Ma nagyon közel álltam hozzá, hogy lyukat fejeljek az asztalomba a melóban. Gondolom megint péntekre tartogatják a fostartályok teljes kapacitáson való működtetését, így a mai napon akkora forgalom volt, mintha egy hiroshimai vidámparkot a nagyobb kihasználtság miatt áthelyeztek volna Csernobilba 1986.04.27-én. Végső soron a hangulat sugárzóan jó volt, még olvasni is volt időm, de már kezdtem átmenni kotlóstyúk effektusba. Próbáltam én kobrában tartani magam valamelyest, délig az éhséggel, délután meg az álmossággal küzdve, de végül nem sok választott el a számháború nyertese (egyes kultúrákban az órásmester néven ismert) figurától. A végén már elkezdtem pörögni a forgószékkel (ez utoljára azt hiszem 6-7 évesen jelentett felhőtlen szórakozást számomra), de hamar rájöttem, hogy nem kell vidámparki hánytatóra ülnöm, ez is bőven elég ahhoz, hogy búvárkaját csináljak az ebédből, szóval gyorsan felfüggesztettem. Pedig még a friss levegőre is kimentem napközben, elintézni pár apró dolgot (gyógyszer kiváltás, meg játékgépezés a bankfiókban - mostanában nyerő szériában vagyok, ráadásul a nyerő számsor is mindig ugyan az), de olyan szánalmas vagyok, hogy összesen 15 percet voltam távol, más a klotyón többet tölt el, vagy mondjuk a haja vasalásával reggelente. Ezt a kettőt csak azért nem kombinálja senki, mert a férfiak csak egy dologra tudnak egyszerre figyelni (kivéve a sör meg a meccsnézés, de az már majdnem szimbiózis), így beláthatatlan következményei lennének ennek a hadműveletnek (igen a férfiak is vasalják a hajukat, legalábbis egyet tuti ismerek), a nők meg mint tudjuk nemhogy nem töltenek 15 percet a WC-n, de mit is csinálnának ott, olyat ők nem tesznek (és ezt a tévképzetet kéretik fenntartani!).

Az időjárás sem sokat segít, tegnap szépen besimították az égboltot, reggel kilesték, hogy nem viszek magammal ernyőt (nem úgy, mint kedden, az év legszárazabb napján), úgyhogy jó hangulatban elkezdett szakadni az eső. A hajam pillanatok alatt megadta magát, gondolom engem ezért nem hívnak Schwarzkopf reklámokba (meg mert nem TV kompatibilis a fejem, de a részletekbe most ne menjünk bele), az összes BKV járaton meg ázott kutyaszőr szag volt, amit nem feltétlenül értek, hogy hogyan hoztak össze, biztos ez valami új extra szolgáltatás. Ráadásul az a büdösebb fajta kutya, nem amelyik a reklámokban néz intelligensen, behozza az újságot és életeket ment, hanem amelyik szeret beleszarni a cipődbe, amit rossz esetben csak a metrón veszel észre (furcsálltad is, hogy milyen kellemesen meleg és puha a cipőd belseje, de gondoltad csak az asszony rendelt valami TV shopos talpbetétet meglepetésként...nos, nem!), még rosszabb esetben pedig más veszi észre, ami következtében lehányja a cipődet. Nem mondom, részmegoldásnak nem rossz, de összességében csak előre vetíti, hogy ez bizony nem a te napod lesz. Na de majd a holnapi és aztán ott az egész hétvége, újra elővehetem a titkos lakberendező alteregomat is, akit csak azért tartok a folton kívül az év jelentős részében, mert fizetséget nem kap a szolgálataiért, de valahol fel kell használnom azt a rengeteg Spektrum Home műsor okozta kreativitást.

Kétszeresére dagadt az olvasótábor legutóbb, gondolom egyszeri és megismételhetetlen alkalomról van szó, mivel Zsú szülinapi bulija volt a téma, vagy egyesek a cím alapján azt hitték, hogy valami szexuális hovatartozást firtató, polgárpukkasztó bejegyzés készült. Hát nem, de a 26 olvasó, akkor is 26, még ha az egyik én is vagyok. Sajnos mindenkit el kell keserítenem, most újra az én unalmas életemet fogom tovább boncolgatni, úgyhogy még időben szóltam azoknak, akik nagy lelkesen belekezdtek ebbe a bejegyzésbe, 5 sor talán még nem a világ vége, amit elpazaroltak az életükből.

Lassan vége a télnek, itt nálunk már tavaszodik, csak a madarak vannak még kussban, ők naptár szerint kezdenek el rikácsolni, valaki még most is külföldön hesszel, esetleg ők is 8:00-kor kezdik a műszakot, így már rég nem vagyok hallótávolságban, mire beblokkolnak. Ezzel együtt sajnos el kell számolni az ünnepekről elhúzódott, immár téli súlyfeleslegnek keresztelt kilókkal (erős utolsó negyedévet zártunk tavaly), mert nyomokban már inkább hurkák vannak hasban, semmint kockák, vagy legalább egy emberesebb síkság. A photoshopot meg azóta sem tudom használni (nem mintha készülne rólam kép, amit manipulálhatnék) és nem csak azért, mert rossz a crack a kalózverzióhoz (én amúgy sem torrentezek, mint tudjuk), hanem mert a paintnél komolyabb képszerkesztő programok már fényévekkel a műszaki tudásom eseményhorizontján túl vannak (kvantumfizikában gondolom mindenki otthon van, így ez a mondta teljesen érthető volt). Nagy naivan nekikezdtem megint hasfalra gyúrni, épp csak a fokozatosság elvét hagytam figyelmen kívül, úgyhogy 450 haspréssel benyitottam, amire két nap múlva ráhúztam még 450-et. Ha más nem, a köhögésem elmúlt, legalábbis pont annyira merek hörögni teli tüdőből, mintha cifrafosás lenne rajtam, csak most nem a féknyomoktól kell tartani egy emberesebb szőrgolyó felköhögés kísérlet közben, hanem az éles fájdalomtól, ami jelzi, hogy annak ellenére, hogy semmi nem látszik belőlük, azért vannak ott izmok. Tegnap még egy kicsit kifliben közlekedtem (nem, nem szorosan valaki hátára felkenődve, hanem enyhe görbülettel a testtartásban), ma már kezdtem zsömlésedni, holnap már reméljük nem kell a forgószékbe celluxozni, csak, hogy ne essek fejjel előre a padlóra. Ez biztos csak ilyen strandszezon előtt pánikroham, mint amikor az éves vérvételes laborvizsgálat előtt két napig nem eszel semmi zsírosat, mert azt hiszed ezzel el tudod kerülni az egész éves hedonista életviteled okozta, keresztekben gazdag vérkép papírt és az ezzel járó szemrehányó háziorvosi tekintetet, ahol éppen tizenkilencedjére ígéred meg, hogy változtatsz az életmódodon. Mázli, hogy még messze a nyár (egy újabb egyszerű kifogás arra, hogy miért csak holnap kezdi el az ember a diétát és az edzést), ha más nem egyrészes úszódresszben fogok a parton hencseregni, bízva benne, hogy nem egy telesz@rt búvárruhára fog mindenki asszociálni. Ha esetleg melleket növesztenék, max beállok travibárba pultosnak, de bízom benne, hogy inkább feszesedni fognak rajtam a dolgok, nem szétfolyni...az az 40 évvel későbbi elfoglaltságom lesz.

Búúúú meg báááá, ilyen is régen volt már, hogy vasárnap időben le tudok ülni pötyögni két sort. Pedig ez a hét is bővelkedett társasági eseményekben, mostanra egy picit már el is fáradtam, kár, hogy holnap már hétfő.

Pénteken nekiszaladtunk az estének, mert Zsú most tartotta az ofisöl szülinapi partyt, miközben már 3 hete a 29-et tapossa, de ugye harmincegynehány embert elég megpróbáló feladat egyszerre összeszervezni, nekem például a 4-5 is komoly gondot tud okozni (persze a többiek a hibásak, valakinek statisztikák szerint mindig be kell nyögni, hogy neki pont nem jó, vagy az utolsó pillanatban közbejön valami). A Műcsarnok Teraszon voltunk, ami nevével ellentétben egy alagsori helyiség, gondolom nyáron, amikor tényleg a múzeum teraszán vannak, akkor Műcsarnok Pince a neve, de felőlem a Döglődő Menyét is lehetne, amíg a kaja és a pia olyan jó, mint amilyen. Mivel zárórán túlnyúló rendezvény volt, így hivatalból kirendeltek egy biztonsági őrt is, akire ránézésre 20 méteren is harmincat vertem volna, ráadásul csak annyi volt a dolga, hogy kiszűrje a csak betévedőket, mivel zártkörű volt a hepajkodás. Azt nem teljesen értem, hogy akkor miért azt a kérdést szegezte mindenkinek belépéskor, hogy a rendezvényre jött-e, mert melyik az az állat, aki nem érzi ebben az irányított kérdést és tagadva inkább kifordul az ajtóból?! A zenéket marha jól összeválogatták, 25 óra (nem tudom mire számítottak, meddig maradunk?) 95%-ban magas színvonalat képviselő muzsika volt bekészítve a laptop dj-be, úgyhogy az alaphangulat adott volt. Hidegtálak(?) bekészítve ezerféle (na jó csak 4-5) mártogatóssal, 3 sör között ideális alkohol felszívó hatással és akkor az étlapról rendelhető kajákról még nem is szóltam, meg a hűtőben lapuló, a cseh söripar áldásos tevékenységének köszönhető kenyérgranulátumokról. Mindenki megkapta az est kérdőívét is, mielőtt nagyon szétcsapta volna magát és már képtelen lett volna leírni az abc első 3 betűjének valamelyikét, bár a hozzá tartozó pontok összeadása nyomokban már így is komoly gondot jelentett. A "Zsuzsi-e vagy?" kérdéssornak, csak nevében van hallgatólagos köze Lakatos Márk tavalyi "műremekéhez", itt főleg az ünnepelt vonulatában voltak a kérdések feltéve, amit viszont saját magadra vonatkozóan kellett megválaszolni, így végeredményben megtudhattad, hogy milyen arányban Zsuzsi a személyiséged. A legtöbbünknek az jött ki, hogy lényegesen több időt kell foglalkoznunk a belső Zsuzsinkkal, mert bár jó úton haladunk az überzsuzsi állapot felé, de ebbe még sok munkát kell feccölni, legyen szó a lengyel nyelv elsajátításáról, a hüllők, mint háziállatok megkedveléséről, vagy az időgép feltalálásáról, amivel visszautazhatnánk Antall József halálának napjára és az utcára vonulnánk követelve az aznapi Disney délután aktuális Kacsa mesék részének befejezését. Mindenki jól eldumálgatott a saját köreivel, kb Zsú volt az egyetlen (hogy, hogynem?!), aki minden asztaltársasággal kommunikált, mi meg Russal arra jutottunk 23:30 körül, hogy itt az ideje hazamenni és lemosni a sminket, mielőtt éjfélt üt az óra és visszaváltozik a tökhintó 5-ös busszá. Hála az égnek nem mi voltunk az elsők, akik elhagyták a légteret, így már nem lehetett a korunkra fogni, hogy nem bírjuk a hajnalozást (NFL meccseken például reggel hatig tudok tágra nyílt pupillákkal ülni a TV előtt), még így is sokat voltunk, már az elején utalgattak rá, hogy húzzunk a francba, mert a pultot támasztva csak elriasztjuk az embereket a kinézetünkkel (ezer szerencse, hogy csak poénkodtak, hiszen mi ketten voltunk a legjóképűbbek, de ez nem reprezentatív felmérés eredménye, egy kicsit lehet hogy önmagammal szemben nem vagyok teljesen objektív, a teleobjektív pedig tudjuk, hogy mennyire nincs jóban az arcfelépítésemmel). Megyünk jövőre is, ha minden igaz pont péntek 13-ra lesz a buli időzítve, remélem valami koncepció is lesz ráhúzva, vagy legalább lesz egy triszkaideka fóbiás sarok, ahol mindenki kizokoghatja magát, aki kiborul ettől a számtól, vagy munkamániás és képtelen feldolgozni, hogy másnap hétvége.

