Tegnap turkálni voltunk. Nem, nem az orrunkban, mások magánéletében és még csak nem is szemetesben, hanem ruhadiszkontban. Mint tudjuk, Békés megye a rocskó turkálók Mekkája, amelyik épület nem használt ruha bolt, az kocsma. Egyeseket a hideg kiráz attól, hogy mások levetett ruháit hordják, de erre csak azt tudom mondani, hogy a méregdrága nercbundák, meg szőrmék előző tulajdonosai elpatkoltak bennük, szal én jobban bízok az olyan hacukában, amit még két lábon vitt be az előző gazdája. Hogy arról ne is beszéljünk, hogy a bolti ár töredékéért kapod meg ugyan azt, ami a nagyon márkás üzlet enyhén poros polcán rohad két szezon óta, mert a kutyának nem kell hat gurigáért egy nyamvadt póló, itt meg annyi a különbség, hogy valaki már kétszer kimosta, mielőtt rájött, hogy mégsem tetszik neki annyira, hogy ennél több intelligens mosóport áldozzon rá a jövőben, de ettől még ugyan azok a szorgos thai kisgyermek kezek hímezték a Nike emblémát a mellkasára, mint a márkaboltos változatnak. Célirányosan szeretek vásárolni, nem bírom a könyékig ruhában matatást, szal ez most nagyon kivételes alkalom volt, mert már régen meg volt beszélve, hogy egyszer kilátogatunk a világ végére nézelődni és különben is a boltokban annyira nem találok mostanában magamra semmit, hogy kényszerpályára kellett állnom, hogy a ruhatáram ne ragadjon be a mostani szinten. Mivel mostanság tartósan egymillió fok van, így néhány pólóra és rövid ujjú ingre volt szükségem, mert bár ezerféle mintát tudok már izzadni a hosszú ujjú ingeimbe, de levegőztető pontokat kell a szettjeimbe beiktatni, ha nem akarok hőgutát kapni, a ventilátor a gatyában pedig így látatlanban is hordoz némi veszélyt és egy potenciális népességszaporulat korlátozó technikát is, szóval a kevésbé fájdalmas irányba tolódtam el, ha már lehetett választani. Topicokra bontva hegyekben (na jó vállfákon, meg ládákban) állt a szajré, úgyhogy laza másfél órát rádobtunk, mire átforgattuk a teljes készletet és púposra tömtünk két kosarat, miközben Máté azután érdeklődött az eladóktól, hogy az ár feléből még mennyit tudnának engedni, mert ő még mindig sokallta az amúgy nagyon is diszkont árakat...feszt piacon érzi magát, állítom egy ékszerboltban is megpróbálná a legdrágább diadémot is okosban kihozni és különben is köszönjék meg, hogy egyáltalán bement vásárolni. A hadművelet végére 4 pólóval, 5 inggel és egy kardigánnal gazdagabban távoztam, összességében meg kb 3-4 bolti ing árát szurkoltam le értük, megyek legközelebb is.
Innen egyenesen nővéremékhez mentünk ki Városerdőre. Taktikusan semmit nem reggeliztem, mert statisztikák alapján éltem a gyanúperrel, hogy nem tofutorta lesz, kölesfasírttal, szóval minden elérhető helyre szükségem volt a gyomromban. Sejthetitek, a szokásos húsosat izzadunk a végén lett a zabálásból, de akkor hirtelen kinőtt egy tál sörös-málnás brownie az asztal közepén tejszínhabbal (szigorúan cukor nélkül, így igazából csak zsír volt, ha úgy nézzük), amit csak azért kellett márazonnal elpusztítani, hogy ne köpjék össze a legyek (most azt hagyjuk figyelmen kívül, hogy nem voltak legyek, itt az elv számít). Söci a kézbe, nyugágy a napra kitéve, csendes délutáni szieszta, élni tudni kell, kár, hogy nem ez a munkám, bár ez talán nem is akkora baj, mert most mintha megint egy kicsit nagyobb lenne rajtam a mentőmellény, meg az övtáska, de majd fegyelmezem magam és már csak egy rudit engedélyezek magamnak egy nap és cserkészbecsszó, hogy keményebben fogok edzeni is, állandóan nem lehet behúzott hassal mászkálni, bele kell férjek a vadi új használt gönceimbe.
