Ezer szerencséje mindenkinek, hogy nem szenvedtem halálosnak hitt mértékű gamma sugárzást egy félresikerült kísérlet során, hogy aztán a pulzusszámom feltornázása után zöld szörny képében apró fogpiszkálóra aprítsak fel mindent a környezetemben. Bár egy pornófilmben ilyen képességekkel biztos nagyon hamar el tudnék helyezkedni, hiszen a testméret növekedéssel gondolom arányosan változna mindenem, a zöld színt meg nagyon hamar megszokná mindenki, ennél durvábbakat is vállaltak már be, de ezek nélkül csak marad a metaforikus szex: szétbasz az ideg, de most már tartósan. Persze mindenkivel végtelen türelmesnek kell lennem, mosolyogjak, meg fogadjam el, hogy az a lapos homlokú előember, akihez képest a százas szög egy integrált áramkör és kimutatható felelőssége van az agyrágó bogarak éhenhalás okozta kipusztulásában, na ő markolja fel a nagy dellát, amit csak annak köszönhet, hogy én kifogástalanul végzem lassan az ő dolgát is, nemhogy az enyémet, de neki derogál, ha a pofájába mondom, hogy komolyan meg kell erőltetnem az amúgy sem szegényes képzelőerőmet, ha arra keresem a választ, hogy mégis ki az isten vette fel és miért nem hajtotta még el a picsába (korrigálva a korábbi hibát), mert a pozitív számok halmazán nem lehet értéket meghatározni arra, amit ő munka címszó alatt művel (még a nulla is túlzás, de most nem vagyok meggyőződve arról, hogy az a pozitív számokhoz tartozik, régen volt már matekóra). Fizikai fájdalmat okoz, hogy nem mondhatom ki azt, amit ténylegesen gondolok, ehelyett napi 10 órában kell mórikálnom magam és minden nap ugyan azt elmondani, amit egy nyamvadt elefánt is megjegyzett volna már, de neeeeeeeeeeeeem, a felszínen nem elvárás a gondolkodás, meg hasonlók, az túl sok energiát emészt fel, majd a bányafejtők megoldják a problémákat, te csak küldd le a csilléket színig szarral megrakva, hidd el arany fog feljönni...nekem meg lassan az ebéd jön fel, de legalább az arcszínem így nyomokban emlékeztet az első sorokban említett szuperhősre. Ma kivételesen 30 perccel hamarabb eljöttem (így is sikerült a munkaidőmhöz képest 10 perccel tovább bent maradni és azt még nem is számoltam bele, hogy egy órával korábban kezdtem, mint minden nap...hogy megköszönte ezt is eddig minden fejes), mert már annyira leváltam mentálisan a mátrixról, hogy több kárt okoztam volna, mint hasznot és valaki nagyon gyorsan a halál faszán találta volna magát, ha csak egy kicsit is rosszat, vagy dilettánsat mer szólni (még így is egy közepesen szofisztikált levéllel fejeztem be a szenvedést, ami csak azért nem egy az egyben köcsögölés, mert emlékeim szerint használtam olyan szavakat, hogy kérlek, majd holnap meglátom mi lesz a folytatás). De így legalább adrenalinban gazdag volt a testedzés, úgy emelgettem a súlyokat, mint a Tom és Jerryben a fekete léggömbökből összetákolt súlyzókat, de érthető módon sokkal jobban esett volna, ha egy olyan boxzsákot püfölhettem volna, amibe haragom célpontja van bevarrva. Ilyenkor mindig felmerül bennem, hogy milyen jó lenne valami küzdősportot gyakorolni, kiváló feszkólevezető lenne, de kinek van erre ideje és különben is, ettől még az állatok nem tűnnének el. Nincs valami jó dühkitörés kontroll gyakorlatotok? A tízig számolás, stresszlabda nyomogatás kilőve, de ha továbbra is jópofiznom kell, akkor egyszer csak elpattan majd valami, bepókhálósodik a szemem és akkor tekintet nélkül mindenkire rá fogom borítani az asztalt akár megérdemli, akár nem. Na az lesz az utolsó napom is egyben a tárnában, ha addig nem sikerül felmondanom valahogy.