Jól van, tudom, már megint megcsúsztam a határidőkkel, de már megint voltam valahol és csináltam valamit, az emberi klónozást meg eléggé ellenzik, vagy nagyon jól titkolják. Egyesek szerint belőlem így is elég egy és a magam nemében utolérhetetlen vagyok (pedig nem is futok olyan gyorsan), de azért néhány dolgot könnyebb lenne elintézni többedmagammal, ráadásul a tökéletes bűntényt is végre lehetne hajtani, hiszen egyszerre 4 térfigyelő kamera is rögzíthetné, hogy tök máshol voltam.

A munka visszajött a szabadságról, nem bírta volna ki ezt a két napot még februárig, bele kellett rondítania a könyvklubos januárba. Pedig már nagyon benne voltam az ötödik könyvben és ráadásul ez is trilógia, szóval hol van még a vége, most meg úgy kell gondolkodnom, hogy mikor tudok majd 20 percet olvasásra szánni. Ma is a rendes játékidőben nem jutottunk dűlőre, így hosszabbítás következett, szóval valamikor másfél órával a pénteki játékidő után sikerült csak elindulni a bevásárlásba. Ellenben jóval kevesebben voltak a boltban, de csak ezért nem fogok rendszert csinálni a túlórából és különben sem jár már arra senki olyan, aki a bérezéssel kapcsolatban valamit hozzá tudna tenni ennek ellensúlyozására. Ilyen egyházi pénzintézet vagyunk, Isten fizesse meg alapon működnek a jó cselekedetek, a köszönömökkel meg ugye sok kenyeret nem tudok venni a péknél sem, pedig agyba-főbe dicsérem, hogy ilyen zsömle még soha nem volt a történelemben, de annyira nem hatódik meg tőle. Lássuk be, nálam sem nyom sokat a latba, ez már csak olyan auto office reply mindenkinél, mögöttes tartalom nem nagyon van, inkább a "mi a f@szért kellett ennyit szívózni, cseszd meg!" egy konszolidáltabb formájaként alkalmazza a legtöbb ember. Mindegy, nekem nem az a dolgom, hogy mindenkinek a szívébe lopjam magam (elég gyorsan koszorúér záródáshoz, vagy krónikus szívritmus zavarhoz vezetnék), arra ott vannak a kiskutyák, meg a nyulak papírpohárban (meg kell zabálni őket - képletesen - olyan arik).

Ma még egy újabb buli, csak hogy megünnepeljük Zsú újabb egy éves közelebb lopózását az elképzelt nyugdíjkorhatárhoz, evés-ivás (dél óta éhezem, már az egyik vesémet emésztem, de nem szabad semmit ennem, mert akkor képtelen leszek bármit is betolni az étlapról), holnap reggel bemelegítő futás a későbbi költözködéshez (Russ megint nem bír magával, neki állandóan költözködnie kell), reméljük most nem fogunk tanácstalanul ácsorogni az éjszaka közepén, hogy nincs meg a lakáskulcs, így nincs hova pakolni. Vasárnap talán tudok egy kicsit pihenni is, ami sajnos mosást, vasalást takar és még az is lehet, hogy megborotválkozok, mert már transzparenses tüntetés keretében követelik a konszolidáltabb verziómat, pedig a favágó szakállal sem volt semmi gond, de állítólag így kevésbé fogok szarul kinézni :)

Tudom, mostanság elmaradtak a vasárnapi bejegyzések, de vagy megyek valahova, vagy jövök valahonnan, vagyok valahol, esetleg csinálok valamit (több alternatíva asszem nincs) és akármilyen lelkes is vagyok, a pötyögés már a sor végére csúszik. Mondanám, hogy büntiből megvonom magamtól az édességet, de hülye azért nem vagyok és még csak nem is vásárolok a Media Marktban.

Pénteken a sötét éjszakában hazavonatoztam a Balkánra, ahol tél van. Na nem olyan tavaszias tél, mint itt a fővárosban, hogy minden második nap az eső esik, meg még latyak sincs mutatóban sem, akkora a globális felmelegedés, hanem olyan emberes, amitől kockásra fagy benned a húgy. 40 percet kellett szobroznom a buszra várva, mert persze ilyenkor egyéni rekorddal ér be a vonat és már komolyan fennállt a veszélye, hogy mezítláb soha többet nem tudok elszámolni 20-ig. Pedig olyan zokni volt rajtam, hogy alig tudtam a cipőbe dugni tőle a lábam, de kb annyira volt elég, hogy ha összetörtem volna a nadrágomat, ami ekkor már rég rám fagyott, akkor azzal verhettem volna szeget a falba. A hipotermia miatt már arról fantáziáltam, hogy majd ha begurul a busz legalább átmenetileg felmelegedek, de amint megláttam, hogy a sofőr is párakarikákat ereget a szájából és pufidzsekiben ücsörög a volánnál (ami mostantól DAKK - ezt főleg a Békés megyeiek fogják érteni), rögtön sejtettem, hogy ez továbbra sem az én napom és megpróbáltatásaim még nem értek véget. A szél ugyan nem fújt a buszon, de pont olyan hideg volt, mint kint, ráadásul itt egyhelyben ültem még 20 percet, szóval már úgy löktek le egy tömbbe fagyva a buszról a célállomáson, csakhogy még 10 perc alatt haza is kellett sétálni. Persze a havat eltakarítani a járdáról továbbra is többletmunka egyeseknek, gondolták majd a nap megolvasztja, kár hogy este 21:00-kor a legritkább esetben süt a nap, vagy ha mégis, akkor már a sarkkörön túl vagyok, onnan meg marha sokat kell gyalogolni az Ady utcáig. Nappal is undorító bokáig gázolni a nyomokban összefagyott hóban, de vaksötétben, miközben csak jelzésértékkel van 30 méterenként annyi világítás, ami közvetlenül a villanykörte környezetét világítja csak meg, na az már komoly túlélő próba, amit csak súlyosbítanak a hó súlya alatt a járdára bedőlő tuják és fák, lehetett hajlongani, mint Rockynak Apollo elől. Szentségeltem egy sort mire betoppantam a fűtött házba, magamba döntöttem fél liter forró levest, aztán nagyon óvatosan levettem a zoknimat, bízva benne, hogy nem marad benne egy lábujjam se, különben hülyén fog állni rajtam a lábtyű...kár, hogy nincs lábtyűm. Valami csoda folytán nem lettem betegebb, mint voltam, pedig másnap elég komoly fejfájással és bedugult fülekkel vészeltem át a napot. Csak, hogy teszteljem az immunrendszerem határait ma ezerfelé rohangáltam még munka után, fűtött helyre be, kicsomagolom magam a téli szigetelésből, aztán kimenet összeszerelés, caplatás a hidegben, aztán ezek tetszőleges permutációja. Mire hazaértem facsarni lehetett a pólómból a vizet, szóval túl vagyok az eheti méregtelenítésen is, ha most sem fázok meg, akkor kijelenthetjük, hogy halhatatlan vagyok, bár ezt az öregedés részt még le kell tisztáznom valakivel...ahogy a formámat ismerem én vagyok az utolsó hegylakó, szóval elnyertem a halandóság jutalmát...bravó!

Sikeresen befejeztem a harmadik könyvemet munkaidőben, ez valami új egyéni rekord lesz, tavaly egész évben nem olvastam ennyit, most meg két hét alatt letudtam 900 oldalt, ráadásul mindezért munkabért is kapok. Na, ki a király?! (Linda, meg L. Norbi) Reméljük a vezetőség nem olvassa a blogot, de mivel majdnem senki nem olvassa, annyira nem izgulok. Tehetek én róla, hogy csak annyi munka van, amennyit délelőtt letudunk, aztán nehogy már a mennyezetet nézzem egész nap, legyen valami hozzáadott értékem, így legalább tudom ajánlani az aktuális remekművet. Csupa körömrágós könyvet sikerült találnom, alig tudom letenni őket, aztán meg a sok apró betűtől alig tudok újra fókuszálni a valóságra, van 5 perc átállás, szóval időben abba kell hagynom a fejezetet, ha ki akarok menni pisilni, különben munkát adnék a takarítóknak.

Hazafelé sikerült felszállni egy tanulóvezetős buszra, csórikám leizzadta az agyát a vezetőülésben. Ennyi erővel én is ülhettem volna ott, csak rajtam nem szürke gatya, meg műszálas ing volt, de ennyiszer én is le tudtam volna fulladni, az ajtónyitó gombot meg minden hülye tudja nyomkodni. Még szoknia kellett, hogy nála van a nagyobb hatalom a jelentősen nagyobb karosszériával, de pont annyira nem mert sávot váltani, mint én amikor felköltöztem Pestre, szóval az út közepén türelmesen megvártuk, amíg az a 46 autó elmegy mellettünk, hogy a 47. beengedjen, de az is csak azért, mert éppen leejtette beszélgetés közben a mobilt a padlóra és így lett egy busznyi hely, amíg matatott a bokája körül. Még jó, hogy nem lakok messze, így csak sok és nem nagyon sok időbe telt, míg hazajutottam. Mi lett volna, ha a taxisblokád még keresztezi is az útvonalamat, akkor most mobilon pötyögném a posztot, hogy az utolsó pillanatban kihaljon a 4G és elszálljon mind a 10 sor, amit 30 perc kemény munkájával és 82 elütéssel sikerült összehoznom. Azt nem teljesen értem, hogy miért jó a taxisoknak, hogy amíg ott ücsörögnek a Deákon és nem keresnek egy vasat sem, addig a sárga kocsik hiányában mindenki uberezik, de ők tudják, a gazdasági rálátásom nekem ehhez kevés. Különben is mennyibe telik mindenkinek azt mondania, hogy 1000 éve ismeri a mellette ülőt (kizárásos alapon ez csak Szent István lehet) és együtt mennek munkába/sörözni/szülni a kórházba, majd pont poligráffal fognak razziázni a nemlétező ellenőrök. Gondolom a következő az lesz, hogy a postások rájönnek, hogy van internet és e-mail, na akkor vége lesz mindennek, mint a Twin Peaksnek.

Letudtam az összes házimunkát, mert hétvégén irány a Balkán, legközelebb vasárnap este fogok Pesten baglyozni a TV előtt, mert éjszaka és hajnalban NFL főcsoportdöntők és már hála az égnek tét nélkül tudom végigülni az összecsapásokat, így egy agyvérzéssel és két háromoldali infarktussal kevesebb van kilátásban, szóval egész hétvégén ehetek zsírosat az egyensúly fenntartása érdekében. Mondjuk nem ártana lassan rátornázni, a héten a legkomolyabb testmozgás az e-könyv lapozás volt, valahogy minden este ellustiztam az edzéseket, a besűrűsödött házimunka teljesen lefárasztott. Na de majd holnap...esetleg szombaton...

