2016.09.04. 18:38| Szerző: Athos0314

A szabi után visszaszokó hét elég intenzívre sikerült, nem igazán volt átmenet a semmittevés és a munka között, hanem hirtelen ott ácsorogtam a tenger közepén a csajjal a zátonyon, ami körül egy cápa keringett. Persze én se gondoltam, hogy unikornis háton fogok visszalovagolni a szivárvány tövébe, de két hét alatt elhomályosodnak az ember emlékei a sötét tárnákról és elég radikális, amikor hátulról mellbe visszatér a rögvalóság.

A térdem még nem mutat javuló tendenciát, de már marha elegánsan le tudok ülni a villamoson térdrögzítővel is és nem nézek ki úgy, mint aki leszarta a lábszárát, de még próbálja azzal menteni a helyzetet, hogy legalább a gatyaszárát megpróbálja megmenteni némi robotikus mozgással. Felsőtestre viszont mintha elkezdtem volna terebélyesedni, bízom benne nem pajzsmirigy rendellenesség van a hátterében, ha ez így folytatódik, a végén a fogpiszkáló lábaim nem fogják elbírni a felső régiót és majd csak pörgök a hátamon, mint zománclavór a betonon. Mind ismerünk ilyen testépítő figurákat, akik a lábnapra azt hiszik, hogy valami pokemon, csak valamiért a Pokemon Go soha nem mutatja. Tény, hogy egy emberesebb farmerrel már optikailag ki is iktatják ezt a kis testi fogyatékosságot, de a strandon akkor is úgy festenek, mint egy deréktól lefele kilyukadt lufizsiráf (többek között ezért döglenek egész nap a jakuzziban, vagy könyökölnek a medence partján a vízbe lógatva a lábaikat).

Nos a lábaimat nekem sem ártana erősítenem, csak hogy elkerüljem a jövőben a hasonló sérüléseket, a probléma ott kezdődik, hogy nem igazán terhelhetem a térdem. Így viszont elég nehézkes mondjuk 30 kilóval guggolni, úgyhogy valami fondorlatos gyakorlatot kell találnom, amihez nem is kell állni mondjuk, de azért a comb és a térd körüli izmok is acélosodnak. Majd kézrátétellel, esetleg telefonos jószerencse küldéssel megpróbálok tenni valamit az ügy érdekében, eddig szkeptikusan álltam az ilyen dolgokhoz, de attól még működhet, csak Merlin névvel elég nehéz komolyan venni az RTL-en bohóckodó sarlatánokat, jövőbe látókat és sámánokat. A díszlet még a 70-es évekből maradt a stúdióban, csak most már ugye van színes műsorszórás, nem csak fekete-fehér, úgyhogy felraktak még néhány karácsonyfa izzót, meg egy felfordított, gömb alakú akváriumot steklámpával a közepében (a CGI nem fért bele a büdzsébe, úgyhogy ennyi látványfokozót tudtak csak kihozni a lehetőségekből). Ha egy horzsolós estén vagy túl és másnap reggel éppen próbálsz felnőni ez emlősök értelmi szintjére, akkor talán, de csak TALÁN, elhiszed, hogy ez az egész működik, vagy inkább iszol még egyet és ráfogod a nyuszira. Ettől még persze várom csinos természetgyógyász lányok jelentkezését, ha nem is érünk el áttörést, max eszek egy Snickerst, az segít, ha fáj a lábam.

 |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://athoselete.blog.hu/api/trackback/id/tr1111676217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása