álmom volt egy neonsörényes unikornist a homlokomra varratni, ami világít a sötétben, de a stressz miatt a halántékomon kidagadó lüktető ér igazából majdnem annyira látványos volt. Délután már majdnem voltunk lélektréningen, ami gondolom úgy zajlik, hogy a kartotékozóból kikeresik a lelkedet, amit a munkaszerződésed aláírásakor leadtál, aztán a szart is kihajtják belőle, ha már a porhüvelyed 0-24-ben a monitor előtt görnyed. Állítólag arról tartottak előadást, hogy milyen lelki dolgok vezetnek betegséghez, de tudom én ezt magamtól is, a munkahelyi agyvérzés és az emberi hülyeség például tuti, hogy krónikus nyavalyákhoz vezet. Na most kapaszkodjon mindenki a bugyijába, mert a modern technika találkozott a végtelen emberi lustasággal, melynek keretében kiránduláson lehetett részt venni anélkül, hogy kimozdultál volna az épületből. Képeket vetítettek olyan helyekről, ahol igazi túrázók jártak, gondolom magnóról ment a madárcsicsergés meg a friss levegő és ez volt a túra. Érted, vazze?! Pont a lényeg hiányzik! Mintha le akarnék fogyni, de nem megyek el futni, mert az fárasztó. Volt bátorságpróba is, a kedvcsináló képeken ejtőernyősök voltak, csak remélni tudom, hogy nem a harmadik emeleti erkélyről kellett bázisugrani, az egy kicsit erős lett volna. A csendszoba is minden bizonnyal egy véletlen generált téridőkapun keresztül ugrált a valóság és a multiuniverzum vékony határmezsgyéjén, nekünk mindenesetre nem sikerült rájönni, hogy hol lehet (túl csendben volt), állítólag hegyekben állt a süti meg a tea is valahol, de nem tudtuk pozicionálni ezt sem, vélhetően ugyan ezen csillagkapus teóriából kiindulva. Eközben kis csapatunk feje felett folyamatosan szürke felhők tobzódtak, de csak azért, mert a világ egyensúlyát csak úgy tudtuk fenntartani, ha a több száz ember vidámságát ellensúlyozó szopóágfaktort magunkra vállaljuk, szóval a világ ismét megmenekült, hála a pindúr pandúroknak. A nap pozitívuma, hogy minden második lépésnél Garfield képsorok voltak kitapétázva és a lottón is volt egy ötösünk (kár, hogy a skandin, de az is valami), de összességében, ahogy azt már tegnap is sejtettük, ez egy szokásos torkos csütörtökre sikeredett.