A hétvégén lent rontottuk a levegőt Russal vidéken, nehogy már a Szegedre költözött barátaink ilyen könnyen megszabaduljanak tőlünk. Nekem az elmúlt 29 évben teljesen berögzült, hogy 2,5-3 óra alatt csak helikopterrel, vagy csillagkapuval lehet lejutni a fővárosból a Balkánra (a helikopterem szervizben, a csillagkapuban meg lemerült az elem), esetleg térugró felessel, de olyankor egy komplett délelőtt is kiesik, szélsőséges esetben az egész hétvége, szóval mellbe vágott, amikor alig 90 perc autópályás száguldozás után Navigáció András közölte, hogy elérte a célját. Csak földrajzit és nem életet, de ez is valami. Az autópályán elég sok állat lakik, mindenki azt hiszi, hogy ő a Schumacher, de legalábbis az élet császára, de ha rendőrt lát, akkor olyat satufékezik, hogy a műszerfalra tett mekis krumplit 9 órás műtéttel tudják csak eltávolítani a homloküregéből, miután fénysebességre gyorsulva fejeli le a a műanyagot. Sok jelentősége nincs, hogy igazából már három kilométeres távolságból bemérik, ha egy légy illegálisan elkezd gyorsulni a légtérben, valahogy beégett az emberekbe a tévképzet, hogy a traffipax csak akkor lát, ha már én is látom. A másik jogosulatlan létforma az egymást előző kamionos. A jelentős légellenállásban így is éppen elég nehéz nekik felgyorsulni mondjuk 100 km/h-ra, de amikor valaki nagy nehezen kipréseli az utolsó lovakat, vagy csikókat a motorból és átlépi a bűvös határt, akkor egyből Han Solonak képzeli magát az Ezeréves sólyomban, a szélvédőn megnyúlnak a fények és hiperűr sebességre kapcsol, hogy 1 km/h sebesség különbséggel 10 perc alatt maga mögé utasítsa a másik szerencsétlent, aki már 18 órája vezet egyfolytában, te meg agyérgörcsöt kapsz mögötte és a rengeteg reflektor villogtatástól kiég az izzód, ami miatt meg persze téged büntet meg a rendőr 10 perccel később. Persze Russt sem kell félteni, most is a nehéz talpú cipőjét vette fel, a különbség csak annyi, hogy ésszel vezet, meg különben is én vele ültem egy autóban, szóval így is úgy is az ő oldalán állnék.

Szegeden végül sikerült kellően kipihennünk magunkat, sőt még anya és apa is kapott egy szabad estét, így egész nosztalgikus "azt csinálunk, amit csak akarunk (meg ami még belefér a jó ízlés szabta határokba)" hétvégét tölthettünk el, mint a régi szép időkben. A kötelező rommá zabálások, kézműves sörökkel való fellazítás, némi rétessel és/vagy pitével súlyosbítás csak az alapozást jelentette, ami után bevettük magunkat a helyi biliárdszalonba, ahogy jó Stevie Wonderhez méltón igazoltuk, hogy képtelenek vagyunk bárminemű fejlődést elérni ebben a sportágban, de mivel mindenki kutyaütő, így egymással szívesen süllyedünk Ray Charles szintjére és ha néha valami fatális véletlen folytán lökünk egy olyat, amit mindig is kellene, akkor már verjük a mellünk a sok éves tapasztalatra és mesteri helyzetfelismerésre hivatkozva. Rikikiben még mindig szánalmasan gyengén játszok, de legalább összeadni még jól tudom a pontokat, szóval csak látták valami hasznomat és persze továbbra sem tudok megenni egy nyamvadt 32 cm-es pizzát, de így legalább megvolt a vacsinak való is. Egy egész évre való kotyogós kávét küldtem be a szervezetbe, hogy a kajakómát megkerülve az éjszakába nyúló NFL meccseket is meg tudjam nézni, mert ugye azért megy vendégségbe az ember, hogy végigtévézze az éjszakát. Vasárnap szedtük a sátorfánkat ebéd után, nehogy túladagoljuk magunkat, meg hosszútávon biztos irtó fárasztóak tudunk lenni ketten együtt, de jófejségből ezt soha senki nem teszi szóvá...és ez maradjon is így!

Uborkaszezon van a fóliaültetvényen, gyakorlatilag csak azért járok be, hogy aláírjam a jelenléti ívet. Na jó, ez így nem teljesen igaz, mert például nagyon jól haladok az eddig háttérbe szorított könyvek elolvasásával is, az elmúlt 1 hétben már a második 300 oldalas remekművet nyüstölöm. Gyakorlatilag már zokon veszem, ha beesik valami munka, pedig már majdnem kiderül, hogy ki a gyilkos, vagy hogy egyáltalán milyen susmus folyik a háttérben és akkor a hős most megőrült, vagy megpróbálja mindenki palira venni, holott nem is Pali. Ritka izgalmas könyveket sikerült digitálisan találnom (csak úgy hevertek gazdátlanul az utcán), amiket nehéz abbahagyni és még a fejezetek is hosszúak, szóval van egy két döccenő, de azért próbálom megszerezni a négyjegyű függvénytáblázatot pdf-ben, azt emlékeim szerint elkezdeni is nehéz, gondolom letenni a világ legegyszerűbb dolga lenne, így 12 évvel érettségi után. Húzgáltam én előző évben éppen eleget a belemet (ne is kérdezzétek, undorító történet), szóval ezt a kis láblógát megérdemlem, bár még így is az agyamra megy, hogy álló nap olvasgatok, de ezt ellensúlyozandó néha átnézem az indexet, az origót, az nfl-t, meg a filmdroidot, vagy scrabble-özök egyet a mobilon és mire mindennek a végére érek frissülnek a hírportálok, vagy elérkezett az ebédidő, szóval nagy nehezen csak eltelik a nap valahogy.

Munka után benéztünk a kollégákkal az Élesztő nevű vendéglátó-ipari egységbe, ahol jelentős mennyiségű jófajta seritalt szolgálnak fel, bár a bennük felhalmozott lupulin miatt inkább Bágyasztónak kellene hívni a helyet, csak az gondolom marketing szempontból annyira nem lenne egy világmegváltó húzás. Mesterséges fűtés nincs, csak a helyi szeszkazánok lehelik tele a helyiséget, ami az itallapon szereplő felhozatal ellenére eléggé borszagú. A világon nincs rosszabb a langyos, bubimentes sörnél, úgyhogy mindenképpen ki kellett próbálnunk a ház ajánlatát, ami forralt sör volt, erre varrjál gombot. Valami szűretlen meggyes sörféle volt, ami csak kesernyés ízében emlékeztetett a sörre, meg hogy söröskorsóban adták, de itt nagyjából véget is ért  a hasonlatosság. Lehet, hogy ha 12-t megiszol belőle, akkor már nyomokban emlékeztet a sörre, vagy akkor már pont leszarod, hogy mit is iszol, csak ártson. Persze mire mindenki kikérte az első kört, addigra a mienk elkezdett hűlni, a többieké meg melegedni, szóval hamar be kellett dönteni, amíg még a képzeletbeli tolerancia határon belül voltak. A következő körre beneveztem egy Enigma nevű vörös (én vörösnek láttam) sörre, gondoltam mire megiszom, már csak kódfejtő táblával lehet értelmezni azt, amit összehordok társalgás címszó alatt, de maradjunk abban, hogy még egész egyenes útvonalon sikerült kimennem a mosdóba, ami vagy a rövid távolságnak, vagy a magas alkoholtűrő képességemnek köszönhető (segítek, közel volt a klotyó). Éhgyomorra villámgyorsan elérem a billegális állapotot, szóval jó partygyilkos módjára én bontottam elsőnek asztalt, itthon tömtem magamba egy kis zsírosat, csak hogy balanszírozzuk a 6-8%-os folyékony kenyereket, mert lássuk be, a kor előrehaladtával egyre kevésbé bírom még az alkoholista piramis legalján lévő belépő italokat is, de legalább az őszülő halántékom miatt egyre sármosabb vagyok...de ezt is csak én gondolom így.

Tegnap lementem egysejtűbe és miután az agyam leizzadása végén a Packers továbbjutott a rájátszásban, belefolytam a nyolcvanas évek egyik nagy klasszikusába, az Amerikai nindzsába a Viasaton. Aki Knight Rideren, meg Bud Spencer-Terence Hill filmeken szocializálódott, annak igen magas színvonalú kategóriát képvisel eme 30 éves remekmű, aki viszont már a mai kor gyermeke és a rengeteg CGI és digitális trükkel teletömött blockbustereket, ahol a stáblista hosszabb, mint maga a film, deadelon nélkül végig tudja nézni, azoknak elég röhejesnek hathattak egyes vizuális megoldások. Én valahol a kettő között rekedtem és rosszabb napjaimon még nosztalgia faktorral végigröhögöm ezeket az alkotásokat, de azért felteszem magamnak a kérdést, hogy valaha mi kötött le ezekben az akciófilmekben.

Adott ugye Michael Dudikoff, akinek asszem ez az egy franchise sorozata volt, de nem mernék rá megesküdni, az tutkó, hogy más Zs-kategóriás filmben nem láttam, hogy az ABC elejéről ne is beszéljünk. Hősünk ugyan olyan fekete pizsamában rohangál, mint az összes többi original nindzsa, így mindig hangosan ki kellett mondani a film címét a statisztáknak, miközben a főhősre mutogatnak (mondjuk nem értem, hogyan tudták megkülönböztetni), csak hogy egyértelmű legyen, hogy ki kicsoda (amúgy Joenak hívták, a vezeték neve lehetett az Amerika Nindzsa). Valami öreg japótól megtanulta, hogy hogyan kell fára mászni, meg olyan alakzatban tartani a kézfejét, mint akinek 3 éve kezeletlen tenyérideg zsábája van, de legalábbis az elmúlt 10 órát egy játéktermi Pacman játékgép előtt töltötte és képtelen kiegyenesíteni az ujjait, szóval pikk-pakk suhanó árnyék lett a kis lurkóból. Ezek már komoly harcművész technikát sejtetnek, bár ennyivel a nyóckerben még simán golyót kapsz a mellkasodba, de ez ugye Amerika, itt ha behajlítod a gyűrűs ujjad, akkor átlátsz a falakon és megérted az állatok beszédét, akik figyelmeztetnek a közelgő veszélyre. A háztetőkre egy macska rugalmasságával az előre oda támasztott létra segítségével jut fel (szánalmas), de hogy még lefele is igénybe veszi, az már mindennek a legalja. Mondjuk attól még mindig jobb volt, mint amikor egyből a kétszintes épület legfelső tetejére ugrott, aztán a nagytotálban meg látszódott, hogy az égegyadta világon semmi nincs az épület közelében, amiről ráugorhatott volna, épület hiányában még azt sem tudom elképzelni, hogy a pizsama-partyra hivatalos Pókember hozta volna magával. A gonosz nindzsa, akinek egy fekete dobócsillag van a szeme alá tetoválva (kreatívan Fekete Csillagnak hívják, a Neonsörényű Csillámpóni gondolom már foglalt volt), meg majdnem mindent ugyan olyan jól tud, mint a hős, a levegőben kapja el a nyílvesszőt, nem fog rajta a géppisztoly lövedék és egy üres szobában 46 különböző módon tudna megölni, amik közül az egyikhez a szobát használja, de amint a csúcspontra érő végső előtti küzdelemre kerül a sor (mivel ő csak az algenya, a főgenya nem ért semmihez csak sok a pénze és befolyásos) mindent elfelejt és három rúgással megölik, amit egy Hello Kitty öves junior 2 éves is hárítani tudna, ráadásul nem is halálos. Az autós üldözések során annyira nem figyeltek a vágásokra, hogy nagytotálban egymás mellett van a két autó, közelről meg egymás mögött, majd amikor nagy nehezen a főgenya pribékjeit leszorítja az útról, azok üvöltözve elengedik a kormányt (a földút nagyjából két vakondtúrással göröngyösebb az aszfaltnál és a lejtése sem nagyobb), kezüket az arcuk elé kapva, hogy nagyjából 20 km/h -s sebességgel belerongyoljanak egy fél éve ültetett nyárfába, melynek következtében az autó felrobban. Most vagy rosszul láttam és egy aknafa volt, vagy a fizika törvényei 30 évvel ezelőtt kissé máshogy álltak, de itt valami bűzlik. A hősnek soha nem hisz senki és ő is elég szkeptikusan áll a világhoz, de egy kétmondatos semmitmondó érveléssel "nagy nehezen" meggyőzik róla, hogy beszéljenek az ezredessel, mert ő tutkó, hogy segít (nem mellesleg ő a faterja a kiscsajnak, akit egész végig meg akar húzni, csak nem tud kibújni a fekete kezeslábasból, az apósjelölttel meg érdemes jóban lenni), akkor nyomban beadja a derekát, de megszívta, mert hát ugye az ezredes mindig benne van nyakig a buliban, ez olyan kötelező elem, mint hogy egy színes bőrűnek meg kell halnia a filmben. A főgenyát meg a világ legegyszerűbb robbantásával, vagy tetszőleges pirotechnikai megoldásával likvidálja, ami lássuk be nem a legnindzsább megoldás, de most már tudjuk, hogy honnan ered Michael Bay ész nélküli robbantás kényszere, elvégre ha 30 éve működött, akkor bevált csapaton ne változtass. Jövő hétfőn jön a második rész, remélem nem tanul meg újra osonni egy visszaemlékezés keretében, mint ahogy Jean Claude Van Damme is minden filmjében újra kellett tanulja a spárgázást.

