A mai nap megbizonyosodtam arról, hogy ha valaha is kinyírok valakit, ahhoz kelleni fog egy tettestárs, mert egyedül elég macerás eltüntetni a nyomokat. Az úgy kezdődött, hogy ásnom kellett két 70x70x80-as gödröt. Nem darabolós gyilkososat játszottunk Halloween alkalmából, csak két jövendőbeli facsemetének kellett előkészíteni a terepet. A filmekben ugyebár a sír 90%-a már elve ki van ásva, mire a szerencsétlen hullajelölt a gödör közelébe kerül. Így már csak hármat kell nagyon teátrálisan lapátolnia, hogy készen legyen, és könnyes szemmel vallja be, hogy neki épp most született meg a harmadik gyereke, mert pályázni akartak a CSOK-ra és úgy gondolta a ház alapja lesz az első, amit ki kell ásnia, nem a végső nyughelye. Ezzel szemben az életben a föld nedves (így nehéz is), ráragad az ásóra és nagyjából másfél ásónyomnyi mélyen már lapát is kell a föld kiszedéséhez, úgyhogy ez a csak ásós felállás kamu. Arról nem is beszélve, hogy a hantolós gyilkost a világ legegyszerűbb dolga elfogni, mivel másnap már nem tud kiegyenesedni, úgyhogy aki nem toronyőr a Notre Dame-ban, az lesz a tettes, ehhez nem kell Columbonak lenni. Holnapra én is kisnyugdíjas alkatot öltök, így a jó hír, hogy semmihez nem kell közel hajolni, mert már eleve onnan indítok, a rossz, hogy egy-két napig biztos csak a cipőm orrát fogom nézni, mint az introvertált finnek. (ez valami fétis lehet náluk, hogy az én cipőm orrát bámulják)

A lábam távolról sem százas egy jó ideje, úgyhogy vélhetően holnap már a nem jó ötletek oszlopba kerül be a gödörásás projekt, de ugyebár ennyinél nem állunk meg, ha már lúd, legyen járókeret. Mivel rohamosan közeledik tél tábornok, így a forma 1-es kerékcserét is megejtettük Mátéval, amit még mindig nem kell 20-szorosra lassítani, hogy szabad szemmel is követhető legyen, de legalább ingyen van. Mivel folyamatos félelmem, hogy 90-es tempónál egy sodrós balosban megelőz a jobb hátsó kerék, így általában jobban meghúzok minden csavart, mint amire egy sűrített levegős pisztoly valaha is képes lesz, aminek az a vége, hogy a következő szezonváltáskor a kerékkulcson teljes testsúllyal ugrabugrálva is komoly erőfeszítésbe telik megmozdítani a csavaranyákat. Már ha elsőre sikerül eltalálnom, hogy merre is kell lazítani, néha azért megpróbálok ráhúzni még egyet, hogy soha ebben az életben már ne is lehessen levenni, csak flex-szel. Ráadásul még mindig négy kerék van az autómon, szóval a végére ez sem az a kifejezetten pihentető, relaxációs gyakorlatsor lett, úgyhogy vélhetően reggelre bokától felfele komoly izomlázam lesz, szóval megpróbálom valahogy egyhelyben üléssel kibekkelni a három napos munkahetet, néha meg megkérek valakit, hogy gurítson ki a mosdóig, meg vissza.