Arra jutottam, hogy elegendő lesz heti két blogbejegyzés. Egyrészt annyi minden nem történik velem, azt a keveset is irtó melós kiszínezni. Másrészt ugye így lényegesen kevésbé kopik a billentyűzet, hogy arról ne is beszéljünk, hogy a ti életetekből is kevesebb időt pazaroltok rám, szóval szívesen, jöttök eggyel!
Mostanság amúgy is elég hörcsögkerékben tolom a mindennapokat, felkelek, legurulok a galériáról (nem, nem a festményeimből nyitottam tárlatot, mielőtt valaki baromságokra gondolna), munka vakulásig, hazajövök, rommá zabálom magam, mert indokolatlanul sokat főztem múlt hétvégén, most meg megyek haza és félek, hogy beszőrösödik, mire visszaérek, így megint nőnek a ballasztok derékmagasságban. Itthon meg semmittevés, mert ugye tele hassal már mit lehet csinálni, max elmajszol az ember még egy szelet csokit (alig várom már, hogy tavasz legyen, a világosban talán több kedvem lesz ugrabugrálni). A vakulásra visszatérve eljátszottam a gondolattal, hogy megműttetem lézerrel a szememet, mert milyen buli lenne már úgy látni, mint 18 évvel ezelőtt és még talán keret is lenne a beavatkozásra, idén még úgysem műveltem magammal semmit, a fogsorom már parádés, a seggem már plasztikázott, jöhet az éleslátás. Aztán utánajártam a dolgoknak és annyira már nem is akarok megszabadulni a szemüvegtől. Az egy dolog, hogy alsó hangon negyed milla per szem olyan eljárással, ami után még 6 hónapig nem csipásodsz és ömlik a könnyed, miközben elvileg nem lehet buzizni, nehogy maradandó károkat okozz, szóval hegesztőmaszkban kell aludni fejjel lefelé egy vízzel teli acélkoporsóban, hogy tuti semmi ne érjen a retinádhoz, de a szemléltető videók is elég elrettentőek voltak. Belevágnak a szemedbe, bele sem merek gondolni, hogy mivel, aztán visszahajtják (érted, visszahajtják!!!!!!!!) a szaruhártyádat, aztán jól alálézereznek, vissza az egész, oszt összehegesztik, meg rányomnak valami biztonsági lencsét. Mert ugye az ott annyira nem fog soha összeforrni és ha speciel szeretnék valaha ejtőernyős ugrást végrehajtani (nem vagyok ekkora állat, még repülőre sem merek ülni, a bázisugrás meg végképp nem az én műfajom), akkor egész végig még attól is félhetnék, hogy a magasabb légköri nyomás miatt elpattan a heg és kifolyik a szemem. És ez még a humánus kezelés, van olyan, ahol egy sima ráspollyal (na jó ez is lézer, de egy kicsit szeretek túlozni) nekiesnek a fejednek, oszt addig dolgoznak, amíg megfelelő nem lesz a fénytörés a szemgolyódban, vagy mondjuk lézer helyett egy gép vezérelte szikével szabdalnak össze. Más se hiányzik, mint hogy a kezelés alatt a Skynet öntudatára ébredjen, vakon meg mit csináljon az ember, zongorázni sem tudok, hogy egy albínó Ray Charles hasonmásversenyen haknizhassak. A Végső Állomás mittomén melyik része óta amúgy is a hideg kiráz a lézerektől, ráadásul az egészet végig is kell nézni érthető okokból, bár mondjuk az 5. perctől úgyse látsz semmit a rengeteg helyi zsibbasztó és pupillatágító miatt, szóval egy péntek esti lézerdiszkó bulival simán összekeverheted, ha megvolt előtte a megfelelő alapozás. Ugye nem 60 éves technológiáról beszélünk, szóval egy életre szóló mellékhatásról egyelőre nincsenek krónikák, így egy kissé szkeptikus vagyok, amikor a világ legbiztonságosabb eljárásának tartják, kivéve azt az elenyésző 0,000001% komplikációs rátát, amiről tudjuk, hogy pontosan az én hibafaktorom mutatószáma. Ha már természetes módon rövidlátó lettem, akkor megpróbálok nem mesterségesen rásegíteni a vakságra, az albiban a klotyó egy embernek is elég szűkös, egy plusz kutya már végképp nem férne el a lábamnál, bár rá lehetne fogni a szagokat. Most már tényleg bejelentkezek szemészetre és csináltatok egy új szemüveget.