Tegnap kombinációs talaj és szertorna gyakorlatok voltak a fővárosban. Hajnalok hajnalától kezdve folyamatosan szakadt az eső, amit csak súlyosbított, hogy a kora délutáni órákig masszívan ráfagyott az egész hóbelevanc a flaszterre. Az udvarból alig sikerült kijutnom, lendületből kellett volna megoldanom, de félúton meg kellett állnom a kukáknál is, de az utcánál is csak a kerítésbe kapaszkodva tudtam négykézláb megállni. Aztán persze kiderült, hogy az összes járda és úttest lejt mindenfele, szóval csak innen indult az igazi kihívás, mert a forgalomban már tétje is van a túlcsúszásnak. A kézben lévő esernyő sokat nem segített, annak csak a mesékben van hozzáadott értéke a kötéltáncosoknál, meg Mary Poppinsnál, nekem csak egy addicionális veszélyforrás volt, hogy estemben esetleg felnyársal-e az egyik ernyőpálca. Kemény küzdelemmel sikerült burnyázás nélkül lehozni a bevásárlást, a cipőn keresztül 10 lábujjal kapaszkodtam az aszfaltba, de így is voltak izgalmas részek, amiket csak mátrixos Neo-féle lehetetlen behajlásokkal sikerült csak korrigálni, de az is lehet, hogy beütöttem a fejem és csak azt hiszem, hogy sikerült csont nélkül lehozni a gyakorlatsort.

Estére átvonultam Russhoz, mivel a hétvége ugye nem alvásra van kitalálva, szal nyugdíjas korunk ellenére nekivágtunk az éjszakai és hajnali NFL meccsek élőben való végigkövetésére. Ehhez persze délután szunnyantanom kellett volna egy sort, de a végén csak pár karaktert sikerült, úgyhogy egy kissé aggódtam, hogy én leszek az első, aki leellenőrzi, hogy nyál hatására bocsát-e ki valami mérgező toxint a kanapé párnája. Súlyosbította a helyzetet, hogy becsavartunk egy emberes pizzát még a kezdőrúgás előtt, így a kajakóma csak egy hozzáadott rizikófaktor volt a küldetés sikeres teljesítésében. Hála az égnek egész izgalmas összecsapásokra került sor, szóval reggel 6-ig ücsörögtem tágra nyitott pupillákkal, miután Russ lefőzött egy jó adag mérget kávéból, hogy legalább a lehetőségét megteremtsük a 24 órázásnak, ami már a középiskolai kosárlabda bajnokságon is nehézkesen ment, pedig annak már 15 éve, amikor még fiatal voltam és bohó. De végül hős lettem, kibírtam végig ébren, a gond csak az volt, hogy még haza kellett vonszolnom magam szuszmákolni egy pár órát. A buszsofőrnek simán jó estéttel köszöntem, mert ugye sötét éjszaka volt még reggel, nekem meg már halvány lila segédfogalmam sem volt magamról, gondolom kialakította a maga véleményét a fiatalemberről, aki minden bizonnyal annyira szétcsapta magát, hogy azt se tudja milyen napszak van. A 25 perces út alatt kétszer mentem le kotlós tyúkba, nagyon kellett ám figyelni, hogy akkor ébren legyek, amikor le kell szállnom. Az eső persze még akkor is esett, meg rohamosan a vérnyomásom is, szóval kalandos volt, mire nagy nehezen elfordítottam a kulcsot a zárban (ráadásul az enyémben, hoppácsak!), gatya lerúg, táska sarokba dob, irány az ágy, hozzám ne is szóljon senki! Ezer szerencse, hogy egyedül lakok, így erre kicsi volt a valószínűség, ha mégis, akkor meg másik lakásban vagyok. Statisztikák szerint még egy kicsit aggódtam, hogy pont most jut majd eszébe valakinek felhívni, akivel ezer éve nem beszéltem, de a telefon tette a dolgát és nem szólalt meg, amíg az ébresztő nem aktivizálta magát, hogy ideje elkezdeni a napot. Ma este meg press repeat, de csak 2:30-ig kell kibírnom, cserébe 6:30-kor már kelhetek is. Rengeteg hasznomat látják majd holnap a munkában...

Na ugye, megmondtam, hogy megint havazni fog! Egyesek azt hiszik, hogy pusztán időjárás jelentést kellett ehhez néznem, de én nem használok ilyen olcsó trükköket, ez színtiszta jövőlátás volt, úgyhogy már csak meg kell várjam, hogy befagyjon a feneketlen tó és mehet is a vízen járás projekt, tablettákkal már így is simán bort csinálok a vízből, a Jézus szakáll meg már széria tartozék nálam.

Tegnap nekiálltam sütit sütni, mert ugye csak vigyen már valamit az ember a névnapjára a bányába, még akkor is, ha a puszta jelenléte emeli a nap fényét (hogy a munkaerőmről ne is beszéljünk), szóval feltúrtam a netet valami régi-új recept után, nehogy már kétszer ugyan olyat süssek. Azért a vörös bársony torta egy kicsit erős folytatás lett volna, szóval megelégedtem egy felturbózott muffin recepttel is, azt már csak nem lehet elrontani. Nagyjából volt is mindenből elégséges mennyiség itthon, minimális shopingolás volt csak indokolt, hát munka után nekifeszültem a kotyvasztásnak. Most vagy az én muffin sütőformám nem európai szabvány szerint készült, vagy a megadott mennyiségek voltak enyhén túlzóak, de két adag tésztából majdnem hármat sikerült lehoznom, ezer szerencse, hogy nem katasztrofálisan sikerült, így annyira azért nem volt nyomasztó, de papírkosárkákat vennem kell, mert az erősen hiánycikké vált a szekrényben. Az első adag világos lett, a második már közelebb állt az aktív szénhez, de még inkább barnába hajló árnyalattal, a harmadik meg mondanám, hogy középút, de az is inkább a sötét oldalra állt át. A mocsok szemetek nem írták a receptben, hogy a tölteléktől, meg úgy alle zusammen az egész egy kicsit ragadós állagú lesz, én meg ugye addig toltam, amíg a tűpróba, meg a szemre elégetés szintjén át nem csúszott a végeredmény, még a végén nyers tésztával állok elő és akkor lőttek a nemlétező renomémnak.

Hazafelé meg minden bizonnyal nukleáris robbanófejes bombatalálat érhetett több stratégiai gócpontot is, mert konkrétan majdnem minden BKV járat leállt, amit én használok. A villamos épp csak addig közlekedett, ameddig nekem kellett, de már gyanakodtam, hogy ekkora mázlim nem lehet. Jól sejtettem! A metró leállt és az 5 buszjáratból, ami jó lenne négy eltűnt, mintha soha nem is létezett volna, arra az egyre, ami meg közlekedett esélytelem voltam felszállni, mivel a föld alól is azt rohamozták meg az emberek. A hidegtől, a zenétől és a színes ruhák hiányától eltekintve, tiszta riói karnevál hangulat volt, a tesztoszteronszint mindenesetre az egekben volt, úgyhogy jobbnak láttam egy könnyed egészségügyi sétát tartani, úgyis felmelegedett az idő -2 fokig, már majdnem tavasz. Hazáig egy busz nem ment el mellettem, szóval már biztos az úton ácsorogtak a munkában megfáradt rabszolgák, ha már a járdán nem volt elég hely, így még ha jött volna is egy járat, akkor sem tudott volna tovább menni. Majd holnap megolvasom, hogy mi volt ez a leolvadás, kicsit még aggódok, hogy a skynet öntudatra ébredt...

Leesett a hó. De, hogy minek?! Ha a vércukrom teszi, akkor legalább tudom, hogy sürgősen be kell tolni egy óriás pöttyöst (mint tudjuk napi rendszerességgel esik le a vércukor szintem), de ez kb. annyira hiányzott, mint kínai piacra a számlatömb. Értem én, hogy így kevésbé szikrázik a szánkó talpa az aszfalton, meg a kopaszok sapka nélkül hallják a hópelyheket, de igazából egy tisztességes hóembert nem lehetett összebarmolni az udvaron, na nem mintha próbáltam volna. Ugye hószünet ennyitől nem lesz az iskolában (ahova amúgy Katinak, Petinek, meg Orsinak mennie kellene így is, mert a szüleik Skodát vettek, ami sehol nem akad el, biztos csak az enyém volt kivétel, amivel hó nélkül is, a nyár kellős közepén sikerült háromszor is lerobbanni az ország különböző pontjain, mielőtt végleg megszabadultam tőle), szóval a buszok ugyan úgy tele vannak diákokkal. A csavar pusztán annyi, hogy a BKV-nál pont nincs 100 személyes Skoda, így az ő járataik rendre elakadnak, a kimaradt eszközök révén meg egy tüntetésre való tömeg simán össze tud verődni a -10 fokban 20 perc alatt, akiket aztán megtizedel a fagyhalál, de jól van ez így, a buszon már csak ne legyen tömegnyomor. Komoly vízválasztó már az is, hogy ki milyen bakeszban indult el otthonról, mert ilyenkor még a 20 éves fiatalok is kapaszkodnak a lépcső menti majrévasba, nehogy kötetlen fogású gyakorlatokat mutassanak be az aluljáróba lefele menet (ha felfele mész, akkor is lefele mutatod be a gyakorlatsort, a fizika már csak ilyen makacs dolog), én is csak egy nagyon passzos boxer gatyában lévő csirke lépéstávolságával mertem csak közlekedni, mert ugye kiemelkedő vagyok talajgyakorlatok terén alapból is. A villamoson két megálló között meg vészesen megemelkedik a talajvízszint, mert a havat csak becsoszogja mindenki, ilyenkor meg ugye jó is, meg nem is, hogy van fűtés, szal ajtónyitáskor lokális cunamik indulnak meg, kivéve persze, ha a kor divatirányzatainak megfelelően a földig érő nadrágod már felszívta a hólé nagyját, ezer szerencse, hogy a gatya ülepe is térdmagasságban van, így legalább nem fázik fel a nem létező nyugdíjamat jövőben kitermelő fiatal generáció egy csenevész példánya (kár, hogy nincs rajta kabát, mert ugye ő kemény, nem fázik, épp csak márványt lehet vágni a mellbimbóin, amit nagyon okosan, az időjáráshoz igazított NDK necctrikón keresztül bármelyik bámészkodó megtekinthet).

Ma meg persze már csak kétféle járdaszakasz volt elérhető: a tökig latyakos, ahol másodpercek alatt úgy néz ki a frissen pucolt cipőd, ahogy a frissen mosott gatyád szára térdtől lefelé, vagy jégpáncélos, ami tekintve, hogy ez egymásnak ellentmondó hőmérsékleti szintet feltételezne, csak valami globális felmelegedés okozta anomáliára tudok gyanakodni. Mire nagy nehezen normalizálódna a helyzet, gondolom újra leesik 3 centi hó, csak hogy elölről kezdhessük az egészet és azok is megszívhassák a fagycsapot, akik az első kör vidámságaiból kimaradtak, illetve az első körös lúzerek, mint én is, ráduplázhassanak a feelingre, vagy legalább a félbehagyott hóembert befejezhessék, mert így csak egy darabolós horror gyenge díszletére emlékeztetnek csak.

