Új edzéstervet dolgoztam ki, mert a régitől már nem fájt semmim, max a kislábujjam, ha belerúgtam a súlyzóba. A mostani kihívás már annyira megerőltető, hogy még csak felkészülök a tényleges gyakorlatsorra, de szakad rólam a verejték és néhány napja csak segítséggel tudom kitörölni a seggem. A nyakból forgást már nem is erőltetem, a derékból való kiforgás pedig egy - a szó legszorosabb értelmében vett - fájdalmasan lassú mozdulatsor, de egy elektrik-bugi tánccsoportba már simán beférnék, ennél élethűbb robotot senki nem tud imitálni. Tény, hogy a fokozott verejtékezésben az is közre játszhat, hogy 30 fok van a lakásban és 40 odakint, így minden, ami nem egyhelyben fekvés, komoly izzadással jár. Látványos eredményeket egyelőre nem produkálok, bár az is igaz, hogy annyira fájnak a karjaim, hogy rendesen feszíteni sem tudok.

A 14 napos program neve 900 (3-szor a spártai különítmény), ami 600 hasprést, 200 fekvőtámaszt és 100 hanyatt fekve merőleges lábemelést takar. A gond ott kezdődik, hogy ezt nem 14 nap alatt kell teljesíteni, hanem minden nap, két héten keresztül, egy edzés keretében. Persze nem kell megszakadni, amúgy sincs olyan állat, aki egyhuzamban lenyom 200 fekvőtámaszt (vagy legalábbis nekem ilyen ismerőseim nincsenek), csak 2 szabályt kell betartani: bármilyen ismétlésszámra le lehet bontani a teljes adagot, de nem lehet kevesebb az egyszerre végzett ismétlés 10-nél és két sorozat között maximum 30 másodperc pihenő tartható. Nyugodtan ki lehet próbálni, annyira nem is könnyű, de ha mégis, akkor nekem ne szóljatok, nem kéne rögtön az elején elvenni a kedvem az egésztől. Mivel még elég messze állok a teljes 900-as feladatsor elvégzésétől, így felvezető edzéseket tartok minden másnap és még így is nehezemre esik a mozgás, levegő vétel és néha még az egyhelyben fekvés is. Azért biztató eredmények már vannak: 75 lábemelés, 100 fekvőtámasz és 450 hasprés már "simán" megvan, már vért sem köpök, a sérvem is szépen gyógyulgat és teljesen önerőből fel tudok állni a végén a padlóról. Nem állítom, hogy előtte nem hengergőzök, mint egy partra vetett bébi rozmár, a megfelelő kiinduló állapot elérése érdekében, amihez képest már csak 20-ig kell elszámolnom, hogy minden erőmet összeszedve feltoljam magam (ami másodjára simán sikerül is), de mégiscsak elegánsabb így, mint a kanapén lévő takaróba kapaszkodva, amit, lévén nincs odaszögezve, csak simán magamra rántok és már alhatok is. A tudomány azonban még mindig ott tart, hogy ha jó alakot akarsz magadnak, akkor sajnos diétázni is kell, ami nekem nagyon nem megy: egy kis csoki, egy sör, esetleg sok csoki néha nagyon jól tud esni, úgyhogy kénytelenek lesztek nekem bemondásra elhinni, hogy már iszonyat kockás a hasam, csak egy kis fantázia kell, meg egy rossz dioptriás szemüveg. Arra még nem feltétlenül jöttem rá, hogy minek kínzom magam, a hölgyek szemében semmivel sem vagyok vonzóbb kidolgozott testtel (a faszik körében meg hála az égnek, hogy nem), úgyhogy ezért csak valami látens mazochista génállomány lehet a felelős, de éppen elég defektusom van már, ez az egy már nem oszt, nem szoroz.