Hál istennek nem szervkereskedő volt a főbérlőm, egy kicsit aggódtam, hogy túl nagy a bolygóegyüttállás, hogy ilyen mákom van, hogy egy ilyen pecót sikerült csak úgy 1/1-ben kifognom, úgyhogy annak örömére, hogy megmaradt mindkét vesém el is mentünk Zsúval sörözni, miután megszabadultam egy jelentősebb összegtől, hogy a továbbiakban ne kelljen tartanom rablótámadástól. Persze túl egyszerű lett volna, ha minden rendben megy, így ha a sors nem volt képes rá egyedül, hát besegítettem én egy kicsit a szalámi keverésbe. Történt ugyanis, hogy ma reggel, amikor beraktam a kontaktlencsémet az egyiket sikerült kifordítva felhelyeznem, amit észleltem is és már vettem is volna ki, hogy korrigáljak, épp csak nem sikerült kivenni. Na itt rögtön beindult a pánik üzemmód, higgyétek el nem mókás, ha az ember szemgolyójára ragad valami, amit aztán képtelen levenni. 10 perc heroikus küzdelem után semmire nem jutottam, úgyhogy irány a kórház, mert ez így nem lesz jó. A betegfelvételnél elkérték a TAJ kártyámat meg a lakcím kártyámat, aztán megkérdezték, hogy abban a kerületben lakok-e. Mondtam, hogy persze, csupán viccből van Újkígyós a lakcím kártyán, van-e még esetleg hülye kérdése, mert szívesen állok rendelkezésére. Tekintve, hogy sürgős esetnek minősültem, mert csak két hajszálra voltam attól, hogy egy vak, brazil szappanopera sztár legyek (a megvakulás után már csak egy nemváltó műtét szükségeltetik és kész is vagyunk), így nagy kegyesen fogadtak. 20 percet kellett csak malmozni, már be is hívtak, mondtam, hogy a külvilág megfigyelő rendszerrel akadtak gondok, úgyhogy gyorsan bele is elemlámpáztak a szemembe, én meg majdnem be is vallottam egyből mindent. Megkérdezték, hogy merre fele érzem a szokatlan dolgokat, mert hogy ők egy deka kontaktlencsét sem látnak a szememben. Rögtön pánikba is estem, hogy már biztos a szemgolyóm hátulján van az agyamnál és pikk-pakk én leszek a következő Ray Charles, de még zongorázni sem tudok. Aztán nyomtak egy kis gombfestéket a szemembe, ami szépen kiszínezte a szaruhártyámat, amit, mint kiderült én magam karistoltam össze abban a 10 percben, amikor azt hittem, hogy feltapadt a lencse, de igazából már előtte kieshetett, csak nem vettem észre, pedig szentül meg vagyok/voltam győződve arról, hogy benne volt, még a peremét is éreztem. Végeredményben a pánikolással csak rontottam a helyzeten, mert így több helyen felsértettem a szöveteket és annak a szúró érzését éreztem aztán, nem a lencsét és így egy önmagát generáló folyamat indult be. Kaptam szemcseppet, meg zselét, amivel 3 óránként mókázni kell, de így is 4-5 nap lesz mire egyáltalán helyrejön a rendszer, most meg kábé úgy festek, mint Arnold Schwarzenegger a Terminátor 2-ben, amikor már félig leszakadt az arca és pirosan világított a szeme, leszámítva, hogy nekem az arcom a helyén van, épp csak a szememet irigyelné meg egy jól fejlett házinyúl. Ja és persze ég és viszket az egész, szal amíg el nem múlik az érzés én továbbra is hiszem, hogy valahol bent van a lencse, de az orvosok szentül állították, hogy nem találtak semmit. Most egy hétig nem is szabad buzizni semmivel a szemem, szal intellektuális napokat tartok a szemüvegemmel és komolyan átgondolom ezt a jövőben kontaktlencsés dolgot is, hátha ez egy égi jel volt, legalább ezekre figyeljek, ha már a női jelzéseket képtelen vagyok felismerni és/vagy értelmezni.