Remélem már mindenki megszegte az újévi fogadalmát, már ha egyáltalán tett és/vagy emlékszik rá! Kinek, milyen volt a szilveszteri buli? Ha tudsz rá válaszolni, akkor semmi értelme nem volt innod, nem érted el a megfelelő szintet a filmszakadáshoz, sebaj idén lehet majd újra próbálkozni. Nálunk fergeteges, tapétatépős party volt egy sörözőben, így a piával hál istennek sokat nem kellett foglalkozni, kaját meg vittünk rogyásig. Még munka után nekiálltam sütögetni, hogy valami viszonylag magas zsír és kalóriatartalmú étellel meghosszabbítsam a közepesen józanul töltött percek számát. A papíron 40 perc alatt elkészülő sütit sikerült 3 óra alatt abszolválnom, bár tény, hogy dupla adagot sütöttem, de ez még így is a statisztikai értékhatárokon kívüli, rendkívüli bénázásnak számít, bár teszem hozzá, hogy még ki is kellett hűtenem őket, mielőtt útnak indulhattam volna, szóval az előszobában egy komplett csendéletet rendeztem be a kajából. Éjfélkor megreptettünk pár mozgássérült pillangót (állítólag ez volt a tűzijáték neve, de elég hycomatosan szálldostak, de legalább egyik sem robbantotta le senkinek az ujját és már ez is valami), benyomtunk egy pohár pezsgőt (ami így már a harmadik pia volt aznap este, szóval kezdett minden összefolyni), de még a teljes szétcsúszás előtt mindenki befáradt egy kicsit, hiába, napról napra egyre csak öregszünk. Valamikor hajnali 3 körül adtuk fel az újév ünneplését és négyen kétfelé elindulva a metsző pesti éjszakában nagy nehezen hazakeveredtem, hogy a másnapot a világ minden fájdalmával üssem el. Ugye én főleg nem szoktam inni, is akkor is keveset, Zacher Gábort is csak képről ismerem, de most nagyjából a 2-3 szorosát ittam meg a rendes évi átlagnak, szóval pénteken túl sok ételt nem kellett a szervezetembe erőltetni és a fejfájást is a kanapén fekdécselve, szunyókálva sikerült csak túlélnem. Ezer szerencse, hogy 3 napos volt a hétvége, így egy nap ment volna a kukába, de legalább a gyomrom végre tudott egy napot pihenni az ünnepi túlhajtás után, szombaton már egész összeszedetten álltam neki a hétvégének. Persze kénytelen voltam elmenni vásárolni, mert azért már kezdett visszatérni az étvágyam, élelmiszer meg limitáltan volt itthon, mégsem kellett volna mézes-tejes-lisztet enni, már első hangzásra sem az a kifejezett négycsillagos kaja, így meg sem próbáltam bebeszélni magamnak, hogy ez biztos a kivételt erősítő szabály lesz, elég volt az az egynapi offtopic. Persze a hentesem zárva volt, miért is ne, nehogy már megússzam fagyási sérülések nélkül, szóval egy órát elcsászkáltam mire nagy nehezen beszereztem mindent a jövő heti túléléshez. Ma végre egy kis reggeli kocogásra is rászántam magam, ami a -9 fokban közepesen viccesre sikerült. A szakállam konkrétan csomósra fagyott, a golyóim pedig egészen a tüdőmig húzódtak vissza, legalábbis az első néhány percben, mert utána már abban is cseppfolyós oxigén volt, így lejjebb kellett ereszkedniük vesemagasságig. A végére persze már jól kimelegedtem, valahogy azt kellene elérni, hogy rögtön az elején ilyen komfortérzetem legyen, biztos sokat javulna a teljesítményem. Fogadalmaktól mentes 2016-os év vette kezdetét, majd látjuk, mi hogy alakul, azért némileg bizakodó vagyok, biztos még valami alkohol utóhatás lehet az oka...

Véget ért végre az év végi hízótábor, lassan lehet újra könnyedebb fogásokat is enni. Pedig olyan optimistán vágtam neki a karácsonyi szénhidrát maratonnak, mert ugye az Indexen megírták, hogy néhány nap alatt nem lehet elhízni, az több hónapig tartó, kitartó rendszertelen és zsír/szemétalapú étkezés eredménye lehet csak. Gondolom az az állat, aki ezt írta, vagy brit tudós, így már meg is kaptuk a tudományos határértékét ennek az állításnak, vagy a másik végletben csak szója fasírt és tofu torta van a menüben, némi hínár és csíra társaságában, hogy aztán homoktövis alapú csipkebogyó-tőzegáfonya teával leöblíthesse a királyi lakomát. Na ettől tényleg nem lehet meghízni, hiszen nincs benne sem cukor, sem zsír, amitől egy kicsit jobban érezhetné magát az ember, de az ilyenek persze hírből sem ismerik a halászlé tavacskán ringatózó töltött káposztával töltött pulykamell hajócskát, amin kis bejglimatrózok teljesítenek szolgálatot, hogy, ha nem is viking szertartás szerint meggyújtva, de mégiscsak egy utolsó útra induljanak az emésztőrendszeredbe, feladatot adva az összes GIT szavacskát tartalmazó emésztés könnyítőnek, amik, mint minden rendes háztartásban a Richteres dobozban lapulnak. Az elmúlt bő egy hetet 3,5 kiló plusszal sikerült lehoznom, amit már a farmerem is megérzett, meg én is, amikor a cipőbekötés is feszültséghez vezetett derék és combtájékon. Valamikor a negyedik nap környékén ment el a kedvem az evéstől, de ez ugye nem úgy megy, hogy csak abba lehet hagyni, folyamatosan jönnek az új fogások, sütik, nehogy ránk száradjon bármi is, félóránként mindig kell enni valamit, akár éhes vagy, akár nem, 30 perc pihenő és lehet kezdeni elölről. Aztán meg csak néztek egymásra, hogy "te mondd, hogy nem kérünk még egy szeletet, a te hangod mélyebb!" Aztán a karácsonyi dalok és filmek áradatától elfog a hányinger, szóval a kellemetlen gyomorfeszülés problémája letudva, please press repeat!

Idén a konyhai felszerelések listát kapta meg a Kisjézus, úgyhogy gyanítom nem mostanság fogok lefogyni, mert 3 vadiúj szakácskönyv állt be a könyvespolcra, immár távolról sem a sci-fi kategóriában, fasza késeket, amikkel döglött állatok ellen tudom megvédeni magam, konyhai mérleget, hogy pontosan tudjam, hogy hány deka hiányzik az egyik hozzávalóból az étel elkészítéséhez, mert ugye mindig hiányzik valami/valamennyi. Magamat is megleptem egy e-könyv olvasóval (bár a várt meglepetés valamilyen oknál fogva elmaradt), még tesztelési időszakban vagyok, mert a műszaki cuccokkal továbbra is hadilábon állok, szóval vagy fel fog robbanni, vagy az aksija nem bírja a strapát, de most úgyis zárva hétfőig a bolt, szóval legkorábban jövő héten tudok reklamálni menni.

Még két, szenvedésekkel teli napot kell átvészelni a bányában, hogy aztán a megfelelő alkoholmennyiség bevitelével archiváljuk az idei esztendőt, de legalábbis töredezettség mentesítsük a merevlemezt. Addig még valamit sütnöm is kellene, mert olyan házibuli jellegű vigyél magaddal valamit partyra vagyok hivatalos, egy alkoholos italokat kereskedelmi jelleggel forgalmazó vendéglátóipari egységbe, úgyhogy az italokkal nem lesz gond, csak valami kell, ami felszívja, különben nagyon hamar 2016-ban ébredek.

Tegnap elmaradtam, mert céges hejehuja volt, éjfél volt mire hazaértem, pont időben mielőtt visszaváltozik a tökhintóm. Karácsonyi vacsi volt a vállalati szekciónak, így egy nagyon kicsi helyre összegyűlt egy csomó ember, hogy pont ugyan azokkal beszélgessen, akivel amúgy is szokott napközben és tanácstalanul körbenézegetve találgassa, hogy az a másik ugyan ki lehet, mert ugye az outlookban mindenkinek tablókép van feltéve, amire utoljára 20 évvel ezelőtt hasonlított nyomokban. Már hetekkel ezelőtt kiküldték a menüválasztékot négy alternatívával, hogy akkor gyorsan szavazzuk meg azt a kettőt, amit tömni akar magába az ember, mert nem főznek négyfélét, még ilyen fontos embereknek sem. Akik a két legkevesebb szavazatot kapó kombinációra tették le a voksukat, azoknak gyorsan elvették az ünnepi lelkesedését és be kellett sorolniuk a top 2 csoportba, ennyit a szabad választás jogáról. Mindezt a vendéglő tovább szűkítette, mivel a két befutó menüt is összemixelte eggyé (de ezzel csak a helyszínen szembesültünk), megtartva a könnyen elkészíthető, alacsony költségvetésű fogásokat, szóval, ha lehet választani, én többet nem megyek oda, még itthon is az van, amit én akarok, miért mennék oda, ahol szarnak arra, amit ígérnek.

Én érkeztem elsőnek, pedig úgy indultam el otthonról, hogy 20 perces késésben voltam a kitűzött rajthoz képest. A vendéglő a legkevésbé sem volt kivilágítva és szerintem a neve sincs kiírva, de ezzel többen vitába szálltak, szóval az egyszerű térképes megoldásra építve (be az utcába és a harmadik keresztutca sarkán lesz) közelítettem meg az objektumot. Belépve közölték, hogy bocsesz, zártkörű rendezvény van. Mondom tudom, arra jöttem (tény, hogy a mostani szakállammal inkább egy favágóra hasonlítok, semmit egy banki alkalmazottra), hol van mindenki és miért csak pálinka van welcome drinknek, attól nagyon gyorsan térugróra iszom magam. Eljópofiztunk 5 percig, mire nagy nehezen elkezdtek érkezni a többiek is, gyorsan be is vettük magunkat a legközelebbi  szimpatikus asztalhoz, ahol egész este hón alatt szalvétásat lehetett játszani, mert nem számítottak arra, hogy ennyien leszünk (gondolom a leadott rendelés után is tök váratlanul érte őket, hogy beállított vagy 50 ember, ahogy azt jeleztük is), szóval egymás szájában ücsörögtünk. Mivel tájékoztató jelleggel belőtték a vacsi kezdetét, tudtuk, hogy legalább 45 perces csúszással lehet számolni, szóval neki is estünk az asztalokon elhelyezett pogácsáknak, amit a kiküldött szóróanyagon még kavalkádnak neveztek, de ez kb. annyiban nyilvánult meg, hogy valamelyiken több sajt volt, valamelyiken meg semennyi. Ekkor a levesnek való kis csészék már rég ki voltak téve az asztalokra, arccal felfele, hogy a legtöbb port összeszedje a belseje, gondoltam, mindjárt hozzák a levest, ami már nem tudom, hogy mi volt, de arra emlékeztem, hogy nem gulyás, ami a másik menüben volt. Jól sejtitek, csak gulyáslevest hoztak ki minden asztalhoz, mert az ugye hamar megvan a tegnapi pörkölt némi vízzel való összeforralásával. Mivel 5 perc múlva sem hoztak mást kenyéren kívül, így beadtuk a derekunkat és szedtünk belőle, ráadásul rendhagyó módon elég finom volt, de az is lehet, hogy csak régen ettem tartalmas levest és már bármi jó lett volna. A második fogásra újabb 30 percet kellett várni, ami egyet jelentett azzal, hogy egyesek alkohollal próbálják kikompenzálni az éhséget, ami üres gyomorra hamar meg is tette a hatását és nyerítősre behorzsolva egyre nagyobb hangzavar alakult ki. Mindeközben az önkéntes Mága Zoltán, meg a villanyzongorás pajtása húzta a talpalávalót, gondolom az általa okozott hányingerrel próbálták ellensúlyozni az éhséget és túlharsogni a szemek kopogását. Kihozták végre a négyszemélyes tálakat, de ahogy sejtem mindössze két mikrójuk lehetett és mire végeztek az összes megpörgetésével az eleje kihűlt, de már semmi kedvük nem volt elölről kezdeni, így enyhén langyos, zsíros ételekkel fojtottuk le a megnövekedett alkoholszintet a vérünkben, különben is mit panaszkodok, ingyen volt. Hoztak még némi száraz rétest és somlói galuskát, amiről szintén egészen más elképzeléseim voltak a tegnapi napig, de ugye édesség, azt nem fikázni, hanem zabálni kell. Szénhidrátokkal eltelve indultam neki, hogy még elérjem az utolsó járatok egyikét, amivel még nagy magabiztossággal hazajutok, bár egyesek még ekkor lendültek bele az ivásba, vagy már a csúcson túljutva nem voltak olyan állapotban, hogy elinduljanak felügyelet nélkül.

