A héten eltolt kerékcserés taktikán vagyok, teljesen felborította a szokásos menetrendemet a három napos hétvége, meg hogy csak kedden kellett befáradnom műszakba, úgyhogy most ilyen kuplerájban tolom a posztokat, majd jövő hétre megpróbálom összeszedni magam fejben, mint a magyar foci válogatott.

Ma megint kínzáson voltam és komolyan kezdem elveszíteni a fonalat, semmiféle koncepciót nem látok a mostani, a fogaim ellen intézett offenzívákban. Ugye kezdődött minden azzal, hogy három fogamat ki kellett húzni, hogy a többiek kényelmesen elférjenek, az elmúlt 11 hónapban pedig nyomokban komoly fájdalmakat átélve küzdöttünk azért, hogy a tátongó lyukak helyére a sorfalat összehúzzuk. Erre ma mit kapok (a szokásos agyhúgykövön kívül)? Fogköz tágítót, vazze! Mintha egyhetes masszív, kiszáradás közelébe juttató huzatosra fosás után, amit ipari mennyiségű széntablettával sikerült csak megállítani, azzal ülnék győzelmi tort, hogy egy bögre langyos csukamájolajjal beveszek egy fél levél gutalaxot. Érthetetlen. Ja és persze megint repkedtek a szakszavak, acél íveket kaptam alul, felül (fingom nincs eddig mi lehetett bent) és éppen csak sikerült megkajálnom, most meg már könnybe lábadt szemmel próbálom visszaolvasni, hogy mit is írok, mert persze, hogy sajog az összes retkes fogam és ráadásul nem is kivehetős, mint majd 50 év múlva, úgyhogy csak azért nem kaparom a tapétát, mert festett falaink vannak. Ezer szerencse, hogy tegnap megtartottuk a céges karácsonyi vacsit (ez egy ilyen nagyon before party, mert kari környékén már meghalni sem lesz időnk, nemhogy nyugodt körülmények között enni egyet), ma már biztos gyerekmenüt kellene ennem, tejbegrízt, vagy valami terítőben könnyen elkenhetőt. Egy kezdő pincérkislány dolgoztatta meg az idegeinket, szegénynek még az étlapról sem volt fogalma, hogy arról ne is beszéljünk, hogy felvilágosítást sem tudott adni arról, hogy mi mi lehet, ami egy kicsit is bonyolultabb volt a rántott húsnál és tekintve, hogy nagyjából 250 fogás volt a menün, ez egy jelentős hátránynak bizonyult. Ugye az ember étteremben olyat eszik, amit otthon soha, szóval gyorsan betámadtuk a legnagyobb adagot feltételező sort (vadász bélszín rösti burgonyával, borsmártással) és készültünk a rommá evésre. 20 perc (azaz húsz perc) után kiderült, hogy elfogyott a vadász bélszín, legyünk kedvesek mást választani! Most vagy kinyírták már az összes vadászt a környéken, de az is lehet, hogy csak a bélszínrészük fogyott el, de könyörgöm, mi telt nekik 20 percbe, hogy rájöjjenek ezt nem tudják megcsinálni?! Benéztek az összes romlott húskészlet alá, hátha valaminek még olyan alakja van, de a legjobb alternatíva is megpróbált elmászni a konyhakés elől, így inkább nem kockázatattak egy KÖJÁL razziát? Aztán eltelt vagy egy óra, mire nagy nehezen főtt ételt láttunk (összességében a B-terv sem volt annyira rossz, de lehetett volna jobbat is választani, mint utólag kiderült), aztán összekeverték a desszerteket is és a végén még nekem kellett bediktálnom becsületkassza alapon, hogy mit is fogyasztottam. Fasza kis kezdés volt ez a kiscsajnak, pedig ha összesen volt 15 ember, aki megfordult a kajáldában, akkor sokat mondok és ebből legalább kettő csak pisilni jött. Este tízre haza is értem, szóval megint egy nap csúszással sikerült csak leülnöm a gép elé mesélni, tegnap épp csak bedőltem az ágyba (aztán felkeltem, mert tudatosult bennem, hogy le is kéne tusolni és kontaktlencsében sem lenne buli aludni), reggel meg mentem futkározni, mert már egy hete, hogy utoljára döcögtem egy kört, a hedonista napok miatt elmaradtak a szeánszok, de minél gennyebb a reggel, legyen az nedvesség, vagy hideg okozta undormány, egyre jobban lassulok, a nyári 14:30-as szintidő már messze jár, örülök, ha 16 percen belül tudom tartani, de így még mindig 16 perccel többet mozgok, mint az ország jelentős része, úgyhogy le lehet nyugodni a pics@ba!