Több sörfesztivál van itt egy hét alatt, mint Németországban az évben összesen, nehézkes lesz így megtartani lányos alakomat. Most éppen cseh söröket vonultattak fel jelentősebb számban a belvárosban és tekintve, hogy a boltban árult változatokat gyakorlatilag recept alapján már itthon gyártják, így kihagyhatatlan alkalom volt eredeti, import cuccot fogyasztani. Pénteken a munka után mentünk ki töredezettség mentesíteni a vinyót, de még alig lézengett valaki, csak néhány 7 éves a játszótéren, meg a hozzájuk tartozó anyukák. Vagy bazi korán kezdik a mai fiatalok a leépülést, vagy tényleg csak hintázni jöttek a környékre, mindenesetre nekem a Belfeszt óta egyre gyanúsabbak ezek a csimóták, legközelebb tuti valami orgián futok velük össze (na nem mintha én járnék ilyen helyekre, csak úgy mondtam). Zsúék helyből hoztak magukkal valami kupont, amivel mandinerből 10 korsó sört kikérhettünk attól a főzdétől, ahol kilométeres sorok kanyarogtak. A csehek nem is értem, hogy tudnak józanok maradni és bemenni minden hétköznap dolgozni ilyen piák mellett, bár lehet, hogy nekik már tele a bakancsuk a saját söreikkel és megváltás lenne egy üveg Kőbambi, csak feltételezem oda nem exportálunk és ha mégis, akkor sem Zöldborsót, meg hasonló színvonalat. A sörfőzők meg gondolom feszt a szerencsekerékben érzik magukat, mert igen kevés magánhangzót rejtenek el a márkák nevében, mintha a szemészeten egybeolvasnád a táblát a falon, de még az is egyszerűbb, mint itt egynémelyik pia. Már józanul is ki akarod köpni a műfogsorodat, ha nem Colgate műfogsor rögzítőt használsz, hát még három sör után, amikor a "egy korsó sört" szókapcsolatot is csak komoly koncentráció mellett tudod csak összerakni (most csak magamról beszélek, mivel még mindig nem bírom annyira a piát). 22:30 körül már éppen elég öregnek érezte magát mindenki ahhoz, hogy hazafáradjunk és az a 4-5 korsó kenyér, amit elfogyasztottunk is megtette jótékony hatását, de legalább ismét volt egy masszívabb veseátmosás, szóval soroljuk be a léböjt kúra kategóriába.

Másnap aztán jöhetett a következő kihívás, a pizzasütés. Ideális körülmények voltak, borult ég, 15 fok, nehogy már véletlenül is megkeljen a tészta, még a végén sikerélményem lenne. A recept szerint összeborogattam mindent egy tálba, még extra szűz olívaolajat is vettem, mert a Stahl konyhából tudjuk, hogy mindennek ez a kis trükkje, meg a szárított medvetarkó, de azt pont nem kaptam sehol. Vagy a tál volt nagy, vagy nem kelt meg annyira, mint ahogy azt elképzeltem, de 3 óra várakozás után nekiálltunk a sütésnek, mert már kezdtünk éhesek lenni. Azt kell mondjam meglepően jól sikerült, a tészta kellemesen ropogós volt és nem papírvékony. Ugyan az én pizzáim a legkevésbé sem voltak kör alakúak (ellentétben Zsúéival, aki vérprofi módon formázta a tésztát), de tökéletes színt kaptak (lekentük lazúrral), a szószt pedig egy régi családi recept alapján főztem, amit aznap reggel találtam ki. Feltét volt ezerféle, de hamar rájöttünk, hogy nem éri meg rommá pakolni, mert úgyis csak lefolyik az oldalán (legközelebb kis peremet is kell csinálni a tésztára), vagy evés közben egy harapással lerántod róla az egészet, mert ugye a sajt egységét képtelen vagy megbontani, szal max 3-4 ízkombináció, úgysem bírod megzabálni az egészet, mert amilyen kicsinek tűnt olyan laktatóra sikerült. Fejenként két pizzát csináltunk, olyan 25 centis átmérőben, de a második mindkettőnknek mára maradt, a végén már így is igencsak sóhajtoztunk. Úgyhogy legközelebb, amikor már remélhetőleg többen is ráérnek majd egy kis potyakajára, már tökéletes technikával és arányokkal várom az elhízni vágyókat, ha mákjuk lesz, még egy kis sütivel is megfejelhetik az ebédet. Sört viszont mindenki hozzon magával...a szénsav csodákra képes.