19-re lapot húztam, de szóljanak a fanfárok, megérkezett az utolsó csomag is, idén mindenki kap ajándékot, legalábbis rokonsági megközelítésből, szóval azért ne örüljön egyből mindenki, aki ismer, már csak cellux és némi csomagoló papír kell, hogy elnyerjék azon alakjukat, amiben nagyjából átadástól számított 2 másodpercet töltenek, a csiricsáré papírok létrehozásához szükséges kiirtott esőerdők nagy bánatára. Futárszolgálat hozta a dobozt, de azt sem mondta a kispajtás, hogy tréfarépa-fapapucs, de még csak rám sem csörgött, hogy megjöttem főnök, hova tehetem, egyszerűen leb@szta a portán (ezer szerencséje, hogy már ki volt fizetve, különben nagyon jól jártam volna), aztán a biztonsági szolgálat szólt rám, hogy csomagom jött. Kicsit azért örülök, hogy nem küldték át egy aprító gépen nemzetbiztonsági okokból, bombaküldeményre gyanakodva, vagy hogy nem fociztak vele, mint Jim Carrey az Ace Ventura elején, mert azért volt benne érzékeny tétel is. Pont olyan tárgyakat rendeltem, amiket hajszál pontosan bele tudtak tetrisezni egy kartondobozba, egy egérnek már nem lett volna elegendő oxigén a dobozban (sem élőt, sem döglöttet nem találtam benne, gondolom ők is kimatekozták a levegő szükségletet), ezer szerencse, hogy vissza tudtam mindent pakolni, miután leellenőriztem, hogy megvan-e minden, meg, hogy egyáltalán az én csomagom jött-e meg. Ilyenkor bezzeg nem tudják összekeverni egy másik, aranytömböket és gyémánt tiarát rendelő emberrel a csomagomat, de összességében azt kaptam, amiért fizettem, szóval egy rossz szavam nem lehet. Még nagyjából egymillió dolgom van a héten, mielőtt az ünnepek előtti szabimra eltávozok, a baj az, hogy továbbra is csak 24 óra egy nap (ha valakinek van elfekvőben egy időkibővítő kézi készüléke, az jelentkezzen a szerkesztőségben), amiből rendszerint szeretek 7-8 órát alvással tölteni (bár az utóbbi időben ez erősen redukálódott), a melóban is csak meg kell jelenni minden reggel, úgyhogy egy kicsit kezdek offos lenni, hullanának körülöttem a szúnyogok, már ha lennének.

Még három napot kellene valahogy kibekkelni a melóban (ez gondolom Beck Zolinak simán megy, már csak nevéből fakadóan is), szélturbinákkal szemben taposunk, csak hogy nagyjából egy helyben tudjunk maradni, a gond ott kezdődik, hogy tömegesen guggolnak a lapátok fölé, hogy beleszarjanak a rendszerbe, de ugye innen szép nyerni, kár, hogy nem osztanak semmilyen díjat, még ha meg is oldjuk a helyzetet.  De, mint tudjuk, nem a győzelem a részvét, hanem a fontos! Ma már annyira meredten bámultam a monitorra (esküszöm dolgoztam, a gmail amúgy sem jön be, hogy a pornóról ne is beszéljünk, nem mintha néznék ilyenek), hogy el ne kúrjak valamit, hogy teljesen beállt a nyakam (és nem a sarokba), szóval most úgy forgolódok, mint R2D2 a Star Warsban (csak, hogy aktuális legyek), épp csak nem nyakból, hanem derékból, de így legalább már teljes összhang van a nyakam és a mellkasom között, ami már két napja úgy nyilall reggelre kelve, hogy csak azért nem visítozok, mert még túl fáradt vagyok hozzá. Majd jövő héten jól kipihenem magam.

Nem nekem való ez a karácsonyi bevásárlás, úgyhogy jövőre nem kap senki semmit. Pedig tök időben belekezdtem (legalábbis önmagamhoz képest), de így is elég fárasztóra sikerült a hajrá. Csütörtökön nagy lelkesedéssel mentem az egyik csomagért a megjelölt csomagpontra, de mandinerből elvették a kedvem azzal, hogy 20 perc alatt sem sikerült megtalálni a rendelésem. Kezdtem aggódni, hogy biztos Kígyósra vitték az állatok, mert persze a csomagpontos kézbesítést is csak azután lehetett kiválasztani, hogy bepöttyözted a házhoz szállítást, ott meg a balkáni címem szerepelt. Aztán nagy nehezen a kiscsaj telefonálgatásai közepette homlokon csaptam, hogy ez nem az ő webáruházukból rendelt szajré, miért hivatkozik folyton arra, rögtön kiderült, hogy így egy tök más helyen kell keresni. Meg is lett egyből, de nagyjából 5 másodpercig sikerült fenntartani a hangulatváltozásomat, mert rögtön közölte, hogy ezt csak készpénzzel tudom kifizetni (annak ellenére, hogy a neten azt írták bankkártyával is lehet), nálam meg köztudottan kb. annyi a pénz, hogy egy rablótámadás során legalább egy sört, meg egy felest tudjon venni magának az elkövető. Másnap mehettem vissza, már messziről megismertek, mire a pulthoz értem már be is volt minden ütve a gépbe, kár, hogy ezt elsőre kellett volna teljesíteni, felkészülten már irtó könnyű. Az utolsó tétel a listámon szintén megizzasztott. A Balkánon azért jó lakni, mert van kétféle bolt és ha egyikben sincs, amit keresel, akkor megrendeled neten. Na ezzel szemben a fővárosban végigjárkálsz 15 boltot, miután átnyálaztad a honlapjukat, de persze már minden készlethiányos, záróra volt 10 perce, soha nem is volt, meg egy éve nem frissítették a weblapot. Így végeredményben ugyan oda jutsz, hogy akkor webshop, de lévén 5 munkanap múlva már vitorlázok hazafele, nem kockáztathatom meg, hogy késnek a szajréval, szóval marad a további nyomozás. Ma délre sikerült nagy nehezen felfedeznem egy helyet, ahol még pont volt készleten az 5 jelölt egyike, ott is végtelen kedves volt az eladó, nyolcmillióan álltunk a boltban és a tömeg felé megkérdezi, hogy miben segíthet, amiből nekem tudnom kellett volna, hogy ez hozzám lett intézve, mit állok ott értetlenül, haladjunk, mert így is csókoljak neki kezet és nyaljam ki a seggét, hogy ő vasárnap bement dolgozni, hogy kiszolgálhasson. Ennél lejjebb már csak akkor lesz, ha valami konstrukciós hibája lesz az eszköznek, akkor biztos, hogy befonom a hajam és magamhoz nyúlok. Kedden megjön (ajánlom nekik legalábbis) az utolsó szállítmány a megrendelt ajándékokból és akkor már csak az ötéves szintjén való csomagolás van hátra (úgyis azt tépik le először, így nem feccölök sokat a technikám fejlesztésébe) és teljes harci készültségben várom a kisjézust.

Mára teljesen lenulláztam magam szellemileg és fizikailag egyaránt (sőt a havi fizetésem is kezd eltűnni a horizonton), de sok ésszel reggel még elmentem futkorászni Zsúékkal, mert ugye már vagy 3 hete nem kapkodtam a lábaimat, de a könnyed 2 fokos reggeli ködben a végére már sípolt a tüdőm, gondolom holnapra már szőrgolyókat fogok felköhögni jó hangulatban. Vasalni is kellett, sajnos pont akkor volt a kezemben utoljára vasaló, amikor legutóbb kocogtam, szóval emberes ruhamennyiség összejött, amellett is ácsorogtam vagy 2 órát. Emellett kajakészítés (a 40. percben egy heves hanghatás keretében felrobbant a sütőzacskó, pedig annyi lyukat szúrtam rá, hogy ihaj) és most nagy nehezen sikerült lerogynom a gép elé pötyögni egy keveset. Még egy NFL meccset is végig kellene néznem, de már most hátra kell celluxoznom a szemhéjamat, mint a Tom és Jerryben, hogy el ne aludjak és akkor holnap még mindennek a tetejébe be kell menni dolgozni. Húzós az év vége...

Tegnap hazafele jövet a zebránál három turista csoportnyi ember ácsorgott, gondoltam, mivel FIDESZ elleni tüntetést nem nagyon hirdettek vagy pénzt osztanak, vagy elgázoltak valakit, más nagyon nem jöhet szóba. A teljesen kézenfekvőt kihagytam, miszerint abból a 30 emberből egynek sem tűnt fel, hogy nyomógombos gyalogos átkelőről van szó, ha nagyon ráértem volna, biztos beállok melléjük 15 percre dekkolni, hogy lássam az emberi hülyeség meddig bírja kitolni a józan ész határait és mikor tűnik fel valakinek, hogy itt valami cseréptörés van a rendszerben. De, mivel hosszú hét van és nekem ezer dolgom van, megkönyörültem rajtuk és megnyomtam a gombot, menjen mindenki a dolgára, nincs itt semmi látnivaló. Nekem főleg takarítási munkálataim voltak és nem utolsó sorban a mennyezetnél a penész is felütötte a fejét, amit rövid távon ki kellett irtani. A gond ott kezdődik, hogy nekem normál alakban írható csak fel a magasságom, a lakás meg, tekintve, hogy galériázott, 380 cm-es belmagassággal rendelkezik (tény, hogy hülyén festene250-nel, max hasalni lehtne az emeleten), én meg a legmagasabb berendezési tárgyon sem vagyok több 210-nél. Szermányolnom kellett egy létrát, ami csak növelte a röhejes háztartási balesetek bekövetkezésének esélyét, legendásan béna vagyok bármilyen ilyen jellegű feladat elvégzésében, ráadásul itt senki rám nem talál, annyian fordulnak meg nálam, mint az árvaházi szülői értekezleten. Mivel a Szavo palackra az volt írva, hogy miután kifújta hagyja el a helyiséget (meg, hogy ne érjen semmihez, ne lélegezze be, ne nézzen rá és ha egy mód van rá ne is fogdossa), nekem meg csak ez az egy helyiségem van, így reggelre ütemeztem a hadműveletet, munkaidőben lesz ideje leülepedni és hatni az anyagnak. A reggeli félkómás állapot a legkevésbé sem lendítette előre a biztonságos munkavégzés lehetőségének megteremtését, de a fokozott halálfélelem azért némiképp magamhoz térített, így talpig szigetelve, maszkkal az arcomon lepermeteztem a falat. Rászellőztettem egy 20 percet, amíg elindultam a bányába, de ezer szerencse, hogy nincs háziállatom, mert akkor fojtó dögszag fogadott volna mire hazaérek, olyan koncentrációban volt még jelen a klórszag, ráadásul még egy kört fújok célszerűen, mert egy kicsit még foltos a fal, holnap artistamutatvány második felvonás. Azt nem tudom, hogy a penész miatt, vagy csak simán felmarta a cucc a tapétát (kicsit aggódok, hogy csak rosszabb lesz, ha holnap felviszek még egy réteget, de most sem mutat még tökéletesen, szóval valamit lépnem kell), de bízok benne, hogy nem megy ez a kis kitérő a kaucióm rovására.

Kisuvickoltam a konyhát, meg a fürdőszobát is, gyakorlatilag már nyitott mellkasos szívműtétet is lehetne nálam tartani, persze a holnapra ütemezett portörlés és a még gyaníthatóan fellelhető penészfoltok miatt simán meghalna a páciens, de próbálkozni mindig lehet. Aztán már csak 3 helyre kell elrohanni a karácsonyi ajándékokért, már mindenkié megvan (legalábbis fejben), senki ne essen pánikba, max a postán múlik, ha valaki nem kapja meg a magáét. Végül a "hosszú hétvége" egy napjába bele kell sűríteni a főzés-mosás-vasalás hadműveletet, hogy aztán hétfőn megtévesztve az egész világot, mosolyogva bevonuljak ismét a munkahelyre az utolsó előtti nekifutásra még idén, mielőtt eltelítődnék szénhidrátokkal és a TV előtt zuhanjak mély kajakómába. Csak ez tartja még fenn a lelkesedésem...

Ti is csak egy lábszagos csizmát találtatok a Télapó után? Úgy tűnik a közepesen senior korosztályt már kihagyja a szórásból, de előfordulhat, hogy a kémény hiányában nem tudott bejutni az objektumba, a zárfeltörést meg az északi sarki törvények is büntetik, arról nem is szólva, hogy az elszámolás után irtó hülyén festene a Mikulás a pokolban. Pedig vasárnap a konvektor szellőzőjén még simán bejuthatott volna az öreg, sok meleg levegő nem áramlott ki belőle, na de hétfőn meghasadt az atom és életre kelt a reaktor, úgyhogy mostantól gatyában állva kell 10 percenként önteni a lávakövekre. Mivel küzdelmesen sikerült csak becöccenteni a rendszert, így jótanácsként annyit kaptam, hogy inkább a tél végéig (bár ha úgy nézem még el sem kezdődött, más sem hiányzik, mint májusban is havat lapátolni...nem mintha nekem kellene) ne is kapcsoljam ki, mert távolról sem biztos, hogy még egyszer be lehet izzítani, szóval most márciusig standard kettesen üzemelek és remélem, hogy nem megy rá a gatyám is a gázszámlára. Szó se róla, azóta megint tudok pólóban ücsörögni hipotermiás tünetek nélkül, de az a kutyaszar fagyasztó hideg sem volt eddig, reméljük a globális felmelegedés megkönyörül rajtam és alacsonyan tartja a rezsiköltségemet Galambos Lajos-féle trükközés nélkül is.

Ma már munkaidőben 20 percet szakítanom kellett a karácsonyi ajándékok megrendelésére is (mázli, hogy pont volt rá idő, de ha nem lett volna, akkor is meg kellett volna csinálni, különben engem csinálnak ki a családtagok), mert kicsúszok az időből és az ölelés annyira továbbra sem olyan menő ajándék, pedig túlkínálat mutatkozik belőle. Mivel szombat is munkanap lesz (ezzel nap, mint nap újra szembesülök, mert nap végére mindig sikerül elfelejtenem, de másnap emlékeztetnek rá, szóval minden nap összetörik a világot bennem), így nyertem egy napot a kiszállítás átfutási idejével, elvégre azt is beleszámolják, így hétfőn az egyik fele már meg is lesz a szajrénak. Túl szép lett volna, ha ez így egyből meglett volna, fél óra múlva már küldték is az e-mailt, hogy bocsi, de kedd lesz belőle. Ha ezt is a vonatkésési alapra helyezik, hogy a deadline közeledtével mindig tolnak egy picit az érkezésen, akkor nem leszek túl népszerű a fenyőfa alatt. Pedig komoly agyérgörcsök közepette ötleteltem ki, hogy kinek, mit (meg egy kicsit súgtak az illetékesek is, de az vesse rám az első követ, aki mindenkinek, mindig ki tudja találni, hogy mit kapjon és az örül is neki és nem is váltja vissza az első adandó alkalommal) és nagyon bízom benne, hogy az emlékeim nem csalnak és tényleg mondták valaha az érintettek, hogy vágynak egy olyan dologra és azóta nem is vették meg. Már csak 3 tétel hiányzik, amiből egy már csak rendelés kérdése, kettő pedig balladai homályba burkolózik, mert csak sejtéseim vannak, valami nagyon távoli K-terv képében, de még várom az összekötőtiszt heti jelentését, hátha sikerül valamit kihámozni a kódolt üzenetből.

Mivel fűtés továbbra sincs (mondjuk olyan nagy hideg se) és elég tapasztalati pontot szereztem már a főzőcskék során, így nekifeszültem az első csontlevesemnek. Az úgy volt, hogy kivételesen nem szárnyast vettem a hentesnél, mert már tollam nő tőle és lassan tojok egy tojást is, de mégsem akartam egyből oldalassal nyitni, elvégre update hetek vannak (amit ugye abszolút nem tartok be, de azért nem is kell egyből két szintet ugrani). A tarjával szimpatizáltam a legjobban, mondtam is a kispajtásnak a hentesnél, hogy csontozza már ki, mert én azzal úgyse kezdek semmit, kutyám nincs, meg éles késem se, amivel egyáltalán le tudnám trancsírozás nélkül vágni a csontról. Mondta, hogy úgy másfélszer annyiba kerül (így jól megfontolt gazdasági okokból mégiscsak kértem), inkább kicsontozza és odaadja a csontot is, majd főzök belőle jóféle alaplevet. Ma már csak azt kellett kinyomoznom, hogy hogyan kell alaplevet főzni, de az internet csodája, hogy két kattintás alatt elérhető ennek a receptje is a csőbombák és füstgránátok mellett. Mivel csonton, répán és vízen kívül gyakorlatilag semmi nem volt itthon a szükséges hozzávalókból, így már megint el kellett menni boltba, ahol elég hülyén néztek rám, amikor egy hagymát, egy zellert, meg egy fehérrépát belecsaptam a kosárba, némi eperlevéllel és szemes borssal, én legalábbis ránézésre biztos nem tudtam volna összerakni, hogy mi lesz belőle. Három és fél órán át főtt szépen, csendesen és így bár melegebb lett, de olyan vészesen lecsökkent a lakás oxigén szintje (amit az erősödő fejfájás jelzett, de az is lehet, hogy jön a hóvihar, esetleg tumor, vagy csak meg akarom úszni a szexet, de szerintem az utolsó kettőt kizárhatjuk), hogy most megint szellőztethetek, ami már el is vezetett a kiinduló állapot szerinti alsó középkategóriás komfortérzethez. Egészen ehetőre sikerült az első, nem tasakos levesem, húsleves színe van, nem sóztam el és nem is zavaros, jól fog jönni a hideg estéken.

Végre rászántam magam a karácsonyi ajándékok listájának összeállítására és azok beszerzésére, de a felénél elakadtam és tanácstalan vagyok, mint egy kis község. Szívem szerint megépítenék egy időgépet és visszamennék megkeresni azt az állatot, aki ezt az egész ajándékozásos témát kitalálta, aminek a legkevesebb köze van a karácsony alapvető koncepciójához. A net persze tele van mindenféle ajánlással, de nagyjából a gagyi, meg az aranyóra a két véglet (mondjuk az időgéppel meg lehetne lesni a jövő heti lottószámokat és máris van a felső kategóriára is keret), a kettő között meg jelzésértékkel egy pamut zokni, vagy illatszer csomag, szóval sokra nem megyek ezzel a kreativitással. Persze boltba nem akarok menni, a pesti utcák már így is a határát súrolják a tömegundoromnak, nem kell ezt azzal megfejelni, hogy black friday szintű emberáradat közepébe vetem magam a plázák generálta gócpontoknál, szóval a szoba melegéből (most éppen a langyosnál egy kicsit hidegebbéből) online próbálok mindent összeszedni, azt legalább a küszöbig hozzák és nem kell a munkanapok nemlétező szabadidejét felesleges ténfergésre és nézelődésre fordítanom. A nagyobb probléma, hogy ilyenkor akár két hétre is megnő a kiszállítási idő, szóval lassan jó lenne véglegesíteni a rendelést, tekintve, hogy már csak két hetet vagyok fent az ünnepek előtt a fővárosban és igencsak rondán nézne rám a futár, ha közölném vele, hogy nem az Üllőire, hanem Újkígyósra kellene hozni a szajrét, bocsi. Úgyhogy a családból mindenki reménykedjen, hogy a már elintézve oszlopban van a neve, nem pedig a három kérdőjeles oldalon!

Tegnap Tibi atya egyik sekrestyéjében gyóntuk meg bűneinket, misebor hiányában néhány sör mellett a régi-régi kollégákkal egy messzi-messzi galaxisból. Az alapkoncepció mit sem változott, a békés megyei lakosokkal hónapokba telik, amíg az ember össze tud szervezni bármilyen eseményt, még akkor is, ha erre a székes fővárosban kerül sor, úgyhogy gyorsan minden programomat átszerveztem, hogy ne kelljen megvárni a tavaszt egy kis összeröffenésre (a disznók is ezt csinálják minden nap az ólban, gondolom).

A pultos kiscsaj ránézésre nagyon messze állt bárminemű vallástól, bár mellben volt annyira "okos", hogy arra komoly szektákat lehetne felépíteni, maradjunk annyiban, hogy piszok nehéz a szemkontaktust fenntartani az ilyen tüneményekkel, most még előny a légzsák, de piszkosul fog 20 év múlva fájni a hátuk. Sajnos itt is csak pénzt kértek a folyékony kenyérért, reménykedtem, hogy "az Isten fizesse meg" szófordulattal, esetleg néhány miatyánkkal, vagy egy lélek lízingeléssel is ki lehet egyenlíteni a számlát, de szegény az eklézsia, még mindig a jó magyar forint a legelfogadottabb csereeszköz, meg az euró, de ugye olyat csak fejlett országokban látni (mondjuk, ha euróban kapnánk a fizetést elég lenne max 1000-ig megtanulni számolni és a fizudat is megkaphatnád két bankjegyben). Az emeleten valami nagyon zártkörű rendezvény volt, gondolom így közelebb voltak a mennyekhez, bár amilyen ruhákban lelibbentek onnan emberek, szerintem konkrétan az volt a mennyország: ha egyeseken egy kicsivel rövidebb szoknya lett volna, akkor azt már az öv kategóriába kellett volna sorolni, vagy ha travi, akkor kilógott volna a kézi lőfegyver csöve, de istennek és Tibi atyának hála, csupa dekoratív angyalka forgolódott, hogy hány srácnak esnek ki a szemei egy jól sikerült piruett után. A faszik mind bárzongoristának, James Bondnak, meg mérethelytelen öltönyt viselő érettségizőnek voltak öltözve, mindenki roppant fontosnak gondolta magát ránézésre. A mosdó meg tele volt erősen korhatáros képek, erősen vallásos indíttatásból átalakított, hétköznapi helyzetekre kiszínezett változatával, de az avatott szemek fel tudták így is mérni az alapszituációt, de végtelenül lenyűgöző volt az alkotók kreatív vénája, így még egy 6 éves is nyugodtan bemehetett csurrantani egyet. Mondjuk, aki 6 évesen kocsmában megy el slózira, annak már nem kell 6-os karikával nézhetőre tompítani az ilyen képeket, már látott ennél durvábbat is. A facebookon követhető bölcsességek pedig léptem nyomon a perifériás látásodba kerültek, egy egész tárlatot le lehetett volna vezetni, bár irtó hülyén festett volna, ha mindenki sörrel, meg habzóborral a kezében vonult volna a fal mentén, hogy választ találjon az élet nagy kérdéseire, a fal mentén közlekedés inkább a mosdó ötödik kisjäger utáni centripetális pályán való megközelítésénél jellemző, de itt szokatlanul kulturált volt a vendégsereg...hiába, a vallás fegyelemre nevel!

Három okból nem fűtök még mindig: egyrészt a szokatlanul enyhe téli időre való tekintettel, még mindig tolerálható lakáson belül az időjárás (a pingvinek legalábbis nem panaszkodnak), főleg, hogy 5 oldalról fűtenek (gyakorlatilag instant padlófűtésem van így és a mennyezetfűtést is csak azért nem élvezem, mert csak a munkahelyen vagyok a plafonon, otthon viszonylag meg ritkán vagyok Batman), másrészt éppen elég alacsony alkoholtartalmú italt és hizlaló ételt eszek mostanság az NFL csúcs kellős közepén, így biológiailag is szigetelve vagyok. A legnyomósabb érv pedig az, hogy nem működik a konvektorom. Múlt csütörtökön már égett a pofámon a bőr, hogy mindjárt december, én meg arra használom a fűtőtestet, hogy a konyharuhákat meg a nagyobb edényeket pakolom rá, ami főzőcske közben kell, hogy a kezem ügyében legyen. Gondoltam legalább alibiből égjen már az őrláng, mielőtt a gázosok rám rúgják az ajtót, hogy itt biztos lopom a cuccot (bár tűzifát még mindig könnyebb találni, mint gázt), mint Lajos a lakóparkban, mert nincs az az isten, hogy a tél közepén nincs fogyasztás, de a napnak megfelelően a beizzításkor az eszköz csütörtököt mondott. Átjött a tulaj is szemrevételezni, hogy én bénázok csak, vagy tényleg homokszem került a gépezetbe (ha már gáz nem jut bele), de 15 perc kitartó próbálkozás után nem kelt életre a reaktor, így másnap felhívta a szerelőt. A világ leglustább embere lehet, vagy előtte rendszergazda lehetett, mert egyből az ilyen cuccokra értelmezhető újraindításról érdeklődött, azaz a gázt sokáig kell ereszteni szikráztatás nélkül, mert az előző tél óta fellevegősödhetett (ilyen szó nincs is!) a rendszer. Pénteken hazaérve erősen szkeptikusan beálltam gázgombot nyomogatni, gondoltam most fogok orbitális pályára állni (aminek semmi köze a mentolos rágóhoz) az első szikra után, de a statisztikákat megerősítve, amik az én szerencsefaktoromra vonatkozik, természetesen nem történt semmi, ennyi erővel fát is pakolhattam volna a kazánba, de bableves után biogáz üzemmódba átállva is nagyobb esélyem lett volna rá, hogy felcsapjanak a lángok. Mondjuk a hétvége jelentős részét úgyis Russnál töltöttem, tehát pont nem érdekelt, hogy hideg van (a szombat reggeli havazásnál egy kicsit megijedtem, hogy itt fogok megdögleni és csak a legközelebbi lakbérfizetéskor fognak megtalálni, amikor rám törik az ajtót), most meg újabb mákfaktor, hogy elmúltak az éjszakai mínuszok. A mocsok fűtésszerelő meg persze nem veszi fel a telefont, gondolom sejti, hogy a szaktanácsával csak kihúzta a gyufát (csak a képleteset, pedig az legalább melegítene), de előbb utóbb ki kell tolnia a seggét, mert gondolom lassan most már tényleg beköszönt a nukleáris tél és akkor a hajamra kenhetem a vastag zoknit, meg a thermo pulcsit és a birka ágynemű sem jelent majd tartós megváltást, a pozitív pszichikai ráhatás, miszerint meleg van, az alacsony hőmérséklet során lelassuló agyi tevékenység következtében önmaga dugájába fog dőlni.

Tegnap folytattuk a Lakáskultúra különkiadást Russnál, mert a szoba még nem nyerte el végleges formáját a keddi ámokfutásnál, csak az összes bútor be lett hányva a szobába random módszerrel. Az egy dolog, hogy a feng-shuinak sem felelt meg az elrendezés, de félkómásan, hajnalban kitántorogni is elég veszélyes lett volna, mert indokolatlanul sok tereptárgy akadt az ember kislábujja útjába, ezzel lehetővé téve az ékes magyar nyelv adta káromkodási lehetőségek kiteljesítését. Mivel az ágy továbbra is a fal felé nyílt, így először azt kellett volna átszerelni, de mire a legtöbb alkotóelemet lecsavaroztuk az ágykeretről, be kellett látnunk, hogy az aszimmetrikus összeállítás miatt ez nem ilyen egyszerű, gyakorlatilag a négy oldalfalon kívül mindent át kellett volna szerelni, amihez sem eszközünk (a szabócenti, egy toll és egy csavarbehajtó még ezermester képességek hiányában is elég szegényes készletnek tűnik számomra is), sem türelmünk nem volt, így inkább a menekülő útvonalat választottuk és újragondoltuk a szoba elrendezését. Alig másfél óra alatt kész is voltunk, még táncolni is lehet, annyi hely maradt, bár inkább a nyakból és csípőből való mozgás a támogatott, de a lehetőségekhez képest jó munkát végeztünk, jöhetett a jól megérdemelt pihenés.

3D-s filmet néztünk, mert én olyat még csak magam körül láttam, élet címszó alatt, de a történet elég lapos, mindenesetre legalább a szereplők játéka élethű. A 300 második részét néztük meg, ahol a 101 kiskutya folytatásával ellentétben nem 301 bátor spártai próbálta meg lenyomni Xerxész seregeit, hanem az első rész eseményeivel párhuzamosan folyó hentelést örökítették meg. Kicsit aggódtam, hogy a színtévesztésem miatt nem fogok semmit látni a 3D-ből (legalábbis az ilyen jellegű könyvekből én pont annyit látok ki, mint a babos könyv harmadik oldalától bármelyik ábrából), de már régen nem azok a piros-kék szemüvegek vannak, amik még a technika betörésekor játszottak, hanem különböző fénytörésű lencsék vannak, hál istennek éppen elég nagyok ahhoz, hogy az alap szemüvegemre felvéve is élvezhető legyen a műsor. Szemüveg nélkül egy homályos paca lett volna az egész film, de így tiszta hűűűűűűűűűű meg ááááááááááá volt az első 10 perc: csapódott a vér, kinyúltak a képből a bárdok, gomolygott a szoba padlóján a köd, nagyon hercig volt. Nem is csodálom, hogy a felhőkarcolós, kötéltáncos filmen sorban rókáztak az emberek, még a talaj közeli jeleneteknél is elég komoly mélységérzet volt tapasztalható.  Hogy fenntartsák a feelinget, folyamatosan pornak, pernyének, pihéknek, akárminek kellett szállnia a levegőben, hogy legyen előtér, meg háttér hatás, amit néha megszakítottak artériás vénák felvágásával, csak hogy némi vér fröccsenjen a kamera lencsére. Én az elején azt hittem, hogy mázgás a szemüveg, de a paca nem mozdult meg a fejmozgás ellenére, szóval ez a díszlet része volt. Kifejezetten látványos film volt így, főleg egy 120 cm képátlójú tévén, ami eleve lenyűgöző képet mutat, de hogy mindezt 3D-ben is, na az odavert. Ennél már csak a mozis élmény lehet még ütősebb, ahol még a hangfalak is úgy helyezkednek el, hogy a hátad mögött morog a dzsungelben az oroszlán (legalábbis reméljük nem a mögötted ülő akar a tarkódra hányni és annak az előhangját hallod), szal tökéletes  a valóságérzet. Kár, hogy az NFL meccseket még nem adják ezzel a technológiával, gondolom túl sokan hadonásznának a TV előtt ülve, hogy elkapják a győztes touchdownt, aminek csak pókhálós kijelző lesz a vége...bár ez is egy módja lenne a fogyasztás felpörgetésének, gyors fluktuációjú eszköz lenne a síkképernyős tévékből pikk-pakk.

Annyi a dolgom a héten, hogy a kedd-csütörtöki bejegyzést összevonom egy szerdaiba, mert így is csak nyomokban alszok 4-5 órát. Szóval a tegnapi nap elég kalandosra sikerült. A melóban csak a szokásos harc kifulladásig, na de utána elígérkeztem költöztetési segédmunkásnak, gondoltam csak egy kicsit pakolászunk, mint az amerikai filmekben, aztán készen is vagyunk. Egy gyamvadt ágyat kellett A-ból B-be átszállítani, de már az alkotóelemekre bontás sem ment egyszerűen. Az ágyat okos emberek építették hülyéknek, de mivel mi irtó okosak vagyunk, voltak gondok csőstül. Gyakorlatilag az összes olyan elem le lett róla csavarozva, amit nem kellett volna, mert semmilyen szerepet nem játszottak abban, hogy az ágy egyben maradjon, úgyhogy levesz, csavarok felcímkéz, észrevesz, hogy ennek semmi értelme, visszaszerel tetszőleges kombinációjában vidáman elb@sztunk egy órát, mire nagy nehezen levittük a kisteherhez az alkotóelemeket. A sötét éjszakában kitolatni az időközben csontig megtelt parkolóból, még szerencse, hogy nem én vezettem, biztos ott haltunk volna meg mind a ketten, de Russ csukott szemmel elvezet egy tengeralattjárót is, ezzel túl is lendültünk az este egyetlen sikerélményén. Irány az IKEA ágymatracért, át a labirintuson, mert ugye minden rohadt osztályon át kell menni, ha a kijáratig akarsz eljutni. Persze csak mélygarázsa van magasságkorlátozással egy olyan boltnak, ahol a cserepes növényeken és az illatgyertyákon túl majdnem minden 40 kilós és 3 méter magas, úgyhogy a mi szekerünkkel be sem tudtunk menni, a felszíni környező parkolók meg 10 utca sugarú körben már tele voltak. Csaptunk egy jó nagy kört, mire beálltunk a szomszédos bevásárlóközpont parkolójába, de oda bejutni sem egyszerű, követni kell a táblákat, meg észrevenni az elrejtett jegykiadó automatákat, de nagy nehezen letettük az autót, irány a matracosztály. 10 perc hencsergés, hogy kipróbáld az összes játékost, kód kikeres, megjegyez, irány a kijárat. Mivel a rengeteg pakolászásban megéhezik a férfiember, így bementünk a legközelebbi kajáldába zabálni. Egy nagy adag IKEA gombóc rendel, ami a közhiedelemmel ellentétben nem nyers krumpli lekvárral és nem is lapra szerelt, hanem húsgolyók barnamártással és áfonyalekvárral, ami úgy alapvetően odabasz, már csak ezért is érdemes megtartani a svédeket. Még éppen emlékeztünk, hogy melyik sor, melyik polcán van a kiszemelt matrac (persze, hogy a legtávolabbi sarokban volt), önkiszolgáló fizető és már indulunk is. Matrac átcipel, leslattyog a mélygarázsba, bedob hátra, kis gáz kuplung, már úton is vagyunk. Át a városon, célállomás, na akkor pakoljunk ki, mert reggel vinni kell vissza a kölcsönzőbe a Transitot és különben is még össze kell rakni az ágyat, mert a kanapéról csak tévét nézni jó, de aludni kész gyötrelem. Az egyetlen gond csak az volt, hogy a kollega elhagyta a komplett kulcscsomóját, lakás-, iroda-, nukleáris töltet indító-, mennyország kapuja kulcsával együtt és a helyzetet súlyosbította, hogy -2 fokot mutatott a google ebben a pillanatban. Ő könnyen elvolt, mert az idegbajtól majd felrobbant, de én azért egy kicsit cidriztem, ezer szerencse, hogy a tulaj 2 percre lakik és át tudtunk menni pótkulcsért (ekkor már 22:00 volt), bár ettől a kulcsok még nem kerültek meg. Minden bizonnyal az IKEA-ban lógtak meg, a rengeteg pihe puha dolog között még azt sem hallod meg, ha valaki burnyázik egyet és lyukat fejel a björni knippen kanapék melletti rattantarararattan tárolókba, nemhogy egy 10 kulcsos készletet. Az összerakás már dinamikusabb volt, de a lakásban indokolatlanul sok bútor van az alapterületéhez képest, ráadásul az ágy most a fal felé nyitható, így mivel irtó jófej vagyok felajánlottam a szombat délutánomat a lakberendezési munkálatok kivitelezésére és az ágy-átalakítási barkács-szakkör verbális támogatására, mert egyedül tényleg melós lenne. Legalább már van programom hétvégére.